Zakatol a kisvasút, a kamera pedig az utolsó vagon végéből rögzíti, ahogy a sín tovatűnik a fák között. Melankolikus képsor, amely többször ismétlődik. Mindez szomorú zenével párosul, a képsorok okozta érzet így óhatatlanul negatív, kiváltképp, ha megismerjük Trencsényi Klára Reményvasút című dokumentumfilmjében a szereplők családi hátterét.
Maga az ötlet, hogy a Gyermekvasútról készüljön dokumentumfilm, már önmagában pompás. Még a Guinness-rekordok könyvében is szerepel az 1948-ban Úttörővasút néven alapított, 11,7 km hosszú, Hűvösvölgy és a Széchenyi-hegy között húzódó hálózat, amely a leghosszabb, gyermekek által üzemeltetett kereskedelmi forgalmú vasút.
A vonal szerencsére az úttörővasutas évtizedek után, a rendszerváltást követően is tovább működött, immár a MÁV kötelékében Gyermekvasút néven, és rajta változatlanul 10–14 éves gyerekek teljesítenek szolgálatot. Mintegy 500 fiatal dolgozik itt. Hétköznapjaikat érzékletesen ábrázolja a Reményvasút, amelyben Gergő, Kármen és Viktor áll a középpontban. A vonat évtizedek óta zavartalanul zakatol, az itt dolgozó nebulók viszont jönnek-mennek, kinövik a gyerekvasutas kereteket.
A történet három gyerekszereplője még benne van a nagy kalandban, de fél szemmel már a jövőre is kacsintgatnak, s családtörténetük mindennek nevezhető, csak gondtalannak nem. Gergő szülei Németországban kénytelenek dolgozni, miközben a gyerek itthon vasutazik és nagyszülei gondnoksága alatt él. Kármen és Viktor helyzete még sanyarúbb: anyjuk a harmadik testvérükkel egyedül neveli őket, s hiába beszél három nyelvet is, az alkalmi munkák, a gyes és a családi pótlék sem elég a megélhetéshez. A filmben az is benne van, ahogy az utcára kerül az egész család.
A három bemutatott gyerek élete tökéletesen képezi le a magyar társadalom leszakadó rétegeit, éppen akkor, amikor sok szó esik a gyermekszegénységről – vagyis most. Ezek a gyerekek az életüknek köszönhetően koravének, akik olyanokat mondanak, mint hogy „jobb mindent bent tartani, ezért én nem nagyon szoktam beszélni az érzéseimről”. Máskor azt kell anyjuktól hallgatniuk, hogy nem a tudása, végzettsége szerint, hanem aprópénzekért dolgozik, amely arra elég, hogy enni tudjanak, de néha még arra sem. Nem csoda, ha az egyik gyerek úgy fogalmaz, „azért szeretnék felnőtt lenni, mert a felnőttek több mindent megtehetnek, mint a gyerekek”. A másik pedig azt mondja, „nem jó az, ha egy család folyamatosan szét van szakítva, mert teljesen elhidegülnek egymástól a családtagok”.
Egyetlen vigaszuk így a közösségépítő vasút marad, amely egyúttal reménykeltő jövőképül is szolgál. A magyar HBO gyártásában készült Reményvasút a gondtalan gyermekkort megtestesítő Gyermekvasút ürügyén beszél tehát szegénységről és a gyermekek családi traumáiról. Megható szembesítés – és szomorú társadalomkritika napjaink szociális állapotairól.
(Reményvasút – magyar dokumentumfilm, 79 perc. Rendező: Trencsényi Klára. HBO, vasárnap, 18.35.)
