A síita testvériség nem kegyelmez a lovagoknak

Az Iszlám Állam miatt meredek lett volna Szíriába vinni a sztorit, így az inkvizícióban indul a történet.

Kevesebb dolog izgatja jobban az összeesküvés-elméletek fanatikusainak fantáziáját, mint a templomosok megannyi titokkal kicsipkézett története. Az eredetileg az első keresztes hadjárat (1087–1099) után Krisztus sírjának, valamint a keresztény zarándokok védelmére alakult lovagrend szűk kétszáz éves működése alatt a modern európai világ egyik első és kora egyik legbefolyásosabb testvériségévé, így sok újkori titkos társaság „példaképévé” vált. Óriási vagyonokat halmoztak fel, s amellett, hogy ráhatásuk volt az egyház életére, királyok, országok sorsába is képesek voltak beleszólni. Nem mellesleg azért, mert egy idő után pénzügyi szolgáltatásokkal kezdtek el foglalkozni, s nem egy uralkodó kért tőlük kölcsön irgalmatlan összegeket, vált a rend adósává. Ezt megfejelve pedig az a mai napig élő legenda járja róluk, hogy szentföldi működésük alatt összeszedték a kereszténység, valamint az emberiség hírhedt ereklyéit (egyes vad elképzelések szerint a Szent Grált is megkaparintották), így szellemi téren is jelentős tudást halmoztak fel.

Ebbe a misztikus világba kalauzol a videojáték-történelem egyik legismertebb sorozata, a Ubisoft által életre keltett Assassin’s Creed. Az első részével lassan tíz éve jelentkező szövevényes kalandjáték a Jeruzsálem visszafoglalását sikertelenül megkísérlő harmadik keresztes hadjárattól (1189–1192) kezdve követi végig két titkos rend ádáz vetélkedését a békéért és a szabad akaratért. A pikáns az, hogy a játékosoknak egy, az orgyilkosságot, a kémtevékenységet, a lopakodást tökélyre fejlesztő síita titkos társaság, a nizári iszmáilitákhoz köthető csoport, a Hasasin tagjaként kell harcolnia a templomosokkal. A cél pedig az, hogy megszerezzük az éden almáját, az ereklyét, amely az első emberi bűn emléke, egyúttal tulajdonosa lényeges ráhatással lehet arra, hogy merre haladjon az emberi faj. Az immár kilenc nagy epizódnál járó Assassin’s Creed egy színfalak mögött láthatatlanul zajló fiktív háború krónikája a valós történelmi események árnyékában, amelynek során a Szentföld, részben a mai Szíria mellett eljutunk a reneszánsz Firenzébe, az Újvilágba, vagy épp a francia forradalom, a viktoriánus kori Anglia és legújabban a bolsevik hatalomátvétel forgatagába.

Persze végig csak emlékekről van szó, amelyek a mai leszármazottakon keresztül az Animus nevű gépezet segítségével elevenednek meg. A történet szerint ugyanis a genetikai kódunk magában hordozza őseink cselekedeteit is, amelyek felidézhetők, az Animust használva vizuálisan megjeleníthetők, tehát rögzíthetjük is azokat, s segítségünkre lehetnek a hőn áhított ereklye felkutatásában.

Ez az ötlet roppant merész, egyúttal népszerű, hiszen a játékból eddig mintegy százmillió példányt adtak el, s most film is készült belőle. A Justin Kurzel rendezésében és mások mellett Michael Fassbender, Marion Cotillard, valamint Jeremy Irons főszereplésével készült, nemrég bemutatott alkotás látványosnak látványos, hozza a videojáték sejtelmes hangulatát, de így elsőre valahogy az az érzése támad az embernek, mintha egy picit kilúgozták volna az egészet. Az effektekkel tényleg nem spóroltak, Fassbender is rendesen kigyúrta magát az akrobatákat megszégyenítő házfalakon, tetőkön pattogáshoz, mégis, a hiányérzet ott savanyodik a szájszegletben.

A miértre persze nehéz válaszolni. Az biztos, hogy a játék fanatikusai joggal tehetnek szemrehányást, amiért az alkotók nem az első rész olyan helyszíneire vitték a történetet, mint a középkori Jeruzsálem, Damaszkusz vagy épp Akkó vára. Mondjuk, a lassan hat éve tomboló szír polgárháború, és az Iszlám Állam ámokfutásának árnyékában mindenképp vitatott üzenet lett volna a gonosz, elvetemült keresztények ellen harcoló síita testvériség történetét épp Szíriába helyezni. Így maradt a spanyol rekonkviszta időszaka, 1492, az utolsó hispániai arab erőd, Granada ostroma, ám a „templomosok” itt se a jófiú szerepében tetszelegnek. Az ellenfél meg nem muszlim, hanem mór „zsoldban” álló spanyolok, mint azt Fassbender Aguilar de Nerha karaktere is bizonyítja. Így, ahogy a játékban, úgy a filmben sem a muszlim–keresztény, mint inkább a hataloméhes „gonosz” és az ármánykodó, a gyilkosságoktól sem visszariadó „jó” szembenállása a hangsúlyos.

Érdekes kérdés közben, hogy pontosan mit is akarnak ezzel a filmmel: azaz egy Avangershez hasonló végeláthatatlan történet nyitányának szánták, vagy csak egy tesztnek, hogy miként reagál a közönség a moziverzióra. Az Ubisoft ugyanis nemrég a Netflixszel kezdett tárgyalásokat egy lehetséges sorozatról. S ha mindez igaz, akkor nem biztos, hogy a nagyjátékfilmes megoldás szinkronban futna egy tévészériával.

A péntek 13. legendája

Noha kétségtelen tény, a templomosok komoly befolyással bírtak, ám a rend korántsem volt olyan titkos, folyton összeesküvéseken ügyködő csoport. A történelmi adatok alapján ugyanis ezt a képet a templomosoknak állítólag nagy összegekkel tartozó IV. Fülöp francia király (1285–1314), illetve közeli barátja, a pápai trónra emelt V. Kelemen (1305–1314) hintette el, hogy így oszlathassák fel a rendet. Egyúttal a francia király megússza adósságának visszafizetését, s rátegye kezét mérhetetlen vagyonukra. A lovagokat és 23. nagymesterüket, Jacques de Molayt 1307. október 13-án pénteken vették őrizetbe, és kínzások árán mindenféle gonosz tettek elkövetését ismertették be velük. Egyesek szerint innen ered a péntek 13. babonája. A rendet végül 1312-ben a vienne-i zsinat oszlatja fel, a tagokat pedig korrupció és eretnekség vádjával küldték máglyára, az utolsó nagymestert 1314. március 18-án Párizsban nyelte el a lángtenger. A templomosok története ezzel véget is ért, hiába próbálta meg a modern irodalom és szájhagyomány összemosni a később alakult titkos csoportokkal (például a szabadkőműves társaságokkal), azoknak nincs közük hozzájuk.

###HIRDETES2###