Vannak hollywoodi színészek, akik sok szerepben tűntek fel pályafutásuk során, de csak egyvalaki van, aki mindent eljátszott: Morgan Freeman. Az Oscar-díjas színész volt már börtöntöltelék és az Egyesült Államok elnöke, Nelson Mandela és közönséges szemfényvesztő, bokszedző és sofőr, mór harcos és haldokló kalandor, öregedő bankrabló és bölcs tudós, piti kis strici és maga a Jóisten. És a sor a végtelenségig folytatható. Morgan Freeman ma tölti be a nyolcvanat, és amíg legtöbb pályatársa ebben a korban visszavonulót fúj, ő egymás után veti bele magát az újabb és újabb szerepekbe.
Nem csoda, hiszen későn érő tehetségként majdnem ötvenéves volt már, mire a hírnév utolérte. A nyolcvanas évek végétől azonban az egyik legtöbbet foglalkoztatott hollywoodi színésszé vált, és sikersorozata a mai napig tart. Freemannek esze ágában sincs lassítani, az elmúlt tíz évben több mint húsz filmben szerepelt, legújabb produkciója, a Diótörő forgatása alig néhány hónapja fejeződött be.
Igaz, sokáig abban sem volt biztos, hogy színésznek áll. Egy interjúban elmesélte, húszéves koráig vadászpilóta szeretett volna lenni, a légierőnél azonban hamar rájött, hogy sokkal jobb, ha a háttérben futnak a felhők, forog a kamera, és mindenki csak úgy tesz, mintha repülne. Miután 1959-ben leszerelt, Hollywoodba költözött, ahol drámaiskolába járt, táncot tanult, és folyamatosan meghallgatásokra járt, kevés eredménnyel. A kudarcok hatására a hatvanas évek elején átköltözött New Yorkba, ahol végre rámosolygott a szerencse, szerepet kapott a Hello, Dolly! afroamerikai, Broadway-változatában.
Persze a siker nem volt egészen váratlan, a színész alaposan megdolgozott érte, és a befektetett munka mellett a tehetségnek sem volt híján.
Morgan Freeman a Tennessee állambeli Memphisben egy borbély és egy tanár ötödik és egyben utolsó gyermekeként látta meg a napvilágot. A család nehéz anyagi körülményei miatt a fiú csecsemőként a nagymamájához került a Mississippi állambeli Charlestonba. Itt járt iskolába, és már ekkor kiderült, remek érzéke van a színjátszáshoz, kilencévesen debütált a színpadon, három évvel később pedig már a nashville-i rádióban szerepelt. Színpadi természetességével levette a közönséget a lábáról, nyert is egy drámaösztöndíjat, ám ekkor már érezte, hívja őt az ég, jelentkezett a sereghez. Ott azonban a pilótafülke helyett csupán a radarok javítását bízták rá, így a kitérő után visszatért a színészethez.
A Broadway-bemutató után egyre gyakrabban bukkant fel a televízióban is, ezt a korszakot később mégis élete egyik legkiábrándítóbb szakaszának nevezte. Nem sokkal később első házassága is zátonyra futott, a környékbeli kocsmák pultosai ekkoriban már előre köszöntek neki, ám Freeman végül komoly károk nélkül mászott ki a gödörből.
Játszott Robert Redford oldalán, majd szerepelt Paul Newman Harry és fia című filmjében, de a közönség ekkor még mindig a kevéssé igényes tévésorozatokból ismerte Freemant. A nagy áttörést A hamis riport című thriller hozta meg számára, amelyben egy stricit játszott, szerepéért 1987-ben, csaknem ötvenévesen Oscar-díjra jelölték. Két év múlva jött a Miss Daisy sofőrje, amelyben Jessica Tandy oldalán nyújtott, felejthetetlen – és Aranyglóbusszal elismert – alakítást, és ezzel végképp eldőlt a sorsa. Igazi sztár lett, aki után két kézzel kapkodnak a stúdiók.
