Kiégett gaz, összetört aszfalt, bokáig kosz és soha föl nem épülő, félkész házak. Bukarest-külső nem egy első randis környék. Sok jóra nem számíthat, akit erre a betonsivár vidékre kísér egy borostás, szótlan pénzbehajtó. Emberünk mégsem hagy fel a reménnyel, kétségbeesni errefelé úgysincs idő. Megállás nélkül, meggyőződéssel magyaráz, míg meg nem botlik egy rozsdás vasbetonelemben. Kész is a baj.
Az HBO gondozásában készült Árnyak című sorozat első évada 2015 augusztusától futott a csatorna magyar nyelvű műsorán, a második szezon első része pedig júniusban, a kolozsvári TIFF filmfesztiválon debütált. Ősszel Magyarországra is megérkezik a folytatás, ezért ideje felvázolnunk az első nyolc epizód teremtette dohányfüstös, hideg és kifakult világot, amely annyira távoli, mint amennyire ismerős, és ahonnan menekülni igyekeznénk magunk is, csak hát akkor a vasbetonrudakra nem árt figyelnünk.
Az Árnyak nem köntörfalaz. Középkorú, középszerű és közepes rangú figurák szemszögéből mutatja be a bukaresti bűnözést. Amit látunk, nem túl szép. A biznisz az olasz maffiamozikból ismert feudális rendet idézi, csakhogy errefelé nem vesznek Armanit a pókhasú, bumburnyák verőemberek. Akik amúgy sohasem kérdeznek, csendben dolgoznak általában, viszont mindig hagynak maguk után valami feltakarítanivalót. Izzadnak, kopaszodnak és atlétában zsugáznak. Abból könnyebben kijön a majonéz és a vér. Mert simán bevernek munkaidőben pár orrot és saormát. (A saorma egy a gíroszhoz hasonló, ízletes arab étel, Romániában igen jól készítik, próbálják ki! Bűnözésbe viszont semmiképpen ne fogjanak, ha arra járnak – a sorozatnak ez is az üzenete tulajdonképpen.)
Különös fickók közé keveredik tehát az Árnyak főhőse is, aki pedig csak egy kis mellékest akart eredetileg a taxizás mellé. A családja viszont mit sem sejt arról, hogy ezentúl egy bárgyú bandának hajt be, azt látják csak rajta, hogy apaként és férjként egyre inkább alulteljesít. Bűnelkövetőnek viszont nem tehetségtelen, így aztán többet és többet bíznak rá. Találkozik játékszenvedélyére ráivó körzeti orvossal és nem kicsit korrupt politikussal is, egyre lehetetlenebb helyzetekbe kerül. És egyre inkább bele is keveredik az átláthatatlan ügyekbe. Közben kiderül az is, hogy a zord külső mögött érző apai szív dobog. És itt is volna a konfliktus. Hogy van-e menekvés. (Spoiler: nemigen.)
A kilátástalanságot a már szóba hozott környezet is nyomatékosítja. A műanyag nyílászárók és a szakadt léckerítések, a tyúkketrecszűk szoba-konyhák meg a szolid tagek a meszeletlen falakon ugyanolyan fontos szereplői a sorozatnak, mint a kényszergengszterek. A virágüzletek kirakatából sörösrekeszek kacsingatnak, a foghíjtelkeken megpróbált utcalányok kóricálnak. Az Árnyak semmi esetre sem Bukarest-imázsfilm, koszlott sorsdráma inkább. Látlelet az életközepi válságba süllyedt Kelet-Európáról, vérrel és mérhetetlen majonézzel festett disztópia. (Különösen vicces, és persze sokkalta izgalmasabb is, hogy a sorozat ausztrál eredetijének napfényes, pálmafás nagypolgári életérzését az alkotók naturalista román kistotállá maszkírozták.)
Az Árnyakban nincsenek hősök és igazi gazfickók sem, itt mindenki egyformán szürke, mint a Ceausescu-blokkok és a közöttük keringő áramvonalas villamosok. És kötött pályán mozog ebben a kutyaszaros népmesében minden szereplő is, hisz voltaképpen sakkban áll mindenki. A szavak ezért olyan ritkák, a lépések ezért olyan lassúak. Dönteni viszont gyakran és gyorsan kell, az Árnyak hangulata ezért olyan, mint ha Tarantino a Balkán felé fordulna, és Csehovot rendezne. A kibelezett házakban tanakodó rosszarcúak, illetve az operarajongó, harcikutya-tartó hősszerelmes fura fiú mellé jár még az Árnyakhoz egy vonósokra, elektronikára, kannára és komolyzenére hangolt páratlan soundtrack is. Bukarest könnyűzenei, bűnszövetkezeti és gyorskaja-nagyhatalom, az Árnyakat viszont emészteni fogjuk még egy ideig.
