Mikor A nyolcadik utas: a Halál (Alien) vacsorajelenetében a nyálkás-véres szörnyeteg az űrhajós hasfalát átszakítva kitört, hogy sorra lemészárolja a Nostromo legénységét, még nem sejthettük, hogy nem is tőle kell igazán félni, hanem önmagunktól. Ridley Scott az Alien-sorozat legújabb darabjában (Alien: Covenant) az emberiség pusztulásáról elmélkedik, amihez azonban a kultikus lénynek már alig van köze. Sok horrorban eljön a pillanat, amikor rádöbbenünk, a bennünk lakó gonosztól rettegünk igazán, és ez a legtöbb helyen rendben is van, de nem egy olyan filmben, ahol a bensőnkből kiszakadó rémület eddig nem szimbólum volt, hanem valóban egy gyilkos szörny, ami a beleken, a húson és az izmokon át rágta ki magát a napvilágra.
A svájci festőművész, H. R. Giger által megálmodott, xenomorfnak nevezett lény először 1979-ben bukkant fel a vásznon, Ridley Scott fent említett filmjében. Legyilkolt majdnem mindenkit, de Ripley hadnagy (Sigourney Weaver) eszén nem tudott túljárni. Hét évvel később James Cameron filmjében (A bolygó neve: a Halál) már nem is egy, hanem egy teljes kaptárnyi szörnnyel találkoztunk, de Ripley megint felülkerekedett, hogy aztán a harmadik epizódban (Végső megoldás: Halál) önmagát feláldozva pusztítsa el a gyilkos lényt.
De a halál nem lehetett az utolsó szó, a stúdió a profit reményében feltámasztotta Ripley-t, hogy immár klónozva küzdjön meg a xenomorfokkal (Alien 4. – Feltámad a Halál). A lények a 2000-es években két kétséges hitelű produkcióban is felbukkantak (A Halál a Ragadozó ellen 1–2.), amelyekkel a készítőik egyszerűen aprópénzre váltották a teremtmények sikerét. Ridley Scott ezt követően határozta el, nem hagyja tovább, hogy más gyalázza meg az Alien-mítoszt, és 2012-re elkészítette az eredeti történet előzményeit bemutató Prometheus című filmet, amely az űrhorrort vallásfilozófiai magasságokba emelte.
Vagyis csak emelte volna. Mára azonban már a rendező is beismerte, alapvetően elhibázott volt az ötlet, hogy az alienek helyett az emberiség teremtéstörténetével foglalkozzon. A Prometheus mitológiája szerint ugyanis a nyálkás gyilkológépeket és az embert egyaránt a Teremtőnek nevezett űrlények hozták létre. Őket kutatná fel egy űrhajó legénysége, ám a találkozás nem egészen úgy sül el, ahogy arra számítottak. A Ripley-szerű hősnőnek szánt Elizabeth Shaw (Noomi Rapace) és egy David nevű android (Michael Fassbender) túlélik a kalandot, és elindulnak a Teremtők bolygójára, hogy választ kapjanak a kérdésre: mi végre jöttünk a világra?
Első látásra ettől a problémakörtől, hiába ígérte meg minden fórumon, Ridley Scott az új alkotásban is képtelen elszakadni. A prológusban az Alien-filmek expedíciói mögött álló vállalat, a Weyland Corporation feje, Peter Weyland (Guy Pearce) és a Prometheusban már megismert android diskurálnak a teremtésről. Beszélgetésüknek a természet és a művészet csodái: hatalmas hegycsúcsok, Michelangelo Dávid-szobra, Pierro della Francesca festménye, egy Steinway-zongora, egy Carlo Bugatti-szék és Wagner zenéje adják a hátteret. Weyland kijelenti, mindezek az alkotások semmit sem érnek az ember teremtéséhez képest, ezért egyetlen célja, hogy felkutassa a Teremtőket.
