Ryan Coogler rendező kellemes déja-vu-filmet épített fel az alapmű paneljeiből. Bár a Creed esetében tökélyről szó sincs, azt nemigen bánjuk, hogy a figurákban, helyszínekben, fényképezésben, párbeszédekben vagy akár a bunyósok irreális ütésszámában és állóképességében a nagy előd ikonikus jelenetei sejlenek fel. Miközben az üzenet mit sem változott: ez a film is jobbára az akarat diadalához vezető véres-verejtékes küzdelemről szól.
Stallone talán kifogyott az ezzel kapcsolatos életbölcsességekből, Coogler forgatókönyvét olvasva azonban felcsillanhatott a szeme. „Az idő mindenkit legyűr. Az idő veretlen” – hangzik el a filmben, Stallone alakításában pedig mintha éppen ehhez igazodna a hétköznapi hősök éleslátásával felvértezett őskarakter. A csupaszív, de kőkemény Rocky ezúttal öreg és sebezhető. Ráadásul nemcsak tanítványának, neki is meg kell küzdenie élete ellenfelével.
A hiúság álcájából kilépő Stallone metamorfózisához hasonlót eddig csak a romantikus vígjátékok özönéből hirtelen színészgéniusszá vedlett Matthew McConaughey produkált. De rókabőr talán rajta sem állna olyan jól, mint az olasz csődörön.
(Creed – Apollo fia, színes, feliratos, amerikai filmdráma, 95 perc, 2015)
