Háromévesen kezdett játszani, először reklámokban feltűnve, majd a korszak ismert televíziós sorozatainak szerepei találták meg. A ma ötvenöt éves Jodie Foster szinte születésétől fogva a pályán van: 1969-ben már láthattuk különböző szériákban, tízéves korában, 1972-ben pedig már nagyjátékfilmben mutatkozhatott be. A Napoleon és Samantha című kalandfilmben fontosabb feladat nem is juthatott volna neki, címszereplőként olyanok oldalán szerepelve, mint Michael Douglas vagy Johnny Whitaker.
A következő években aztán egy sor fontosabb filmben bizonyíthatta, hogy van keresnivalója a kamerák előtt. Pályájának beindulását nagyban segítette Martin Scorsese kultrendező, akinek olyan filmjeiben játszott Foster, mint az Alice már nem lakik itt (1974) vagy a Taxisofőr (1976). Előbbihez hasonlóan számos olyan alkotásban láthattuk ekkoriban, ahol fiatal, de sokat tapasztalt gyerekeket alakított. Talán a Taxisofőrben jött ki ez a legélesebben, ahol Irist játszotta, azt a tizenkét éves lányt, akit prostitúcióra kényszerít egy bántalmazó férfi (Harvey Keitel), hogy aztán Robert De Niro karakterétől várja a menekülést.
A korán felnőtté válni kényszerülő karakterek megtalálták ezután is, még ha épp vígjátékok vagy musicalek formájában. A Bolondos péntekben filmbeli édesanyjával (Barbara Harris) cserélhetett testet, míg Alan Parker zenés vígjátékában, a Bugsy Malone-ban gengsztersztorit játszhatott a többi gyerekszereplővel együtt. Kiemelkedik ebből az időszakból az 1976-os A kislány, aki az utcánkban lakik is, amit Nicolas Gessner rendezett Laird Koenig regénye alapján. Itt Rynn egy tinédzserlányt alakít, aki egy nagy viktoriánus házban él együtt apjával – legalábbis azt állítja, hogy vele lakik. Egyszerre nyugtalanító és érzékeny film, ahol Foster újra megcsillogtathatta tehetségét, előrevetítve, hogy nem csak letűnt idők gyerekszínészeként emlékezhetünk majd rá.
Hollywoodi karrierjével párhuzamosan európai mozikban is építgette pályáját, olyanokban felbukkanva, mint az olasz Casotto, vagy a francia Moi, fleur bleue. Sőt, utóbbi kapcsán még francia popsztárként is megmutatkozhatott, de énekesnői karrierje azért ennél a rövid felvillanásnál nem tartott tovább. Már felnőtt nő volt, de olykor még mindig túl korán éretté váló fiatalok szerepét osztották rá (Carny, 1980), hogy aztán a nyolcvanas évek végén, a kilencvenesek elején legfontosabb szerepeit játszhassa el.
