Felemelőbb volt Dan Chisu új filmje, a Bukarest nonstop. Az éjjelnappalit középpontba helyező film karakterei szintén kapcsolati nehézségeikkel küszködő átlagemberek. A Sieranevada hőseivel szemben viszont jóval szerethetőbbek, könnyebb azonosulni velük. Akad ugyanis egy fontos képességük: hajlanak az önkorrekcióra, s bár bántják, piszkálják ugyan a másikat, de aztán rosszul is érzik magukat emiatt, és sietnek végre valami emberi gesztussal törleszteni. A 2010-es WebSiteStoryval bemutatkozó rendező filmje a Román Filmhét kellemes meglepetése: az Érettségihez hasonlóan a nyomasztó szürkeséget az egymás iránt érzett felelősség és a karakterek jobb életért való küszködése oldja.
A Sieranevadával szemben itt már valóban élhető humort kapunk. És önzésre hajlamos szereplőket, akik öt perc múlva már világosan látják, hogy a másik fél teljesen jó szándékú, és csak rosszabbul fogjuk érezni magunkat, ha tovább ártunk neki. A néző a szívébe zárja az éjjelnappalis rockert éppúgy, mint a nehéz sorsú prostituáltat, hogy aztán tényleg csak mosolyogva figyeljünk három nőt: a szerelmi bánatban szenvedőt, a szívét megkeményíteni próbálót és a megbocsátásra biztatót. Aztán ismét elszorul a torkunk, ahogy a marakodáson túllépni már nemigen tudó idős pár kálváriáját és fájdalmas búcsúját nézzük.
A magyar dUNA együttesnek van egy Nyugdíjas rekviem című száma, a szövege nagyon illik ide: „Nézd, most újra itt vagy, hogy tőrt döfj a hátamba. Ezerszer bántottál meg, ezerszer bántottalak, mégis élsz, és mégis együtt éltünk.” Felemelően szép és egyszerűségében megindító film a Bukarest nonstop, a nehezen emészthető Sieranevadával szemben jóval könnyebben megtalálja az ember hozzá az utat.
És nem csupán azért, mert nem három-, hanem csak másfél órás. Azonban teljesen egyértelmű, hogy a Sieranevada is fontos film, amiről sokat kellene még beszélni. És itthon is forgalmazni a mozikban.
