Cukorkás bádogdoboz

A Szentjánosbogarak sírja egy egész generáció számára helyezte új megvilágításba a japán animéket.

Nehéz erőteljesebb nyitójelenetet elképzelni egy filmhez, mint egy fiú éhhalálát. A fiú, Szaita, Kobe város vasútállomásán ül a földön, hátát magatehetetlenül egy oszlopnak támasztva. A járókelők többsége rettenettel kerüli el, de valaki lerak mellé a földre némi élelmet. De Szaita ekkor már halott. A távolból egy a mamáját kereső gyermek sírása hallik, Szaita teste pedig eldől a kövezeten. Miközben egy munkás a holttestet vizsgálja át használható (ellopható) ingóságok után kutatva, a fiú zsebében egy cukorkás bádogdobozra bukkan. Mit sem ér e semmiség számára, így elhajítja a dobozt, amelyből egyszerre csak elődereng a fiú húga, Szecukó lelke. A két testvér túlvilági alakja egyesül, és ketten mesélik el a testvérpár életének utolsó néhány tragikus hónapját, a II. világháború végén.

Noszaka Akijuki 1967-ben jelentette meg a Szenjánosbogarak sírja című, részben önéletrajzi novelláját, amely az elsők között próbálta megjeleníteni a japán emberek háborús szenvedéseit, akik az amerikai bombázások, élelmiszerhiány és elnyomás közepette próbáltak életben maradni a háború végső időszakában. Noszaka maga is Kobéban élt befogadó szülőknél, és két húga is éhen halt a háború alatt. A novellát általános elismerés fogadta, a szerzőt pedig elhalmozták megfilmesítési ajánlatokkal. Ő azonban az összes élő szereplős adaptációt visszautasította, mondván, „lehetetlen lett volna megjeleníteni a történet elengedhetetlen háttereként szolgáló meddő, felperzselt földet”. Az író azt is kétségbe vonta, hogy gyerekszereplők meggyőzően volnának képesek alakítani a két éhhalállal harcoló (és elbukó) testvér alakját.

Aztán Takahata Iszao rendező egy rajzfilm látványterveivel kereste meg, Noszaka pedig lenyűgözőnek találta a storyboardokat. Az író ezután már azt nyilatkozta, hogy elképzelni sem tud semmilyen más módszert novellájának filmre vitelére, csak az animét (ez a rajzfilm általános elnevezése Japánban). Takahata különleges háborús drámát készített. Saját elmondása szerint azt próbálta megjeleníteni, hogy a kis gyerekek a legnagyobb szenvedések közepette is képesek voltak időnként jól érezni magukat. A rendező értelmezésében a legtöbb háborús film, legyen az élő szereplős vagy animált, a gyerekeket alacsonyabb rendű szereplőkként kezelte. A háborúzó felnőttek világában nekik általában csak kiegészítő szerep jut, a történetbe nem tudnak érdemben beavatkozni. Takahata a Szentjánosbogarak sírjával ezt a felfogást akarta megtörni azzal, hogy a testvérpár nem mindig úgy viselkedik, ahogy a külső körülmények kényszerítő szorításában magától értetődő lenne.

Szaita és Szecukó egy amerikai gyújtóbomba-támadás után váltak földönfutóvá. Házukat elemészti a tűzvész, beteg anyjuk pedig halálra ég a bombázás után. Nagynénjük fogadja be őket, de ahogy egyre fogyatkoznak az élelmiszer-fejadagok, egyre kevésbé szándékozik a két árvát is etetni. A testvérek csakhamar távoznak, és egy elhagyatott óvóhelyre veszik be magukat, de ekkortól megállíthatatlanul sodródnak az éhhalál felé. Szaita lop, és az üresen maradt házakat fosztogatja légi riadó idején. Szecukó megbetegszik, de az orvos, azon túl, hogy megállapítja: a betegség oka az alultápláltság, semmit sem tesz a megmentése érdekében. A bátyja végső elkeseredésében mindenüket pénzzé teszi, de amikor a frissen vett étellel visszatár az óvóhelyre, a húga már hallucinál. A fiú kapkodva főzni kezd, de Szecukó meghal. A lány elégetett teste után maradt hamvakat Szaite abba a cukorkás dobozba helyezi, amelyet halála után elhajítanak.

A film minden füsttel, üszökkel teli képkockájából üvölt az elkeseredés és a kétségbeesés. Ezért általánosan az egyik legerőteljesebb háború ellenes filmes kiáltványnak tekintik, minthogy szinte kizárólag a háború okozta személyes tragédiákra koncentrál, a harc hősiességének és idealizálásának legkisebb jele nélkül. A nyugati interpretáció szerint a Szentjánosbogarak sírjának fő üzenete szerint a háború nem más, mint a társadalom bukása, hiszen az képtelen legelemibb funkcióját, saját polgárainak védelmét ellátni. Ezt az értelmezést a rendező azonban – némileg meglepő módon – mindannyiszor visszautasítja, műve szerinte „egyáltalán nem háborúellenes anime, semmiféle ilyen üzenetet nem hordoz”, nyilatkozta az 1988-as bemutató idején a japán Animage magazinnak. A film ehelyett egy testvérpárról szól, akik a társadalomból való kitaszítottságuk miatt elbuknak. Takahata célja saját szavaival a főszereplők iránti szimpátia kiváltása volt, főként a tizen- és huszonéves nézőkben. Sokan azonban nem veszik szó szerint a rendező nyilatkozatát, főként, mert egyébként Takahata japán egyik legismertebb háborúellenes aktivistája, a japán alkotmány háborút törvényen kívül helyező 9-es cikkelyének hangos támogatója.

A Szentjánosbogarak sírja gyakorlatilag összes kritikusa szerint tökéletes. A kritikákat összegző Rotten Tomatoes internetes oldal 97 százalékra értékeli, az összes valamire való „minden idők legjobb animációs filmjei” listán az élvonalban szerepel, Ernest Rister ismert rajfilmkritikus szerint pedig ez az alkotás a „legmélységesebben emberi animációs film, amit valaha is látott”.