Katarzist mindenesetre mégis inkább a filmben elhangzó gyönyörű zenétől várhatunk.
Nem új keletű kezdeményezés Dél-Amerikában a nyomornegyedek ifjúságának kiemelt zenei oktatása. A brazíliai, Sao Paulo-i Heliópolisban 1996-ban kitört tűzvész pusztításától, valamint az egyre terebélyesedő favelák lakóinak kilátástalan sorsától mélyen megindultan Silvio Baccarelli brazil zeneszerző még abban az évben megalapította a nevét viselő zenei oktatási központot Heliópolisban, Latin-Amerika második legnagyobb nyomornegyedében. A mára mintegy másfél ezer, többségében szegény sorsú gettólakó fiatal klasszikus zenei nevelését ellátó Baccarelli Intézetben jött létre Heliópolis Szimfonikus Zenekara, amely a neves Sao Paulo-i Állami Szimfonikus Zenekar mellett szintén jelentős nemzetközi sikereket könyvelhetett el az utóbbi években. Brazília időközben új, „a gyerekkortól a professzionális létig” kiterjedő klasszikus zenei oktatási rendszer kiépítésébe kezdett, hogy az országot visszahelyezze a komolyzene világtérképére.
A kezdeményezést az 1975-ben indult venezuelai El Sistema (A rendszer) program inspirálta, amely máig legsikeresebb példája a hátrányos helyzetű gyerekek átfogó és integrációs célú zenei oktatásának. Létrehozója, José Antonio Abreu közgazdász, karmester és zongorista úgy gondolta, hogy a falvakban és a városi szegénynegyedekben létrehozott zeneiskolákban (núcleókban) zajló oktatás önbecsülést ad, fegyelemre tanít, kiutat mutat a szegénység csapdájából és távol tart a bűnözéstől, a drogoktól. „Aki egyszer hangszert fog a kezébe, soha nem fog fegyvert fogni. Az anyagi szegénységet csak úgy lehet leküzdeni, ha szellemi gazdagságot közvetítünk” – hangoztatja Abreu, és a tapasztalatok őt igazolják: a núcleók környékén csökkent a fiatalkori bűnözés.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!