A zent hozná el a filmes káoszba Jim Jarmusch

Nem kellenek nagy drámák, elég bemutatni a mindennapok apró találkozásait is. Ez Jarmusch krédója.

– Nem viselnek a vakok általában sötét szemüveget?
– Viselnek? Sosem láttam még vak embert.

A látássérült nő válasza a '91-es Éjszaka a Földön című filmben tökéletesen példázta, mire is számíthatunk egy Jarmusch-filmtől. Hétköznapi találkozások a Föld öt különböző pontján, egyazon időben, öt taxiban. Ütközések, amik jóval hétköznapibb módon végződnek, mint Paul Haggis 2005-ös, erre a címre hallgató filmjében. Kétségkívül hatásos film a Crash is, megérdemelten kapott Oscart: csakhogy a valóságban nem csordul túl a giccs, nem mented ki az égő kocsiból ma azt a nőt, akit tegnap igazoltatás címén zaklattál. Jarmusch a mindennapok iróniájával kezelt találkozásokat mutatta be akkor, és mutatja be ma is, csak épp a taxi váltott azóta buszra.

A szókimondó direktorral új filmje, a Paterson kapcsán készítettek interjút a nagy világlapok, köztük a The Guardian és az Independent is. A dráma középpontjában egy buszvezető áll, aki szabadidejében a buszon látott momentumokat szövi dokumentarista jellegű költeményekké. Nemcsak a város, de a főhős neve is Paterson (akit amúgy Adam Driver alakít): a hallgatag sofőr szenvtelenül figyeli meg a körülötte zajló eseményeket, a buszra felpattanó vagy a busz körül megjelenő embereket. Igazi Jarmusch-hőssel állunk szemben, ahogy a Revizor is megfogalmazta.

Mint az Independenten olvassuk, Patersonban van egy kicsi Jarmusch is: többek közt egyiküket sem érintik meg a modern technika vívmányai. „Nem vagyok ellene ezeknek a dolgoknak. De azért nehezen adom meg magam” – vallotta a rendező. Valóban kint is, bent is van Jarmusch: „nincs laptopom, soha nem is volt. Nincs saját e-mail címem sem. Van iPadem, van iPhone-om, online vagyok, de ha e-mail címem is lenne, fél napokig ezt csinálnám, miközben így is küzdenem kell, hogy írjak, filmet készítsek, zenét szerezzek, olvassak és gondolkozzak.”

De közös vonásként nem csak ezt találjuk. Mielőtt befutott volna a Florida, a paradicsom (1984) és a Törvénytől sújtva (1986) című filmekkel, a Kolumbiai Egyetemen tanult, és költő szeretett volna lenni. Korábban is a versek nyújtottak menedéket számára: tinédzserként Baudelaire és Rimbaud voltak a kedvencei, míg később felfedezte magának Walt Whitmant és William Carlos Williamst is. Utóbbi egyébként a New Jersey-beli Patersonból is származik.

És nem is ez az első munkája Jarmuschnak, amit a költészet inspirált. Mint az Independent megjegyzi, az 1995-ös westernt, a Halott embert például William Blake ihlette. Az öntörvényűbb rendező ezúttal mintha egy még inkább önigazoló filmet szeretett volna készíteni. Egy csendes kis világot megjeleníteni, amiben az emberek a maguk apró-cseprő gondjaival törődnek. „A legnagyobb dráma itt, amikor Paterson busza lerobban! Ez a mi nagy akciójelenetünk!”

Ezt emeli ki a főhős, Adam Driver is a The Guardiannek. Szerinte ez a film amolyan ellenszer az akcióval, káosszal és krízishelyzetekkel telített művekkel szemben. Jarmusch viszont arról beszélt, ez nem feltétlen szándékos. „Tudatosan egy apró, nyugodt kis világot akartam teremteni.” „Az élet nem mindig a drámáról szól. Ez a mindennapok váltakozását mutatja. Nem szándékosan egy ellenszer az összes akcióra, erőszakra, nők bántalmazására, emberek közötti konfliktusra, de biztosan benne van ez is. Másféle filmekre van szükségünk. Próbálom a zen útját elhozni, amikor csak ott vagy minden pillanatban, és nem agyalsz folyton azon, mi jöhet ezután.” A találkozások hétköznapi momentumait kapjuk éppúgy, mint a rendező nagyszerű klasszikusában, az Éjszaka a Földönben is.

