Spontán dühöngés a középiskolában, közben Lenin és egyéb kedves vezetők fotóinak meggyalázása, földhöz csapkodása, elfojtott tanár-diák vonzás, bosszúszex, dobbantás Nyugatra, tömények és kilátástalanság. Ez a csomag még ma is kiverné a biztosítékot, ám mindez egy hatvanas évekbe ágyazott sztori részeként látott napvilágot a szocializmus utolsó évtizedében. Szinte hihetetlen, de a Gothár Péter–Bereményi Géza kettős alkotása, a Megáll az idő harmincöt éve épp ma került a magyar mozikba.
A film úgy mesél 1956 traumájáról, a megtorlásról, több elveszett, a falanszterben felőrlődő generációról, hétköznapi rendszerellenességről és szexualitásról, hogy az még most is torokszorító tud lenni, nemhogy 1982-ben. S már jó tíz évvel a bemutatót követően is az volt a legizgalmasabb kérdés, hogy ez az alkotás hogyan tudott átcsusszanni az aczéli kultúrcenzúrán. A lázadók archetípusa, Pierre meg Elvis, a Jailhouse Rock és a kicsit sem bújtatott nyugati métely összes kelléke ott viríthatott a mozivásznon, miközben láttuk a Ratkó-bébiboom már középiskolában jelentkező agóniáit. Azt, hogy a félhomályos villanykörték alatt a szabadságvágyról pusmogás mennyire nyomasztó. Hogy ’56 tényleg trauma volt, nem holmi horthysta-fasiszta csőcselék ellenforradalma.
A Coca-Cola persze még egyenlő volt az LSD-vel, de a vágy a transzcendenciára, az önpusztításra és a jobb életre nem új a nap alatt. Ahogy a tinik szexuális kalandozásai sem, s ezen még a vasfüggöny se változtat. A Megáll az idő olyan érzéseket, ki nem mondott vágyakat tudott megfogalmazni, amelyek hosszú ideje lappangtak a társadalomban. Ezt pedig még ma is csak csodálattal lehet nézni. Vagy inkább úgy, ahogy Pierre tette: a szétzúzott Wartburg mellett, a disszidálás előtt az utolsó korty után hanyagul eldobva a vodkásüveget, közben lazán felpattintva a napszemüveget. Sőth Sándornál pedig soha senki nem lehet lazább, még a magasságos Jim Morrison sem.
A szállóigévé vált aranyköpésekről, a legendás nagyfiúkról, a fékezett habzású fogyasztásról mesélt Bereményi Géza, a Megáll az idő forgatókönyvírója.
– A forradalom képsoraival indul, a diktatúra időszakában játszódik. Szó esik benne disszidálásról, börtönről, kilátástalanságról. Nem féltek, hogy – a nyolcvanas évek elején – betiltják majd a filmet?
– Néhány évvel később én is rendeztem filmet, akkor jöttem rá, hogy a rendszerváltás előbb kezdődött el, mint gondolnánk. A nyolcvanas években már gyengült a diktatúra, ráadásul a politikai vezetés a filmeseknek mindig többet engedett meg, mint másoknak.
– Milyen kritikákat kapott a film a bemutatása idején?
– Nagyon jókat. Ha jól emlékszem, Almási Miklós esztéta írta azt, hogy a Megáll az idő a megkövesedett problématömeget robbantja rá a nézőre.
– Ezt Aczélék is így gondolták?
– Nem tudom, mindenesetre semmiféle negatív visszajelzés nem érkezett a politikai vezetés részéről.
– 1963-ban, amikor a történet játszódik, ön tizenhét éves volt, azaz majdnem egyidős a főhőssel, Dinivel. Saját élményeit írta meg a forgatókönyvben?
– Azt is mondhatnám, hogy ez a film a kamaszkori naplóm. Két gimnáziumba jártam Pesten, aztán kirúgtak, elmentem vidékre. Ennek a két, pesti gimnáziumokban töltött évnek az eseményeit írtam bele a forgatókönyvbe. Például, ahogy Köves Dini a filmben Szukics Magdától, én is kaptam levelet egy osztálytársnőmtől. Azt írta, hogy szeret, aláírta a teljes nevét. Attól kezdve kínosan kerültem azt a lányt. Magamnak azt mondtam, hogy azért, mert túl nagy a melle. Mindegyik figurát valós személyről mintáztam. A Rajhona Ádám által megformált igazgatóhelyettest, Rajnákot arról a tanáromról, aki fegyveres testületnél szolgált, mielőtt pedagógus lett. Az iskolában az a hír terjedt el róla, hogy ávós volt. Igazgatóhelyettesként a „neveletlen” tanulókat az arcukba fordított lámpával vallatta, rengeteg diákot kirúgott, például azt a lányt, aki a szerelmes levelet írta nekem, Magyarország összes középiskolájából kicsapatta, tizedfokúval.
– És Szombathy, a jóságos osztályfőnök, aki falaz Dininek a pornográf képek miatt?
