A Brooklyn üzenete persze egyértelmű: kényszerből elhagyni az otthont tragikus elhatározás, és aki így dönt, megérdemli, hogy az új hazájában meglelje a boldogságot. Nyilván ennek szól az elsöprő amerikai siker is (a női főszereplő mellett a legjobb film és a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díjára is jelölték).
Ám ez így puszta önámítás, egy álszent ideológia ünneplése, hiszen az üzenet mindenképpen torzul, ha a bevándorlás úgy jelenik meg, mintha egy mesevilágban élnénk, ahol nincsenek ellenlábasok, ahol a főhős szép, okos és szorgalmas, és ahol az idegengyűlölet is csupán egy kedves vicc a családi vacsora alatt. Közhely, hogy a békében és nyugalomban a nézők egy idő után elunják magukat, és katasztrófára, vérengzésre és lelki terrorra vágynak. Ugyanez a válságos időkben megfordul, és a könnyed szórakozás feledteti el velük a hétköznapok tragédiáit. Még akár úgy is, hogy éppen ezek a tragédiák jelennek meg a vásznon. Ebből kiindulva, félve tehetjük fel a kérdést: ilyen rossz időket élünk?
(Brooklyn, ír–angol–kanadai romantikus film, 111 perc, 2015. Rendező: John Crowley.)
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 02. 03.