Az első filmjéért, az 1980-as Permanens vakációért kapott támogatásból még a tandíját fizette Jim Jarmusch, hogy aztán meditatívabb, a művészfilmek és blockbusterek között egyensúlyozó művei hamar világszerte ismertté váljanak. Függetlenségéhez viszont mindig ragaszkodott, nagyobb stúdióknak sosem készített filmeket. Az évek alatt leginkább csak a függőségei változtak a The Guardian szerint. A Kávé és cigaretta rendezője leszokott már mindkettőről: a kávéról még 1986-ban, a dohányzásról pedig néhány éve. „Kizárólag száraz fehér bort és nagyon száraz pezsgőt iszom, de nem naponta. Nem iszom töményet, és bár a füvet imádom, de nem is dohányzom most. Talán még fogok, de most próbálok tiszta lenni.”

A filmezés szenvedélye persze maradt, és mint a The Guardiannek elmondta, épp azt imádja benne, hogy annyi minden a részét képezi. „Megvan a maga felépítése, benne van a zene, az idő, a nyelv, minden.” A rendező az álmodáshoz hasonlította a filmezést, szerinte ez áll a legközelebb hozzá.

Vagy a szerelemhez: a Patersont legalábbis szerelmi filmnek is mondhatjuk. Jarmusch együtt van párjával, Sara Driverrel, mióta együtt dolgoztak az első művein, és a kapcsolat meg is ihlette őt. Szerette volna hát egy filmben megmutatni, miféle közös megértés is szükséges ahhoz, hogy egy kapcsolat fennmaradhasson. „Ha szeretsz valakit, ha működik, az többnyire azért van, mert hagyod, hogy a másik az legyen, aki. Nem próbálod megváltoztatni. Természetesen mindenféle kapcsolatban kompromisszumokat kell kötnöd, de amint elkezded mondani a másiknak, miért kellene valahogy máshogy működnie, az a vég kezdete.” Szerinte a konfliktust az jelenti, mikor a másiknak azt kell éreznie, hogy nem felel meg az elvárásoknak.

A filmbeli pár, Paterson és Laura (Golshifteh Farahani) egymástól független életeket élnek: a férfi éjjeleit ugyanabban a bárban tölti, míg hétvégéken Laura süteményeket árul a férje nélkül. Jarmuschnak elmondása szerint kifejezetten fontos, hogy mindkét félnek meglegyen a maga privát tere. A maga életében a kapcsolat fontos részének tekinti, hogy egyedül tudjon maradni időnként.

Az Éjszaka a Földön és a Broken Flowers rendezője egyébként most kifejezetten produktív: csak ebben a hónapban ez a második filmje a Gimme Danger mellett. Utóbbi egy dokumentumfilm a The Stoogesról és Iggy Popról, bár Jarmusch más műfajt emleget: szerinte ez jóval inkább szerelmes levél, esszé, egy szerelmi vallomás a The Stooges iránt. Nem csoda, a költészet mellett szintén kamaszkori szerelem: rongyosra hallgatta ekkoriban őket, de a The MC5-öt és a The Velvet Undergroundot is.

Iggy Pop abbéli vágyát fejezi ki ebben a filmben, hogy rövid, lényegre törő szövegeket írjon, és sosem hasonlókat, mint Bob Dylan. Jarmusch szerint egyébként Dylan biztosan örülne neki, ha olyat írt volna, mint Iggy a China Girllel. „Iggy egy faragatlan értelmiségi, de abszolút értelmiségi. Miként Mark Twain is mondta: »ne hagyd, hogy az iskola a tanulásod útjába álljon.«”

Jarmusch most 63 éves, és láthatóan még mindig nem hagyja, hogy bármiféle iskola letérítse az útjáról.