– Kiemelt statisztaként a kaszinójelenetekben tűnsz fel több alkalommal is Az utolsó Jedikben. Ezzel te vagy az első magyar a Disney-korszakban, akinek az arca is látszott Csillagok háborúja filmben. Hogyan sikerült megcsípni a szerepet?
– Hű, ezt nem is tudtam Az egyetem miatt költöztem ki Londonba, és egy barátom tanácsára jelentkeztem egy 1940-es években játszódó film statisztaszerepére. Arra nem kellettem, de egy hónappal később írt a szereplőválogatást szervező ügynökség, hogy van egy nagy produkció, amelynek a készítői látni szeretnének. Space bear (űrmedve) volt a kódneve, el nem tudtam képzelni, mi lehet az, de mivel akkor nem volt épp munkám, elmentem a válogatásra, ahol rengetegen voltak. Tízesével hívtak be minket, akkor láttam meg Peter Kinget – aki a többi között A Gyűrűk Ura filmek smink- és fodrászmestere volt – és Michael Kaplan ruhatervezőt. Ők engedtek tovább, adtak egy matricát, amely jelezte, melyik jelenetben akarnak látni, ennek megfelelően felvették a ruhaméreteimet – még az ujjperceim és az orrom hosszát is lemérték. Akkor kezdtem apró részletekből összerakni, miről van szó, rá is kérdeztem az egyik asszisztensnél, hogy ez az új Star Wars szereplőválogatása-e. Nem mondott semmit, csak bólogatott, én pedig
próbáltam felfogni, hogy benne leszek a Csillagok háborújában.
Ez 2015 szeptemberében történt, de mondták, hogy a forgatás csak márciusban kezdődik, addig majd még hívnak ruhapróbára. Ez már a Pinewood stúdióban volt, bementem, láttam a rengeteg gyönyörű embert szép ruhákban, és az kérdeztem magamtól: mit keresek én itt? Egy percig nem gondoltam arra, hogy bármi komolyabb dolog kisül majd ebből,
csak az élménynek örültem, hogy részt vehetek ebben az egészben.
– A Star Wars híres arról, hogy vigyáz, ne szivárogjon ki semmi. Ezt hogyan élted meg?
– Igen, nagyon szigorú titoktartási szerződést kötöttek velünk már a ruhapróba előtt. A forgatási napokon elkérték és elzárták a mobiltelefonunkat is. Persze felnőttként kezeltek, nem motoztak meg, de volt egy srác, akit amiatt rúgtak ki, mert fotókat szivárogtatott ki az egyik forgatási helyszínről A kaszinójeleneteket két hónapon át, körülbelül heti három napon forgatták, így ennyi ideig jártam én is a Pinewoodba, ahol ha kimentünk, nagy lepelt kellett felvennünk, hogy a drónreptetők elől elrejtsük a ruháinkat. Úgy néztünk ki, mint valami szekta tagjai.
– Rian Johnson rendezőt mindenki jó fejként írta le. Veled milyen volt?
– Azt le kell szögeznem, hogy nem sokat tudtam erről a filmről, csak azt, hogy Star Wars. Az első forgatási napon iszonyatos migrénem volt, de tudtam, hogy ha most nem bírom tovább, nem fognak visszahívni többet. Egyszer leültem pihenni, amikor odapattant elém egy köpcös, kedves, vidám figura, és megkérdezte, készíthet-e egy képet rólam a Leicájával. Mondtam, persze, de azt gondoltam, essünk már túl rajta. Megcsinálta, majd továbbállt, és elkezdett utasításokat osztogatni mindenkinek, nekem pedig leesett, hogy ez a rendező volt. Azt hittem, jól elástam magam, de éppen az ellenkezője történt. Néhány nappal később Rian megmutatta a képet, amelyet csinált rólam, megjegyzett magának, többször utasított és előtérbe helyezett a képeken. A statiszták nagy álma egyébként ez: hogy ne a rendezőasszisztens, hanem a rendező dirigáljon nekik.
