Figyelmeztetés: aki még nem nézte végig a sorozatot, de szeretné, tegye félre, ne most olvassa el ezt az írást!
Egy, a média ingerküszöbét elérően brutális bűncselekmény híre legtöbbünkből a szánalom, a felháborodás, a düh, a bosszúvágy elementáris érzését váltja ki. Különösen, ha az áldozat nő és fiatal, aki így a meggyalázott, elpusztított ártatlanság szimbóluma is. Érezzük, hogy kizökken a világ, a teremtés rendje. Ám – miközben a részleteket megismerve még fokozódik is bennünk a leleplezett elkövetővel szembeni undorunk – a legtöbb ilyen cselekmény oly banális és értelmetlen, hogy benne nem a Gonosz arcát pillantjuk meg, csupán a végtelen ürességet.
David Lynch és Mark Frost kultikus, a műfajt megújító, eredetileg 1990–91-ben vetített tévésorozata, a Twin Peaks alaptörténete, ha lehántjuk róla a mitikus elemeket, szintén végtelenül borzalmas és banális. Egy apa molesztálja, majd bestiálisan meggyilkolja kamasz lányát. Több mint huszonöt éve tudjuk a választ a milliókat hetekig lázban tartó kérdésre: ki ölte meg Laura Palmert? A Magyarországon a HBO csatornán bemutatott 18 részes folytatás után látszik világosan – már ha Lynch munkáival kapcsolatban ilyen kijelentést tehetünk egyáltalán –, hogy a Twin Peaks nem más, mint egy „egyszerű” bűntény mitizálása, „felöltöztetése”. És az eredményre nincs más szó: zseniális! Paradox módon túlvilági helyszínekkel és figurákkal, idősíkok váltogatásával, a széthasadt személyiség fizikai megjelenítésével (és így tovább) próbáltunk értelmet adni az értelmetlen borzalomnak, már-már kozmikus hátteret festve a kisvárosban történteknek. Nem véletlen a többes szám: David Lynch végig játszott velünk, és mi ebben részt vettünk; a mostani sorozat zárásakor előadott műfelháborodásunk, értetlenkedésünk dacára pontosan tudtuk, milyen játékba hívnak minket. Ugyan melyikünk gondolta komolyan, hogy egyszerre minden világos lesz (sok minden az lett persze), hogy minden szál el lesz varrva (azért néhányat nagy kegyesen elvarrt a mester), méghozzá úgy, hogy igazságérzetünk egy kicsit se háborogjon (noha van olyan, évtizedeken átívelő történetszál is, amely happy enddel zárult)?