Ehhez képest a Prometheus történései után tíz évvel a Covenant nevű űrhajó már más céllal indul útnak a Földről a fedélzeten kétezer telepessel: egy távoli bolygón kolóniát akarnak létesíteni. Hirtelen azonban idegen rádiójelet fognak, és elhatározzák, hogy sutba dobva tíz év kutatását, mégsem az eredetileg kijelölt bolygóra szállnak le, hanem oda, ahonnan a jel érkezett. Zseniális húzás, ezzel a döntéssel ugyanis már negyedóra után tökéletesen hiteltelenné válik a történet. A rádióadás egy dal foszlányaiból áll, és ez elég az újdonsült kapitánynak (az előző odaégett a hibernáló kabinban) ahhoz, hogy kijelölje az új célállomást.
Persze az ismeretlen bolygóról kiderül, hogy a Teremtők lakhelye, a nagy válasz helyett azonban csak a halál les az érkezőkre különféle formákban. A gyilkos szörnyek mellett azonban – hatalmas fordulat – megtalálják Davidet, az androidot, aki úgy tűnik, szerencsésen eljutott az előző film végén kijelölt úti célra. Elizabeth Shaw-nak azonban nyoma sincs.
A telepesekkel is érkezik egy szintetikus tiszt, Walter (akit szintén Fassbender alakít), a két andorid pedig hamar egymásra talál. Kettejük vitája művészetről, teremtésről és szolgálatról a film központi motívumává válik. Walter amorális, csupán kiszolgálja az emberiséget, David azonban emberi, túlságosan is emberi, ezért a fejébe veszi, hogy istenné válik és elpusztítja az emberiséget. A Covenant nagy kérdése, hogy az ember teremtményei közül vajon melyik kerekedik felül.
Mintha Paolo Coelho és Erich von Däniken egész nap Nietzschét olvasna, egy szót sem értenek belőle, mégis nagyon igyekeznek, hogy elmeséljék. A mulatságos konyhafilozófia mellé kapunk persze néhány alient: kicsit, nagyot, emberszerűt, klasszikusat, spórából kifejlődőt, tojásból kikelőt, de jelenlétük teljesen felesleges és indokolatlan. Ridley Scott érezhetően szeretett volna mindazok kedvében járni, akik az előző filmből hiányolták a horrort és főként a legendás xenomorfot, de az erőltetett rémisztgetéssel nagyobb kárt tett a mítoszban, mint ha teljesen lemondott volna az űrszörnyekről.
És sajnos van, ami még a szörnyek felbukkanásánál is rosszabb: a színészek. Vagy eleve teljesen semmitmondó karaktereket írtak és ehhez választottak szereplőket, vagy a rendezésnek köszönhető, hogy jellegtelen, megjegyezhetetlen emberek rohangálnak a színen. Mindenesetre senkiről nem tudunk meg semmit, így még csak szánni sem lehet szerencsétleneket. Kicsit mintha az Airplane-filmek felfújható robotpilótája tért volna vissza, azzal a különbséggel, hogy benne több volt az élet, mint a Covenant űrhajósaiban. Egyedül a kettős szerepben megjelenő Fassbender csinál úgy, mintha épp egy filmben szerepelne. Nem csoda, hogy rá húzták fel az egészet, de akkor mi szükség volt a többiekre?
Talán kicsit sántít a párhuzam, de az Alien-filmek kapcsán Kemény Dénes, a vízilabda-válogatott kapitányának 2001-es szavai jutottak eszembe. A nagy sikerek után a csapat hirtelen visszaesett, jött egy ötödik hely, mire a mester azt mondta, ugyanolyan jók vagyunk, mint korábban, csak ez valahogy nem jön ki a fiúkból. Ridley Scott mitológiájában is megvan minden ahhoz, hogy jó legyen, láttuk ezt az első részben (és egy kicsit a másodikban is), mégsem sikerül kihozni belőle.
A Csillagok háborúja sikeresen túlélte George Lucas ámokfutását, és három gyengébb rész után visszatalált a megfelelő útra. A hírek szerint Ridley Scott még két Alien-filmet tervez, remélhetőleg ezekben neki is sikerül majd feledtetnie a Prometheus és a Covenant (és persze a korábbi filmek) baklövéseit.