– A film sok kritikát kapott, például a különös humora miatt. A tavalyi forgatáson milyen volt a hangulat?
– Nagyon jó, de ez nem is csoda, hiszen egy kaszinójelenetet vettünk fel, ahol az volt a dolgunk, hogy élvezzük az életet. Csak egy alkalommal éreztem trollkodást, amikor a filmben is látható pezsgőnyitó jelenetet vettük fel. Ezek csak szénsavas üdítőszerűséggel töltött palackok voltak, amelyek nem pukkantak. Rian magyarázta, hogy „Durrantsd az arcába!”, én pedig erre a szörnyű humorommal azt tudtam mondani, hogy „That’s what she said” (a lány is ezt mondta), persze mindenki nevetett. Volt még egy vicces jelenet, álldogáltam, amikor odalépett mellém egy idősebb férfi, aki ismerős volt valahonnan. Elkezdett magyarázni, hogy milyen gyönyörű minden, mennyire szép a ruhám, és milyen jól néznek ki a lények, elbeszélgettünk kicsit.
Később esett csak le, hogy Mark Hamill jött oda hozzám.
Egyébként a Finnt alakító John Boyega is imádta a kaszinót, folyton hüledezett.
– A filmben látható lények számítógépes technikával készültek?
– Volt CGI is, persze, de amelyeket én láttam, mind élethű maszk volt. Ráadták a színészekre a maszkokat, a mimikájukat aztán távirányítással mozgatták tőlük pár méterről. Félelmetesen valósághűek voltak, nem hittem el, hogy nem igaziak. Le a kalappal.
– Beszéltünk arról, hogy sok kritika érte a filmet. Szerinted a rendező hogyan élte meg?
– Egy rendező fel van erre készülve. Egyébként Instagramon írtam neki a forgatás után, hogy küldje el a fényképet, amelyet rólam készített, ha kijött a film. Persze nem válaszolt egyből, csak pár hónap múlva, hogy persze, küldi. Azóta sokszor beszéltünk, a premier napján például megírta, hogy nagyon izgul és ideges. Mit tettem én le az asztalra, hogy ilyen emberekkel ismerkedhettem meg? De arról nem beszéltünk, hogy mit szól a kritikákhoz, most járja a világot, az egyes országok díszbemutatóit. Utána pedig írja majd az új trilógiát – ha nem kerülnék is be, ezért az élményért már megérte.
– Mi volt számodra a legjobb élmény?
– Talán hogy összehaverkodtunk Rian Johnsonnal, és sok jó barátra tettem szert. Jó lesz elmondani egyszer az unokáknak is, hogy a nagymamájuk örökre ott van – ha rövid időre is – egy Star Wars-filmben. Remek volt látni az egész folyamatot, hogy miként készül egy ilyen film, rólam is csináltak például 3D-szkennelést. És jó volt látni a filmet a disszertációm leadása után Barcelonában, ahol most élek. Kár, hogy a második sorban ültem, de azért így is ki tudtam szúrni magam is.
– Az interjú egyeztetésekor mesélted, hogy véletlenül összefutottál a film új sztárjával, Kelly Marie Trannel Londonban. Ez hogy történt?
– A disszertációm múlt heti leadása után elmentünk egy reggelizőhelyre ünnepelni a barátnőmmel, ott nézett be az ablakon a lány, de nem voltam biztos a dolgomban. Végül ő is bejött a barátnőjével, mellettünk ültek le, én pedig vívódtam magamban, aztán végül rákérdeztem, és tényleg ő volt. Beszélgettünk kicsit a forgatásról, nagyon aranyos volt. Azt mondta, a londoni premier után a stábtagok hazamentek, de ő maradt még egy napot, hogy kicsit kiélvezze a londoni életérzést, és hogy én vagyok az első, aki felismertem.
