Sátán sátán hátán

Az Outcast iskolapéldája annak, hogyan kell felépíteni és egyben tartani egy éjsötét sorozatot.

Markovics Péter
2016. 07. 02. 16:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha az időrabló, jobbára haszontalan kikapcsolódási lehetőségek közül meg kellene neveznem egyet, gondban lennék. A párhuzamos és végtelen univerzumokat – meg életeket – kínáló videojátékok mellé ugyanis újabban felzárkóztak a tévésorozatok, amelyekről szintén elmondható: két élet is kevés volna, hogy végigélvezzük a műfaj figyelemre érdemes darabjait.

A magyar FOX csatornán futó Outcast (Száműzött) csepp a tengerben. Horrorban utazik, vagyis a The Walking Deaddel ellentétben (mindkét sorozat Robert Kirkman egy-egy képregénye alapján készült) nyomokban sem tartalmazza a Romero-féle, zombihorrorba csomagolt társadalomkritikát, amelyben eljátszhatunk a gondolattal, mivé fajulna az emberiség, ha a lélekről leválik a civilizáció vakolata. Az Outcast – az eddigi részek alapján – ellenben iskolapéldája annak, hogyan kell felépíteni és egyben tartani egy már számtalanszor kivesézett témájú, éjsötét sorozatot.

A megszállottság és ördögűzés William Friedkin 1973-as Az ördögűzője óta mozgatja a filmesek fantáziáját, de próbálkozásaik a vásznon inkább kevesebb, mint több sikerrel állták a sarat. Most a sorozatokon a sor, a pokol kapuját pedig az Outcast nyitja ránk.

Az évadnyitó ugyan nélkülözi az eredetiséget, de erőlködésmentesen idézi meg Friedkin minden idők legrémisztőbb filmjének titulált klasszikusát és annak félelmetes hangulatát. Bár a felütéssel az alkotók, mondhatni, ajtóstul rontanak a házba, a szereplők jellemének és múltjának komótos festegetéséből már kitetszik, hogy nem pusztán a horror mesterműveit idéző atmoszférával kívánnak képernyő elé szegezni nyolc részen át.

Ez nehéz is lenne, mivel a prológus után máris felmerül a kérdés: vajon hányadik démonűzésnél fogy el a kohézió, és hagyjuk magára a szériát? Mivel lehet még fokozni a mindent átható kénszagot? Vagy az olyan jeleneteket, amelyben a helyi lelkészt segítő titokzatos főhősünk reménytelen szócsaták helyett inkább kicsépeli a gonoszt a szerencsétlen gazdatestből, és ezért ráadásul a kiskorú áldozat és a jámborabb néző sem érezheti úgy, hogy a beavatkozás túllépett volna bármilyen határt?

Bár az Outcast a legfullasztóbb perceiben is mindvégig kerüli az olcsó hatásvadászatot, a harmadik részre – úgy tűnik – végleg megnyugodhatunk. A hangulatot és a kőkemény jeleneteket átmentve történetünk ugyanis lelassul, és a luciferi erők által ostromolt kisváros bemutatására, valamint lakóinak, köztük az ördögűzőket övező rejtélyek szövetének szálankénti felfejtésére összpontosít.

Ebből következik, hogy az Outcastnek nem csupán a keményvonalas pszichohorrorok, hanem a karakter- és világépítésben jeleskedő misztikus thrillerek rajongói is örvendezhetnek. Még ha ennek a sorozatkínálatban példátlanul sötét, merész és kompromisszummentes produkciónak nincs is igazából több mondanivalója, mint hogy a patás természetes szálláshelye nem a pokol, hanem maga az ember.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.