A téeszből elsőként a világűrbe

Az orosz Gagarin – Elsőként az űrben nem csak egy űrhajós film, hanem feltárja egy ember lelki mélységeit.

Semmi más, csak egy nagy labda a levegőben – így kommentálta Dwight D. Eisenhower azt, hogy 1957-ben a szovjetek lőtték fel az első műholdat a világűrbe, elorozva a sikert az Egyesült Államoktól. Az egykori amerikai elnök – aki a technikatörténeti mérföldkő élét azzal próbálta meg elvenni, hogy a hasonlatát meglovagolva elment golflabdákat lövöldözni – azt is komolyan gondolta, hogy az oroszok azért tettek szert előnyre az űrversenyben, mert elorozták az összes náci rakétatudóst, akik összepakolták Moszkvának a Szputnyik–1-et.

S noha mindkét oldalon valóban dolgoztak volt nácik, az amerikaiak holdrakétáját, a Saturn V-t Wernher von Braun alkotta meg, míg az úttörő orosz sikerek – a Szputnyik mellett a Vosztok-, Voszhod- és Luna-programok – kovácsát Szergej Pavlovics Koroljovnak hívták. Nem nehéz eldönteni, ki honnan érkezett.

Ebbe a hőskorba kalauzol most el a Gagarin – Elsőként az űrben című orosz film, amely a nevéből adódóan az első emberes űrrepülés körülményeit mutatja be. Ha pedig egy szóval kellene jellemezni az alkotást: realisztikus. Nincsenek benne hatalmas pátoszok, épp ott és akkor jön a feszültség, a katarzis, ahol a téma, a történet azt megköveteli.

Ami a színészeket illeti, a főbb karakterek, így például a Gagarint alakító Jaroszlav Zsalnyin, illetve Mihail Filippov Koroljov szerepében is kiköpött másai az általuk megformált személynek. S a szovjet főtitkárt, Hruscsovot játszó Vla­gyi­mir Csuprikov már annyira nem hasonlít ugyan a szebb napjaiban az ENSZ Közgyűlésének asztalát a cipőjével verő politikusra, de megnyilvánulásai hozzák a rettegett Sztálint követő, nem akadémikus műveltségéről ismert vezető olykor „vicces” figuráját.

Külön jó pont, hogy nem csak egy űrhajós filmet készítettek, hanem feltárták egy ember lelki mélységeit, ez az egész alkotást végigkíséri. Milyen az, amikor a második világháború poklában éhező kisgyerekből, az isten háta mögötti Klusinyo faluból a világ első valódi űrhajósa lesz. Igen érdekes ez az erős kontraszt, a teljes kilátástalanság, a szovjet vidék, az állami gazdaságokban, téeszekben dolgozók „visszamaradott”, akár 19. századi miliője és a „csúcstechnika”, az űripar helyi értéken kezelt, de mégis a hétköznapokat fényévekkel meghaladó világa.

Természetesen magát a mérnöki teljesítmény plasztikus megjelentetését laikusként nem lehet értékelni, mégis izgalmas azt figyelni, ahogy ablaktalan bunkerekben gyakorlatilag klasszikus számítógépek nélkül juttatnak fel egy embert a világűrbe. A kontraszt annak a fényében érzékletes, hogy nem túlzás azt állítani: ma egy okostelefon számítógépes rendszere kenterben verné az 1961-es orosz űrközpont, a Bajkonur komplett informatikai arzenálját.

Rejtélyes halál

A Gagarin – Elsőként az űrben című film talán egyetlen hibája, hogy nem mutatja be az első űrhajós tragédiáját. Gagarin – pilótatársával együtt alig 34 évesen, 1968. március 27-én egy repülőbalesetben életét vesztette. A MiG–15-ösük Novoszjolovo falu mellett zuhant le, ám a körülmények a mai napig nem tisztázottak, így nem egy összeesküvés-elmélet kering róla. A hivatalos verzió szerint a gép dugóhúzóba került, mert légballont vagy madárrajt próbált meg kikerülni. Sokan úgy vélik, a KGB tette el Gagarint láb alól, hogy ne beszéljen az űrprogram sötét oldaláról. A hivatalos vizsgálat egyik nyomozója 2005-ben azt állította, nyitva hagyták az oxigénpalackot, így a levegő is elfogyhatott. Három éve az első űrsétát végrehajtó, a holttestet is azonosító Alekszej Leonov is beszélt az esetről. Szerinte emberi mulasztás történt: egy vadászgép túl közel repült Gagarinék gépéhez.

Ugyancsak érdekes kulisszák mögé pillantás az, ahogy bemutatják, miként választották ki a repülésekor 27 éves Gagarin mellett a nála bő egy évvel fiatalabb „cseréjét”, German Sztyepanovics Tyitovot, aki végül négy hónappal később másodikként ugyancsak az űrbe jutott. A filmmel immár a pionír amerikai asztronauták után végre a szovjet társak erőpróbákkal teli küzdelmei is megelevenednek.

Így látjuk, hogy az űrhajós inkább kísérleti alanya volt a korai utaknak, semmint aktív szereplője. Egy sötét kabinba zárva sodródott az eseményekkel, s még ha a kilátás felülmúlhatatlan is, érezhető, hogy elég egy apró hiba a bajhoz, ami ellen nem igazán lehet mit tenni.

Az egyébként még 2013-ban Pavel Parhomenko rendezésében készült film – a Pannonia és a Freeway Entertainment közös forgalmazásában – csütörtöktől látható a magyarországi mozikban. A budapesti Puskin mozi mellett Pécsett az Apolló Moziban, Szombathelyen az Agora-Savaria Filmszínházban, Szolnokon a Tiszapart Moziban is vetítik, eredeti nyelven, magyar felirattal.