A kilencvenes években egy rakás kritikai és kasszasikerben kapott jelentős szerepet. Játszott a Robin Hood, a tolvajok fejedelmében, A remény rabjaiban, a Hetedikben, a Deep Impactben. 2003-ban A minden6ó című filmben Isten szerepében bukkant fel, aki egy túlzottan elbizakodott teremtettjére bízza a világot. Egy évre rá a Millió dolláros bébiben nyújtott alakításáért megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Később három Batman filmben bukkant fel a denevérember tudósaként, időközben pedig Jack Nicholsonnal is forgatott, a 2007-es Bakancslista jutalomjáték volt a két szinte egykorú színészlegenda számára. A film két gyilkos kórral küzdő embert mutat be, akik szeretnének minél több dolgot kipipálni a listájukon, mielőtt feldobják a bakancsot. „Jack Nicholson régóta szerepelt a bakancslistámon, mindig is szerettem együtt játszani vele” – fogalmazott Freeman a forgatásról.
A színészt a filmszerepei mellett a National Geographic csatorna Isten nyomában című sorozatában is láthattuk, amelyben bejárta a világot a vallások titkait kutatva. A produkció kapcsán egy interjúban kifejtette, hogy leginkább agnosztikusként tekint magára, mégis hisz benne, hogy Isten mindenhol jelen van, akármerre nézünk, az ő megtestesülését látjuk, még a tudomány és a technológia világában is. Hozzátette még: nem érti, hogyan fordulhat a kereszténység gyűlölettel például a homoszexuálisok felé, hiszen ha valaki kezébe veszi a Bibliát, nem talál mást, csak azt, hogy Isten maga a szeretet.
Mint ahogy számos pályatársa, Morgan Freeman is többször megszólalt közéleti kérdésekben. Felemelte szavát a rendőrök feketékkel szembeni túlkapásaival szemben, és számos alkalommal fejtette ki véleményét a bőrszínről és a rasszizmusról. Egy tévéműsorban elárulta, ősei a nyugat-afrikai Nigerből származnak, apai üknagyszülei rabszolgák voltak, anyai ükapja fehér, aki törvényesen sosem vehette feleségül fekete üknagyanyját, ám a sírban már egymás mellett nyugszanak. Freeman hangsúlyozta ugyanakkor, nincs szükség az fekete történelmi hónap (Black History Month) elnevezésű megemlékezésre, hiszen a feketék történelme nem választható el Amerika történelmétől. „Én nem nevezem magát többé fehérnek, és maga se nevezzen feketének engem” – mondta a 60 Minutes című műsor riporterének.
A színész – aki korábban Barack Obamától vehette át a legmagasabb amerikai művészeti kitüntetést, a National Medal of Artsot – Donald Trump elnökké választását sem hagyta szó nélkül. „Mintha egy szikláról vetnénk magunkat a mélybe – fogalmazott az AARP magazinnak. – De én azért még mindig bízom benne, hogy jó elnök lesz. Nem lehet más. Olyan fickó, aki sosem veszít.”
Saját szerepeiről gyakran elmondja, hogy ráhúzták a jó ember skatulyáját, és ebből nem tud kitörni. Egy idő után már nem is küzdött ellene, és inkább a valóságban igyekezett felzárkózni a filmbeli hősökhöz. Számos jótékonysági akcióit indított az elmúlt évtizedekben, gyűjtött pénzt a Katrina hurrikán után és a Grenadát végigpusztító Ivan hurrikán károsultjai számára is. Élete nagy szenvedélyére, a lovakra is sok pénzt áldoz, fogadás helyett azonban a Mississippi Lovas Parkot támogatja a vagyonából. Amikor pedig megtudta, hogy a különféle vegyszerek hatására a méhek a kipusztulás szélére kerülhetnek hamarosan, birtoka jelentős részét méhészetté alakította.
Nemrég feltették neki a kérdést, mi hajtja még mindig, amire csak annyit felelt: a színészet olyan, mint amikor gyerekkorunkban játékfigurákkal szerepeket játszunk, és történeteket találunk ki magunknak. „Én ebből sosem tudok kinőni.”
