A legnépszerűbb hazai film lett az idén Németországban a menekültkrízist középpontba helyező vígjáték, a Welcome to the Hartmanns (Willkommen bei den Hartmanns) – számolt be róla a The Guardian. A filmben egy jól szituált nő, Angelika (Senta Berger) dönt úgy, hogy befogad egy afrikai menekültet (Eric Kabongo), amely elhatározás aztán nem várt változásokat hoz az életében.
A Willkommen bei den Hartmanns a Hollywood Reporter szerint már húszmilliós bevételnél jár Németországban. A másik legnépszerűbb német nyelvű film az idén a Der Geilste Tag (The Most Beautiful Day – A legcsodálatosabb nap) lett.
A filmet Senta Berger és Michael Verhoeven filmrendező fia, Simon Verhoeven készítette. (Akinek semmi köze az Elemi ösztön holland rendezőjéhez, Paul Verhoevenhez.) A 44 éves direktor még nem tett le sokat az asztalra: legutóbbi filmje, a Friend Request a parajelenséges horrorok világát ötvözte a modern technológia ember ellen fordulásával. (A film nonszensz története szerint az ismerősök nélküli rejtélyes lányt rázza le hősnőnk, mire barátait elkezdik mészárolni, a gyilkosságokról az ő nevében posztolva videókat a Facebookra.) Persze Németországban minden lehetséges: a nácikkal szembeszálló Sophie Schollról például a Hangyák a gatyában rendezője, Marc Rothemund készített kiváló filmet.
A menekültvígjátékról szóló kritikák viszont megosztottak voltak: a Die Zeitnek író Moritz von Uslar szerint például egy ilyen alapanyagból nem csupán egy korrekt, de briliáns, őrült, provokatív és a szó jó értelmében inkorrekt filmet kellett volna készíteni. A mozi ráadásul talán egy kicsit túl is tolja az optimizmust, a főhőssé váló menekültkaraktert túlidealizálva. A filmben Hartmannék még konfliktusba is keverednek a keresztet viselő, lengyel nevű szomszédaikkal, a család lányát, Sophie-t pedig egy taxisofőr kezdi üldözni, miután úgy véli, hogy egy, a kölnihez hasonló szexuális zaklatástól mentette meg. Az apró történetmorzsák leginkább olyasminek tűnnek, amiken Jan Böhmermann sokak által komolyan vett Willkommenskultur-paródiája élcelődött.
A nigériai Diallo mintha csak eszközként jelenne meg, hogy általa megoldódjanak a német családi viták: a film egy pontján például Angelika férje arról beszél, „elég, hogy Merkel asszony a teljes harmadik világot meghívja az országunkba, mi magunk nem fogunk ugyanígy tenni az otthonunkkal”. A film vége természetesen happy end, Diallónak még tartózkodási engedélyt is sikerül kapnia Németországban. Ide Németországon belül egyébként a nigériai menedékkérők nyolc százalékába tartozik, szemben az engedélyt nem kapók tömegeivel.
