Egy évvel Pasolini remekműve után mutatták be George Stevens A világ legszebb története című munkáját, amely az olasz rendező húsbamaróan valóságos, mégis megfoghatatlanul angyali ábrázolásmódja helyett a monumentalitásra, és a sztárokra helyezte a hangsúlyt. Jézust Max von Sydow személyesítette meg, mellette pedig olyan színészek bukkantak fel, mint Charlton Heston, Telly Savalas, Martin Landau és José Ferrer. De ez sem segített a filmen, amely még a gyártási költségeit sem hozta vissza, és a kritikusok is jórészt lehúzták.
Nem úgy az 1973-ban bemutatott Jézus Krisztus Szupersztárt. Az Andrew Lloyd Webber és Tim Rice rock operájából írt film hatalmas sikert aratott, és sokan az egyik legjelentősebb Jézus-filmnek tartják. A sors iróniája, hogy Krisztust az Ted Neeley játszotta, aki eredetileg Júdás szerepére jelentkezett a válogatáson.
Jézus megjelenítéséből az első igazán komoly botrány a Monty Python brit komikus csapat alkotása, a Brian élete kapcsán kerekedett. A film – amely a Beatles-tag George Harrison jelentős anyagi támogatásával készülhetett el – egy Jézussal egy napon született gyermek, Brian útját követi végig a jászoltól a kereszthalálig. A történetet természetesen azonnal blaszfémiával vádolták, és több országban betiltották, köztük például Norvégiában is. Ez utóbbiból a svéd filmforgalmazók nyertek a legtöbbet, hiszen úgy reklámozhatták a Brian életét, hogy „ez a film annyira vicces, hogy Norvégiában be is tiltották”. Kevésbé vicces, hogy a tiltások néhány országban a mai napig érvényben vannak.