###HIRDETES###
– Most zárjuk le a Star Warst, és beszéljünk arról, hogy szintén kiemelt statisztaként szerepeltél Paul Thomas Anderson új alkotásában – amely egyben Daniel Day-Lewis utolsó filmje –, a hazánkban jövő februárban debütáló Fantom fércben (a film címét később Fantomszálra változtatta a forgalmazó – a szerk.) is. Ez hogy jött össze?
– Ugyanez az ügynökség írt januárban, hogy ismét van egy nagy produkció UPTA kódnévvel, amelyről később kiderült, hogy egy cím nélküli Paul Thomas Anderson-filmet jelent. Több komolyabb mellékszerepre is castingoltak, végül egyik sem jött össze, le is voltam törve, mert a rendező a legnagyobb kedvencem, és imádom a kosztümös filmeket. Statisztaként azért bekerültem, sokat fagyoskodtam esőben egy udvaron, de itt is szerencsém volt, mert végül belső terekben játszódó jelenetekben is lehetőséget kaptam. Borzasztó herbálcigiket kellett szívnunk, hogy sok füstjük legyen, ekkor hallottam meg PTA hangját, szólt, hogy mit csináljak, és poénosan rákérdezett, a szüleim tudják-e, hogy dohányzom, majd elnevezett „young puffának”, fiatal pöfékelőnek. Később ő kérte, hogy onnantól bent legyek és alakítsak varrónőt. Rajtam kívül mindenki igazi varrónő volt bent, úgyhogy nekem is meg kellett tanulnom néhány fogást.
Hogy lehetek ekkora mázlista? – gondoltam magamban, folyton remegett a gyomrom, hogy PTA-val dolgozhatok.
Volt egy jelenet, amelyben a főhőst alakító Daniel Day-Lewishoz egy hercegnő érkezett, és ahol engem Irmaként mutatott be a nőnek, én pedig nem hittem el, hogy egy ekkora színész lép oda mellém. A főszereplőnővel, Vicky Kriepsszel is forgattam, minden nap elképesztő volt abban a két hónapban. Az utolsó forgatási napon mindenki ünnepelt, hogy vége a melónak, én viszont zokogtam, hogy máris elment az idő. Mindenkit hazaküldtek rajtam kívül, mert a rendező még akart valamit. Vártam két órát, de végül nem jutott rá idő, így megint zokogtam, mert nem tudtam elbúcsúzni tőle. De nemrég tudtam meg, hogy január végén lesz egy különleges vetítése a filmnek Londonban, amelyen ott lesz, arra azért biztosan elmegyek.
– Korábban is voltak statisztamunkáid, például a Legendás állatok és megfigyelésükben és Az Igazság Ligájában. Ezekre hogy emlékszel?
– Remek élmény volt, láttam például Eddie Redmayne-t, Colin Farrellt, Ezra Millert, Ben Afflecket és Henry Cavillt élőben. Mindenki jó fej volt, vicces. Ezekben a filmekben nem szúrtam ki magam, Az Igazság Ligájából például kivágták szinte az egészet, amit két hónapon keresztül forgattunk.
– Ennyi szuperprodukcióban való statisztálás után van-e komolyabb terved a színészettel?
– Óvodáskorom óta színész szerettem volna lenni, dráma tagozatos osztályba jártam a budapesti Vörösmarty-gimnáziumban, majd modellkedtem, és reklámfilmekben, klipekben szerepeltem. Nagyon szeretném, hogy folytatódjanak a dolgok, járok szereplőválogatásokra.
Nemrég egy nagy amerikai produkció meghallgatásán voltam, ahol szöveges szerepre castingoltak. Karácsony után derül ki, visszahívnak-e.
Itthon is próbálkoztam, Nemes Jeles András új filmjéhez például kétszer hívtak vissza, de nem jött össze, eléggé el voltam kenődve, de hát van ilyen. Barcelonában nem forgatnak nagy filmeket napi szinten, mint a brit fővárosban, de jövőre visszaköltözök Londonba, mert be kell fejeznem az egyetemet. Eddig is hívtak szereplőválogatásokra, remélem, ezentúl is fognak.
