A harmadik világháború ott lóg a levegőben

Ausztriában is időről időre előkerül a kérdés: a nácizmus vagy a kommunizmus volt-e nagyobb tragédia?

Egy háborúban nem az egymással szemben álló politikai erők vagy a hadseregek alkotják a többséget, hanem azok az emberek, akik egyszerűen normális életet szeretnének – mondja Mirjam Unger osztrák rendező, aki szerint nemcsak a háborúra, hanem a kortárs európai valóságra is igazak ezek a megállapítások. Ráadásul úgy érzi: a harmadik világháború a levegőben lóg. Ezért is döntött úgy, hogy érdemes megfilmesíteni Christine Nöstlinger osztrák író második világháború után játszódó regényét, a Szállj, cserebogár!-t. Ausztriában klasszikus ifjúsági regénynek számít, 1973-ban jelent meg. A történet 1945-ben játszódik, amikor a szovjet csapatok bevonultak Bécsbe. Egy kislány szemével mutatja be ezt az időszakot.

A 46 éves Mirjam Unger úgy látja, Ausztriában is létezik az a vita, ami Magyarországon is időről időre előkerül: hogy a nácizmus vagy a kommunizmus volt-e nagyobb tragédia. De szerinte az egyén és a család szempontjából nem az a fontos, hogy melyik rendszernek esik áldozatul valaki. A történetben egyébként a félelmek dacára is túléli a család a háborút és az orosz megszállást is. Sikerül eltitkolni, hogy a családfő katona volt, és az oroszok végül nem bántják őket.

– Felnőttként került a kezembe ez a könyv, és rögtön az jutott eszembe: hogy lehet, hogy még nem filmesítették meg? Sosem olvastam ilyen leírást a háborúról. Tetszett, hogy nem a katonák vagy a vezetők, hanem a gyerekek szemszögéből mutatta be az orosz megszállást. Az édesanyám is nagyjából úgy élte meg a történteket, ahogy Nöstlinger megírta. Érdekes volt az is, hogy a nulladik órában játszódik: minden tönkrement, a régebbi szabályok nem érvényesek, új törvények még nincsenek. Az embereknek maguknak kell kitalálniuk, hogyan viselkedjenek. Meg kell próbálniuk kijönni egymással.

Az osztrák rendezőnő szerint a világban folyó háborúk nagyon is részei az életünknek. Még azt is megkockáztatja, hogy a harmadik világháború a fejünk felett lebeg, és ez foglalkoztatja a gyerekeket és a fiatalokat is. – Van egy tizennégy éves fiam, és tudom, sokat beszélnek egymás között arról, mi lenne, ha megint háború lenne. Néha azt kérdezem magamtól, nem csak idő kérdése-e, hogy a Közel-Keleten dúló háborúk ide is átterjedjenek. Szerintem ezért is érdemes foglalkozni a háborúval és azzal, hogy milyen háborúban élni. Ez a film olyan emberekről szól, akik csak normális életet szerettek volna maguknak és a gyerekeiknek.

Moziban 44 ezren látták a filmet, ami Ausztriában is nagy szám. Sok iskolai bemutatója is volt. Az osztrák filmeseknek és a gyerekeknek is fontos az iskolamozi-program, ami arról szól, hogy az új, kortárs osztrák filmek közül ajánlanak fel néhányat, és a tanárok választják ki, melyiket vetítik le. A hazai filmek helyzete Ausztriában sem sokkal jobb, mint Magyarországon, Mirjam Unger szerint is kevesen vesznek osztrák művészfilmekre mozijegyet. Viszont úgy látja, mostanában nő az érdeklődés. Változott a filmfinanszírozás, sok új alkotás készült, megjelent egy új rendezőgeneráció, és az emberek többet beszélnek ezekről a filmekről.

A migráció kérdésében Ausztriában szerinte különbözik a politikai és a közbeszéd a cselekedetektől, azt tapasztalja, a politikában és a sörözőkben is sokat beszélnek a félelemről, de közben azok is inkább segítőkészek, akik jobbra szavaznak. – A nemrég tartott elnökválasztáson, amit meg kell ismételni, fej fej mellett haladt a zöldpárti és a radikális jobboldali jelölt. Az ország két részre szakadt. Ellentmondásos időkben élünk. Olyan, mint egy focimeccs. Pedig szerintem az emberek szívesebben tartanának össze – fejtette ki a rendező. A politikai szembenállás a hétköznapokban annyira érdekli, hogy dokumentumfilmet is forgat róla.

Az új német nyelvű filmeket bemutató Szemrevaló filmfesztiválon idén több német nyelvű rendezőnő filmjeit bemutatták. Mirjam Unger szerint érdemes és kell is arról beszélni, elég nő dolgozik-e a filmiparban. – Nemzetközi szinten is fontos ez a kérdés. Ausztriában nagy viták folynak erről, ötvenszázalékos női kvótára törekszünk – véli. A rendezőnő szerint nem probléma, ha egy ilyen arányt mesterségesen hoznak létre, inkább áthidaló megoldás, amíg a nők részvétele a filmiparban normalizálódik. – Mióta erről a kvótáról szó van, több felkérést kapok. A produkciós cégeknek gyakrabban jut eszükbe, hogy nőkkel is dolgozzanak, tehát működik a dolog. A nők jelenléte azért is fontos, mert több és jobb női figurát írnak, mint a férfiak. Nöstlinger regénye és a film abban mondható nőiesnek, hogy erős női karakterekkel mutat be egy férfiak által dominált háborús helyzetet – teszi hozzá Mirjam Unger.