„Egyik oldal sem érez a sajátjának”

A közönség segítségével készítené el a kultikus Roncsfilm folytatását Szomjas György.

A Roncsfilm mára kultikussá vált. Gáspár Sándor totózása, Blaskó Péter üvöltése vagy épp Szőke András zokogása Bánsági Ildikó ölében sokak számára felejthetetlen pillanatok. Szomjas György a múlt héten jelentette be, hogy elkészítené a Roncsfilm második részét, amihez a közönség segítségét kéri. A rendező elsőként egy sztorizgatásokból összerakott dumafilmet készítene, A Gólya és a velnessz disznó címen, amire közösségi finanszírozásból gyűjtené össze a pénzt, az Indiegogo oldalán bárki támogathatja a produkciót.

– Mindig is vonzódtam az alternatív filmezéshez – mondta el Szomjas György, a Talpuk alatt fütyül a szél, a Rosszemberek, a Kopaszkutya és a Könnyű testi sértés alkotója. – Már a Balázs Béla Stúdió is ilyen jellegű volt, bár abban volt állami pénz. Később pedig a Kőbányai Stúdió lett fontos fóruma a nyolcvanas-kilencvenes évek alternatív filmjeinek. Mostanában több hazai alkotás is közösségi finanszírozásból készül, mint a Balaton Method, és ez megragadta a fantáziámat. Mi, filmesek mindig vágyunk a szabadságra.

A rendező elárulta, a Roncsfilm megtörtént eseményekből épült fel: újságcikkekből gyűjtötte össze a sztorikat, amiket később a bírósági archívumban kutatott tovább. Ilyen volt „a kutya vagy a hölgy harapott?” és a paradicsomaffér is. A dialógusok nagy része a jegyzőkönyvek szövege alapján született. – Elég komoly munka volt összeállítani – fogalmazott Szomjas. – És most is ez vár ránk, hiszen minél jobb sztorikat szeretnénk összeszedni a folytatáshoz. Ezért van szükség a dumafilmre is, amiben a Roncsfilm egykori szereplői, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Szőke András és Badár Sándor mesélnek el történeteket egy fröccs mellett.

A VIII. kerületi Gólya a Roncsfilm egyik központi helyszíne volt, és a második részben is komoly szerephez jutna. Bár a környezet negyedszázad alatt alaposan megváltozott, a kocsmában és közösségi házban a mai napig aktív kulturális élet folyik. – Nemrég láthatóságimellény-szépségversenyre hívtak zsűrizni – mesélte a rendező. – Sajnos nem tudtam elvállalni, de azért forgattunk ott is, ahogy a helyi közmunkásklub műsoros estjén is.

– A Gólya és a velnessz disznó nem kimondottan a Magyar Nemzeti Filmalap profilja – fogalmazott Szomjas György, így Andy Vajnáéknál nem is próbálkoztak. A filmalap kapcsán a rendező elmondta, a filmszövetség elnökeként az elmúlt években többször kifejtette a véleményét a filmtámogatási rendszerről, ehhez tartja magát ma is. – Vajna úr elég befolyásos embernek tűnik, így amíg ő a kormánybiztos, a magyar film jövője biztonságban lehet. Nem szerencsés ugyanakkor, ha egy rendszer egyablakos, ha kizárólag egy helyre lehet pályázni. De ez egy bonyolult kérdés, a kultúrpolitika mélyrétegéig vezet, oda pedig most nem szívesen mennék le – mondta, majd hozzátette, a rendszer problémái ellenére ő maga is pályázott már a filmalaphoz.

– A Roncsfilm epizódjaiban a rendszerváltás utáni időszak zavarodottsága jelent meg – fejtette ki a rendező. – Az emberek egymásnak mentek, kést szúrtak egymás oldalába, a szabadság hirtelen mámora mindenkit összezavart. Erre utalt a film egyik mottója is: „mi van, ha győztünk?” Ma már más a helyzet. Úgy érzem, mostanra bekeményedtek a dolgok. Mindenki a másikat hibáztatja a saját bajáért, mindenki a felelősöket keresi. És ha úgy érzik, megtalálták, be is vágnak neki egyet. Persze a teóriájuk legtöbbször hamis, de a csapás az már valódi.

Ahogy napjaink politikai megosztottsága is felettébb valódi. – Büszkén mondhatom, hogy engem egyik oldal sem érez sajátjának – hangsúlyozta Szomjas György. – Valahol középen tántorgok. 1969-ben léptem be a Balázs Béla Stúdióba, azóta egyeztetőember vagyok a filmszakmán belül. Az a dolgom, hogy a különböző oldalakat egyben tartsam, hogy amennyire lehetséges, kizárjam a politikát, és ne engedjem egymásnak feszülni a kollégákat. Ez többé-kevésbé sikerült is: filmszövetség a mai napig csak egy van, nem darabolódott fel a politikai szimpátiák mentén.

Ennek ellenére a magyar film szebb napokat is látott már, hiszen a közönség mostanában jobbára elkerüli a hazai alkotásokat. Szomjas György a sikertelenség kapcsán kifejtette, régen sokkal kisebb volt a választék, és volt egy hatalmas filmes boom. – Amikor a hatvanas években elhatároztam, hogy rendező leszek, a magyar film a csúcson volt, és ott is maradt még jó néhány évig. Hogy onnan hogyan jutottunk idáig, és hogy lehetne jobb a helyzet? Ez megint a kultúrpolitika területére vezetne. Az azonban biztos, hogy a hagyományos nagyjátékfilmek népszerűsége világszerte visszaesett. A szellemi energiákat is máshová összpontosítják: most a sorozatok mennek nagyon. Az embereknek nincs türelmük végigülni másfél órát. De én ettől még hiszek a játékfilmben. Jó, ha egy történetnek van eleje és vége: mint egy szárítókötélnek, amit erősen ki kell feszíteni, hogy aztán ráakaszthassuk az alsógatyákat.

A Roncsfilm mellett Szomjas leghíresebb alkotásai a betyárfilmek, a Talpuk alatt fütyül a szél és a Rosszemberek. – A betyár alakja azért ragadott meg annyira, mert keveredik benne a nagyság és a szerencsétlenség, a hősiesség és a gonoszság. Az egész történelmünkre így kéne tekintenünk: egyszerre látni a fényt és a sötétséget.

Bár mindkét mű kultikus lett, a keleti westernfilm, vagyis az eastern hagyományát itthon nem nagyon folytatta senki. – Nálunk sajnos nincs lehetőség rá, hogy annyira kifusson egy műfaj, mint Amerikában a western – mondta el erről a rendező. – Másrészt a betyárokhoz szív kell. Ahhoz, hogy az ember a témából kihozzon valamit, kell egyfajta érzelmi azonosulás.

Szomjas György nem szakadt el a betyároktól. A Nemzeti Színházban éppen a Betyárjáték című zenés játékot próbálják Ferenczi Györggyel és a Rackajammel. És Savanyú Jóska történetéből is szeretne filmet készíteni.