„Gondold csak meg. Egy élet munkája, amíg kifizeted a házat. S amikor végre a tiéd, nincs, aki lakjon benne.” Arthur Miller után most az iráni Asghar Farhadinál láthatjuk: ha az álomvilág váratlanul összedőlni látszik, miként Az ügyfél elején a bontásra ítélt ház melletti épület, akkor a menekülők nem egy könnyen adják fel illúzióikat. Egy élet gondos munkáját könnyű egy pillanat alatt lerombolni: de kit hibáztassunk érte, és meddig mehetünk el a bosszúállásban, hogy végül ne magunk tegyünk tönkre mindent?
Talán meglepő, de az Oscar-díjas Nader és Simint jegyző Farhadi legújabb filmje kapcsán könnyen eszünkbe juthat Christopher Nolan zseniális Mementója. Az ügyfél a közepe táján megy át lendületesebb bosszúfilmbe: Emad (Shahab Hosseini) felesége, Rana (Taraneh Alidoosti) megerőszakolóját kutatja. A becstelenséget meg kell torolni, de kiről is szól mindez valójában: a nőről, vagy jóval inkább a saját életében okozott nehézségeket megbosszulni kívánó férfiról?
Farhadi filmjeiben a rendezett, középosztálybeli életet élő karaktereket látjuk, akik mintha csak valamiféle bura alatt (álomvilágban) lennének, élik tisztességes mindennapjaikat egy jóval kegyetlenebb társadalomban. A 2011-es Nader és Simin címszereplőnője fáradhatatlanul küzd azért, hogy külföldre mehessen, s vigye oda lányát is, miközben egyébként abszolút rendes férje maradna inkább az országban. Simin mintha egy másik országban élne, mint alakítója, Leila Hatami, akit két éve nyilvános megkorbácsolásra ítéltek volna hazájában, mert Cannes-ban puszit adott egy idegen férfinak. Végül nyilvánosan bocsánatot kért.
Az ügyfél hősei színészek, akik épp Arthur Miller Az ügynök halála (Death of a Salesman – az iráni film angol címe The Salesman) című darabját adják elő. A pár lakásába hatoló erőszakoló (ezt, hogy mi történt konkrétan, ki sem mondják a teljes filmidő alatt) tette után fokozatosan romlik kettejük viszonya: bár a nő az áldozat, társa mintha leginkább rá haragudna, amiért nem tudja kiheverni az esetet.
Az életükbe betörő harmadik egy pillanat alatt rombol le mindent, s köztük a tehetetlen düh jelenik meg, hogy sorsukról mások döntenek. Majd a bosszúfilm jellegéből adódóan végül ők is döntéshelyzetbe kerülnek: megtegyék-e ugyanezt, romboljanak-e ők is. Kik lesznek azok, akiket tönkretehetnek egyetlen gesztussal: az elkövető, esetleg az ő családja? S kin akart eleve bosszút állni a nevezett ügyfél? Emad és Rana lakásának korábbi lakójáról, az ügyfél kapcsolatáról csak elbeszélésekből tudunk, s talán épp ezért is lesz a dráma egyik legfontosabb szereplője. Ugyan alig valamit tudnak róla hőseink, de könnyen lesz egyik pillanatban felbujtó, máskor felelőtlen rosszéletű: mikor úgy döntünk, szerepeket öltünk, könnyen oszthatjuk ki másokra is az övéket. S hogyan is ne játsszunk, mikor csak elbeszélni tudunk egymás mellett, a valós érzéseket ki nem mondva?
Farhadi magasra tette a lécet a Nader és Siminnel, azt pedig megugrani sem tudta ezúttal. A sokszereplős, felelősségáthárítást, önmagunkkal és saját rossz döntéseinkkel való viaskodást középpontba emelő Oscar-díjas film nehezen felejthető. Az ügyfél is fontos metaforikus mű lett emellett, de ha jelölik is végül, azért a legjobb külföldi filmnek járó Oscart most inkább a román Sieranevadának adnánk.
