Mintha csak valamelyik hollywoodi kosztümös moziból szedték volna elő a lassított jelenetet: vágtató lovak patái dobbannak, megfeszül az íj, és tudjuk, hogy most azt kellene éreznünk: valami nagyon ősi dolgot látunk. Ehelyett azt érezzük: Kaszás Géza rendező „túltolta” ezt a dolgot. A csaknem két órás film során párszor átestek a ló másik oldalára; oda, ahol a hatásvadászat elkezdődik. Kassai Lajos valamiféle mitológiai hősként mutatkozik ezekben a jelenetekben, amitől néha óhatatlanul is komikussá válik, mivel nem mitológiai hős, hanem egy kortárs magyar sportoló, pedagógus és vállalkozó.
Sajnos nem térnek vissza a film első félórájának azok a bensőséges pillanatai, amikor Kassai a fiatalságáról beszél. A lovasíjász munkásszálláson kezdte a pályáját tizenöt évesen, majd követte a szíve szavát, és az íjkészítést választotta, aminél fogva szegényebb lett hirtelen, mint a templom egere. Sokkal többet nem tudunk meg életútjáról, a saját íjkészítő vállalkozáshoz, a lovasíjász-iskolához, a sportág megteremtéséhez és a külföldi meghívásokhoz vezető út részletei homályba vesznek.
Kassai rendkívüli karriert tudhat a háta mögött. Nincs senki a földön, aki jobban értene nála a lovasíjászathoz, ezt a hollywoodi filmcsinálók is észrevették. Legutóbb például Matt Damont tanította. A nézőt az ilyesmi nyilván őrülten érdekli, ezért érthetetlen, hogy a film miért nem fejti ki ezt a témát. Belekeveredik viszont a történetbe a hun-magyar rokonság. Sajnos A Lovasíjász alkotói adósak maradtak azzal, hogy megvilágítsák, hogy milyen bonyolult problémával állunk szemben, ha a magyarok eredete a kérdés; Obrusánszky Borbála történész és az általa hitelesnek tartott két, mongol és kínai kutató gondolatait propagálják anélkül, hogy az azokkal kapcsolatban felmerülő kétségeket bemutatnák. Vagyis a film nem hozza a dokumentumfilmtől elvárható objektivitást.
Bár a film nagy része Kassai kaposmérői birtokán forog, sosem derül ki, hogy pontosan hogyan készülnek és mitől különlegesek a legendás, Kassai-féle íjak, és az sem, hogyan idomítják – nyilván sok munkával, speciális módszerekkel – a lovakat. Jeleneteket persze látunk, de ezek a laikus szemlélő számára csak töredékes információt jelentenek. Legtöbbet talán Kassai tanítási módszeréről tudunk meg. Ám itt is fájón hiányzik például az, hogy diákokat halljunk beszélni, megismerjük az ő nézőpontjukat, indíttatásukat. Kik a külföldi tanulók, és miért vannak itt? Hogy kerül egy nevelőszülőknél cseperedő, lopásért elmarasztalt fiatal Kassai keze alá? Mik voltak a legnagyobb pedagógiai sikerei, kudarcai?