– Őt is a valódi osztályfőnökömről, dr. Köves Józsefről mintáztam. A pornográf képek eladása is igaz történet. Egy osztálytársam az apja fiókjában pornográf képeket talált, és – az én tanácsomra – eladta a felsősöknek. Minden ugyanúgy történt, ahogy a filmben: az igazgatóhelyettes nyomozni kezdett, az osztályfőnök falazott nekem, a szertárbeli beszélgetés szinte szó szerint úgy hangzott el, ahogy a filmben: „a nemiség Istentől való szentség”, mondta nekem az osztályfőnök. Dr. Köves Józsefet később azért rúgták ki, mert vasárnaponként harmóniumon játszott és énekelt egy templomban. Egyébként sem illett az iskolába, mert remek ember volt. Nemrég, amikor dedikáltam az egyik könyvemet, odajött egy fiatalember, és azt kérte, hogy írjam bele: Dr. Köves József tanár úr dédunokájának. A családtagok büszkék rá, hogy a dédapjukról film készült.
– A vakmerő – fiúk, lányok által csodált – Pierre-t is élő személyről mintázta?
– Több ilyen „legendás nagyfiú” volt akkoriban. Sokféle mendemonda keringett róluk, az egyikről például az, hogy két ujjal meg tud hajlítani egy kétforintost, a másikról, hogy odament a tanárhoz órán, és azt mondta: tanár úr, ha megbuktat, megverem. Ezek a renitens diákok általában befolyásos családok tékozló fiai voltak. Tudták, hogy a szüleik úgyis kihúzzák őket a bajból, ezért mindent meg mertek csinálni. Beszéltem is az egyikkel, azt mondta, hogy ő mindent az apja ellenében tesz. Mi, akiknek nem voltak befolyásos felmenőink, megrettent nyuszik voltunk hozzájuk képest.
– Mi a jelentősége az évszámnak, 1963-nak?
– Ekkoriban szabadult sok ’56-os rab, ekkor jött ki a börtönből a filmbeli Bodor is, akit az édesapámról mintáztam, és a beatzene felfutása is ekkor kezdődött Magyarországon. Valószínűleg ekkor kezdett csökkenni a második világháború nyomasztó utóhatása. A korabeli magyar fiatalok a hatvanas években jobban hasonlítottak a francia fiatal generációra, mint saját szüleikre. Sok magyar filmen nem látszódott, hogy Magyarországon játszódik. Nem véletlenül írta Gothár Péter azt a főcím alá, hogy magyar film. És a befejezés miatt is lényeges az évszám: a film végén Dini katonaruhában, ittasan érkezik haza karácsonykor. Pont abban az évben, amikor a magyar katonák részt vettek Csehszlovákia megszállásában.
– Mindenkinek igaza van, még a szar is le van szarva – mondja Bodor. Le a csecsemőkkel, éljenek a csajok! – kiabálja Pierre. – Bent mi volt? – kérdezi Kövesék anyja a frissen szabadult Bodortól, mire a férfi: – Miért, kinn mi volt? Az azóta is emlegetett aranyköpéseket ön találta ki?
– Bodor szállóigévé vált mondatait többnyire az apámtól vettem. De például az, hogy „aki kérdez, az faggat, mert őt is faggatják”, a nevelőapám mondása volt. És egy részüket, természetesen, én találtam ki.
– Korrajz, ifjúsági film, a forradalom utáni időszak reménytelenségének bemutatása: melyik a legfontosabb vetülete a filmnek?
– A leglényegesebb a kamaszkor, amikor az ember félig felnőttként elkezdi felfedezni a világot. Ezek az évek nagyon meghatározók, én azóta is fel tudom idézni azokat a dolgokat, amelyek akkor történtek velem. És természetesen korrajz is. Akkor már másfél évtized választott el minket a levert forradalom utáni időszaktól, de senki nem beszélt róla, vagy hazudtak. A hatvanas években a terror eszköze is más lett: a fékezett habzású fogyasztás. A boltokban egyre több dolgot lehetett kapni, és már magánszemélyek is vehettek autót. De attól még diktatúra volt.
– 1956 után tényleg „megállt” az idő?
– A forradalmat követő időknek semmi közük nem volt ’56-hoz. Ötvenhat megváltás volt, ahogy Vas István írta a Pesti elégia című versében: „A Város megváltotta magát és meg tudott váltani engem: / Ott úsznak minden bűneim a februári szennyben. / Meglett a nagy Feloldozás, a földön, a jelenben.” De miután leverték, mindenki eltemette magában a forradalmat, az idő, ha képletesen is, de megállt.
– Mit gondol, mi az oka, hogy a Megáll az idő kultuszfilm lett, az emberek ma is kívülről tudnak belőle szövegrészleteket, és újra és újra beválasztják a legjobb magyar filmek közé?
– A film kultuszképző eszköz. A kamaszkori világ kultikus világ, és ez a film él a műfaj adta lehetőségekkel. Nagyon erős a hangulata, ez a rendkívül pontos tárgyi világnak – szürke falak, omló vakolat, koszos lódenkabátok – is köszönhető. Ha jó a forgatókönyv és nagyszerű a rendező, akkor a film általában szárnyalni szokott.
