A K. O. egyik legjobb pillanata, amikor Lecomte sorsa párhuzamba kerül barátjáéval, akit az alternatív valóságban már korábban kirúgtak a vállalattól. – Az asztalon várnak a holmijaid, mindenki másként néz rád, nem érted, mi történik? – teszi fel a kérdést, és egyszerre nagyon is kézzelfoghatóvá válik, hogy egyik napról a másikra egy párhuzamos univerzumban találjuk magukat.
Ennek ellenére Gobert filmje jóval több is lehetett volna annál, ami lett. A francia film sztárja, Lafitte persze nagy beleéléssel biggyeszti undorral a száját mindenkire, és a többi szereplőre sem lehet panasz. Viszont jobban működhettek volna ők is egy olyan történetben, ami kevésbé közhelyesen, több meglepetéssel képes mesélni önmagunk és társadalomban elfoglalt helyünk újrafelfedezéséről.
