– Viszonylag ritkán kerül magyar krimi a mozikba. Mennyire volt más a Budapest Noir forgatásán dolgozni, mint mondjuk egy vígjátékban szerepelni?
– Mivel egy másik történelmi korban játszódik a történet, az ember eleve másként áll hozzá, mint a napjaink világát bemutató sztorikhoz. A Budapest Noir egy elképesztő időszakba röpít: a harmincas évek vége Magyarországon, illetve Európában is vészjósló lehetett. Közeledett a háború, de a legtöbben nem is sejtették, mi minden vár rájuk. Kondor Vilmos műve remek alapanyag ennek a világnak a bemutatásához, és Szekér András erős forgatókönyvet írt belőle. Az én karakteremet, Vörös Margót számos politikus, üzletember veszi körül, és olyan események sorába csöppen, amiből nehéz kikeverednie. Számomra egyébként vígjátékot is nehéz készíteni, ott minden a pontosságon múlik. Már-már matematikai képletbe illő, mikor ül egy poén és mikor nem.
– Valóban, elég sok vígjátékban láthattuk eddigi pályája során. Tudatos döntés volt, vagy inkább csak ezekbe a filmekbe hívták?
– A sors hozta így. Végső soron a karrieremet is egy vígjáték indította be, A miniszter félrelép. Jézusom, ennek már húsz éve! De voltak más jellegű filmek is. Említhetjük a Szabadság, szerelemet, vagy akár a 2010-es Halálkeringőt, ami különösen kedves a szívemnek. Addig általam nem játszott műfajban és szerepben próbálhattam ki magam, ráadásul megbíztak bennem annyira, hogy rám osztották a főszerepet. Hosszú szünet után az utóbbi két év is egy szerencsés időszak a karrieremben: három mozifilmben szerepeltem, főszerepet játszottam több tévésorozatban, és szerencsére a színház is erősen jelen van az életemben.
– Egy-egy szerep elvállalása előtt sokat vacillál? Van, amikor utólag megbánja, hogy valamiben részt vett?
– Faramuci a helyzet, mert kevés a lehetőség, nem készül túl sok mozifilm, fantasztikus színészek viszont akadnak bőven, ezért aztán válogatni nemigen lehet. De azt hiszem, eddigi pályámon nem hoztam olyan döntést, amit később megbántam volna.
– A Pappa Pia esetében sem? Magyar film régen kapott ennyire egyöntetűen negatív kritikákat. Elgondolkodott például azon, hogy az esetleges folytatást inkább kihagyná?
– A karakterem igazából nem oszt, nem szoroz abban, hogy lesz-e második rész vagy sem. A nézők pedig egyébként szeretik a filmet.
– A Budapest Noir kapcsán lát valamilyen külföldi példát, amivel az elkészült film rokonítható?
– Azt hiszem, Gárdos Éva filmje semmihez nem akart igazán hasonlítani. Az emberek fekete-fehérben képzelik ezt a műfajt, vagy legalábbis nagyon minimális színekkel. A mi esetünkben nem emellett döntöttek a készítők, de a vészjósló, sötét karakterek, helyzetek megmaradtak a műfaji jellemzők közül.
– Anger Zsolt beszélt arról a film sajtótájékoztatóján, hogy egy afféle megvalósult álom volt számára együtt dolgozni Ragályi Elemér operatőrrel. Önnek már a karrierje elején sikerült.
– Nagyon hálás is vagyok, hogy A miniszter félrelépet vele készíthettem. Sokszor, amikor a rendező azt mondja, hogy „ez jó volt, mehetünk tovább”, automatikusan keresem a szememmel az operatőrt. És ha ő is úgy látta, akkor vagyok igazán nyugodt. Elemért elképesztően jó ízlésű operatőrnek ismertem meg, aki tényleg minden apró részletre odafigyel.
– Kondor Vilmos regényeit olvasta?
– Majdnem mindegyiket. Szerintem nagyon jól sikerült az adaptáció, miközben Gárdos Éva rendező is elmondta: nagyon nehéz regényből forgatókönyvet írni. Mikor sok a belső monológ, azt például nem könnyű filmen vizualizálni. Vannak olyan könyvek, amikről egyenesen úgy gondolnánk, lehetetlen filmre vinni.
– Volt már önnek is ilyen olvasmányélménye?
– Számomra etalon, amiről úgy érzem, sikerült is, az az Üvöltő szelek első filmváltozata. A regény az egyik legfontosabb mű az életemben, fiatalkoromban nagyon sokszor elolvastam. Nem egy rózsaszín lányregény, de épp ezért éreztem, hogy közelebb áll a valósághoz. Illetve nagyon fontos számomra Kunderától A lét elviselhetetlen könnyűsége. Rengeteget olvastam, ez fontosabb volt nekem kamaszkoromban minden másnál, arról pedig nem is álmodtam, hogy színésznő leszek. A klasszikusoktól, a Delfin könyveken át, Sienkiewiczig mindent faltam. Én voltam a gimnáziumban a színházfelelős, szerveztem az osztály kiruccanásait. Szépen beszéltem, Kazinczy-versenyekre jártam, és tévébemondó akartam lenni. Nagy bátorság kellett, hogy kiálljak a színpadra.
– És az elmúlt évtizedekben mit jelentett Dobó Kataként a nyilvánosság előtt megjelenni? Másfél évtizeddel ezelőtt gyakran láthattuk a bulvárlapok címlapjain Andy Vajna oldalán, de mintha egy ideje már kevesebbet szerepelne ott. Igyekszik kizárni ezt a fajta nyilvánosságot már az életéből?
– Nem foglalkozom már ezzel. Elvégzem a feladatomat a tőlem telhető legmagasabb színvonalon, legyen az film, sorozat vagy színház, ennyi a dolgom. A skatulyázás nem rólam szól. A bulvárt viszont nem lehet tudatosan leépíteni, hacsak az ember nem vonul ki teljesen a szakmából. Amikor elkészül egy film, nagy szükség van rá, hogy nyilatkozzunk. Ahhoz, hogy lehozzanak két sort az adott műről, automatikusan kapcsolódik egy-két magánéleti kérdés is. De legalább szélesebb közönséghez is eljut a film híre.
– Közben hallani, hogy rendezőként is debütálna, a Kölcsönlakás című színművet megfilmesítve, amire a Filmalap 10,5 millió forintot szavazott meg forgatókönyv-fejlesztésre
– Nagyon az elején vagyunk még. Készül a forgatókönyv, de semmilyen további döntés nem született egyelőre.
– A magyar filmes rendszer jelenlegi állapotát hogyan látja egyébként?
– Számos zsánerben láthatunk remek új filmeket, szerintem minden néző megtalálja a neki tetszőt. Csodálatos művészfilmek születtek, születnek, hamarosan érkezik Szász János új mozija, és nyakunkon A Viszkis is. Szakmabéliként úgy érzem, most nincs ok a panaszra, művész- és közönségfilmek egyaránt készülnek és érnek el sikereket.
