Stephen King fő művéből film helyett másfél órás reklámot csináltak

A Setét Torony önálló műként teljesen felesleges, de remekül beharangozza a jövőre érkező sorozatot.

A csütörtökön a mozikba került filmben Clint Eastwood helyett az az Idris Elba bújt Roland bőrébe, akit az első lehetséges fekete James Bondként emlegettek egészen addig, míg Daniel Craig el nem vállalta újra a 007 szerepét. Titkos ügynök nem lett, revolverhős annál inkább. Magányos harcosként kószál a belső világ sivatagjaiban, hogy a fekete ruhás Walter nyomára bukkanjon. A gonosz a regényhez hasonlóan itt is a Setét Torony lerombolásán fáradozik, amelyhez különleges képességű gyerekekre van szüksége, hiszen a legendák szerint egy gyermek elméje döntheti le a tornyot. Ezen a ponton King A ragyogás című regénye bukkan fel, hiszen a pusztításra szánt gyerekek ugyanúgy „ragyognak”, mint a hótól elzárt hotelben megőrült apja elől menekülő Danny. Ilyen kamaszfiú Jake is, akinek furcsa álmai és hallucinációi látnoki képességnek bizonyulnak, elméje a legerősebb a párhuzamosan létező univerzumokban, Walter ezért mindent megtesz, hogy megkaparintsa a fiút.

Ehhez a történethez azonban idő kell. Másfél óra borzasztóan szűk keret, ennek köszönhetően a sztoriból egy tréfás beszólásokkal és visszafogott tragédiákkal meg-megszakított rohanás, Rolandból egyszerű akciófilmklisé, a Matthew McConaughey játszotta Walterből pedig mefisztói főgonosz helyett kínos paródia lett csupán. Egyedül a külvilág szemében bolond, a belvilág számára azonban megmentőként érkező Jake figurája lett élettel teli, köszönhetően elsősorban a korábban csak kisebb szerepekben feltűnő Tom Taylornak.

Még lehangolóbb a végeredmény, ha azt nézzük, hogy milyen nehezen készült el a film, amelyet 2008 óta több rendező és filmstúdió is visszadobott. Mint egy percekig előkészített szabadrúgás, amiből aztán még csak nem is szöglet, de bedobás lesz. Persze csak akkor érezzük így, ha önálló filmként tekintünk A Setét Toronyra. Ha eredeti rendeltetésének megfelelően ügyes marketingfogásként, egy kicsit hosszúra nyúlt reklámként nézzük, máris más fénytörésbe kerül.

Nem titok, hogy az eredeti regényfolyamból sorozat készül. Hogy ez jövőre ne a semmibe érkezzen, vagyis hogy ne csak a Stephen King-rajongók nézzék meg, csináltak egy minden más szempontból felesleges mozifilmet két sztárral, jól felkészítve a közönséget a nagyobb lélegzetvételű produkcióra. Bár gondolom, azért a mozis bevétel is jól jön a stúdiónak. És előzetes ennyi pénzt még sosem hozott a konyhára.

Igazságtalanok lennénk azonban, ha reklámként sem értékelnénk a produkciót. Az alkotók ugyanis rendkívül profi munkát végeztek. Amellett, hogy minden bizonnyal nézők százezreit veszik rá a nyilvánvaló marketinggel, hogy megvegyék a regényfolyamot és felkészülten várják a sorozatot, rengeteg finomságot is elrejtettek a műben. Ezek közül a legizgalmasabb, amikor Stephen King munkássága előtt emelnek kalapot. Ahogy pörögnek a jelenetek, egyre több apró utalást vehetünk észre a vásznon, amelyek játékba hozzák az író más műveit. Jake a pszichológusnál ül, és ahogy a kamera távolít, a rendelő asztalán egy fénykép tűnik fel, annak a coloradói hotelnek a képe, ahol a Stanley Kubrick rendezte Ragyogás játszódik. Egy másik jelenetben a fiú barátja feszültséglevezetésként egy autómodellt tologat a padlón, amely kísértetiesen hasonlít egy Plymouth Furyra, a Christine című King-regény életre kelt, gyilkos járművére. De sok egyéb mellett az író 1408 című novelláját és az Az című regényét is megidézik.

Az író egyébként a regényfolyamban is számtalanszor játszott ezzel, más munkáinak szereplőit, helyszíneit, jeleneteit írta bele A Setét Toronyba. Sőt még saját magát is. Stephen King egy nem túl hízelgően megrajzolt, ám annál fontosabb szerepet játszó író, aki médiumként közvetíti a sztorit az olvasók felé. A „film” alkotóinak gesztusa tehát ezzel megőriz valamit az eredeti történet szelleméből.

A tiszteletadás és különösen annak módja megsüvegelendő, ám nem sokat változtat azon, hogy a film filmként alig ér valamit. Amivel nem mellesleg A Setét Torony újfent bizonyítja, hogy a tévés sorozatok mára valóban leelőzték a mozit. Nagy ívű történetet felesleges kifejteni filmen, ha ugyanolyan színvonalon, ugyanakkora sztárokkal másfél-két óra helyett el lehet mesélni akár húsz részben is.