A rendező a természetfeletti jelenségek metaforáján keresztül mesél. Hősünk felfedezi, hogy gondolatai erejével ártani tud másoknak, és ezzel változást érhet el a világban. Erejét, úgy tűnik, éppúgy képtelen kontrollálni, mint félelmeit, míg szülei korábban a lefojtásban, elzárásban látták az egyetlen megoldást. A Thelma a Nyerssel szemben az ő dilemmáikat is hangsúlyosan kezeli: hogyan védhetik meg gyermeküket önmagától, illetve a külvilágot a lánytól? Trier különös hangulatú meséje szerint sosem az elfojtás, mint inkább a felfedezés a jó megoldás: ha felismerjük, ami bennünk rejlik, ha elfogadjuk a létezését, akkor végül ideális esetben a saját szolgálatunkba tudjuk állítani.
Mindezt remek színészi játék keretezi: mind a főhőst megformáló Eili Harboe, mind az apját játszó Henrik Rafaelsen érzékeny alakítást nyújt. Dilemmáik és félelmeik átérezhetők, még egy ilyen nem mindennapi történet esetében is. Jót tett Joachim Triernek, hogy a társas drámák világától elmozdult egy zsánerszerűbb irányba. Remélhetőleg ez még különlegesebb filmeket eredményez.
