Ez a gyanú a mozit nézve be is igazolódik: a szerelmi szál a történetben Wilson, az állampolgárságért folyamodó biztonsági őr és Mari, az idősödő, rossz házasságban élő magyartanárnő között szövődik, ami nagyon hasonló Fassbinder filmjében Emmi és Ali szerelméhez. De még a Marit alakító Máhr Ági is hasonlít is egy kicsit a Fassbinder filmjében játszó német Brigitte Mirára, és időnként mintha a kosztümök, a képi világ, a gesztusok, sőt a pár színészi alakítása is rájátszana Fassbinder filmjének hangulatára. Főleg, hogy igazán nem derül ki, mikor játszódik a film.
Wilson is nagyon hasonlít Alihoz: szorgalmas, törekvő bevándorló, aki mégis szorongások közepette éli az életét, nem is tehet másként, hiszen a honvágy és a múltbeli traumák leküzdése, az új nyelv és új kultúra megtanulása akkor is óriási feladat lenne, ha egy szuperbefogadó, hipertoleráns társadalommal volna dolga az illetőnek, ami nyilván közel sincs így, ez a filmben is megjelenik, csak éppen nem ez áll a középpontjában. A rendező azt mondja: képzeljük el, hogy nekünk kell Nigériában megtalálni a helyünket nyelvtudás és baráti-rokoni segítség nélkül. Vajon talpra állnánk néhány hónap alatt?
A főszerepet a bissau-guineai közgazdász, villamosvezető, amatőr színész dr. Cake Baly Marcelo játssza, és rendkívül jól alakítja Wilsont. Nem lehet panasz az iráni menedékkérőt megformáló Arghavan Shekarira sem, aki mögött egyébként szintén sikeres integrációtörténet van, igaz, ő soha nem volt menedékkérő, hanem egyetemre érkezett Magyarországra, és itt ragadt. Bár végül nem vígjáték lett, a film azért kiaknázza a beilleszkedés döccenőinek humoros oldalát is, a nyelvi nehézségek és kulturális különbségek mélységei viszont kevésbé tárulnak fel, inkább a rendszer és az ember, a mindig személytelen adminisztráció és az egyéni sors kerül szembe egymással a filmben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!