– Korábban mondta egy kecskeméti darab kapcsán, hogy két időpontban nehéz a játékáról nyilatkozni: előadás előtt, illetve után. Inkább beszéljen csak a szerep?
– Nehéz egy érzelmi állapotot megfogalmazni, egy érzelmi állapot előtt vagy után bármit mondani. Valóban, vagy beszél a szerep, vagy sem. Persze, lehet vázolni egy karakter alkatát, de igazából egy színész méltatlannak is tartja, ha nem jön át a játékából a mondanivaló. A legrosszabb újságírói kérdések szoktak úgy kezdődni, hogy akkor beszéljen a szerepről.
– Akkor nem is ezt kérdezem, beszélgessünk inkább a pályájáról. A Szkénében kezdett, majd kőszínházban először Szegeden játszott egyetemistakorában. Elsősorban színpadi színésznek tartja magát?
– Ahogy Valló Péter rendezőtől hallottam, kétféle ember létezik: a színész és a nem színész. Előbbi arról ismerszik meg, hogy a színpadon látható. Az az igazi közegünk, így elsősorban valóban a színpadi jelenlétet tartom fontosnak. Ott kiderül, hogy alkalmas-e erre a pályára valaki, vagy sem. Miként az orvos kezében is ott a műszer, és fehér köpeny van rajta, a színész legtermészetesebb ismertetőjegye a színpad. Más műfajok is jelen vannak az életemben, és azok nélkül is kevesebbnek érezném magam, de a színház a lényeg.
– Az azonnali nézői visszajelzés miatt?
– Az a pillanat, ami megteremtődik a színpadon lévő emberek és nézők között, megismételhetetlen. Ettől válik művészetté, amit csinálunk. A többi sokszor iparosmunkának nevezhető, de természetesen minden esetben színészekre van szükség, legyen szó filmről, tévéről vagy épp szinkronról.
– Utóbbit mostanság pejoratív értelemben is szokták iparosmunkának nevezni, szembeállítva a „legendás magyar szinkronnal”. Mondván, régebben inkább volt művészet, ma pedig felgyorsult minden, és nincs is nagyon idő kimagasló munkát végezni. Valóban így volna?
– Mára nagyon sok minden devalválódott, vagy egyszerűen csak változott. Utóbbi nem biztos, hogy bajnak tekinthető. Viszont azt gondolom, a színészet minden ága művészet, és nagyon nem könnyű szinkronizálni. Sok tehetséges színész inkább kerüli is ezt a területet. A hirtelenség, az azonnaliság a lényege, hogy itt és most a hangunkkal kell megteremtenünk egy színészi állapotot, egy emberi érzelmet. Márpedig a színésznek az egyik, ha nem a legfontosabb eszköze a hangja.
– Nehezebb ma a szinkronszínész dolga, mint mondjuk tíz éve?
– Ha az ember odafigyel, mindenre van idő. Azt valótlan állításnak tartom, hogy miután felgyorsult a munkafolyamat, ezt nem lehet jól csinálni. Ha például hallok egy rossz hangsúlyt a mellettem álló kollégától, a következő sorban inkább magam is rontok, és kérem, hogy vegyük újra a korábbi mondatot is. Ettől nem sérül ő sem, ahogy én is boldog voltam annak idején, hogy elleshettem nagy kollégáktól ezt a szakmát. Mindig lehet szánni rá időt, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból. Elvégre sem a színpadon, sem szinkronban nem lehet büntetlenül kimondani egyetlen szótagot sem. Rögtön kiderül, ha valami hamis.
– A szinkronnal szemben hallani olyan érveket is, hogy inkább felirattal érdemes valamit nézni, ami hasznos lehet a nyelvértés szempontjából is.
– Ez álfelvetés, hiszen ha valaki ma eredeti nyelven akar nézni egy filmet, bármikor megteheti. Az viszont lehetetlen, hogy csak eredeti nyelven sugározzunk filmeket. Tévét nem úgy nézünk, ahogy egy mozifilmet. Az ember közben főz, takarít, és nem tud állandóan odanézni, hogy a feliratot olvasgassa. Másrészt hihetetlen tradíciója van a magyar szinkronnak, amit nem lehet egyik napról a másikra felülírni. Ha valaki meg akar tanulni idegen nyelven, meg is fog, és nem a feliratos filmek alapján. Ettől még persze moziban én is sokszor nézem eredetiben, felirattal a filmet. Egyébként nagyon sokféle filmet szinkronizáltam a világ legjobbjaitól egészen a némiképp silányabbakig. Van, hogy egy rendező azt mondja: Ákos, itt van ez a film, javítsd fel kérlek a hangoddal és a színészeteddel, mert nagyon ráférne a produkcióra. Szóval akár minőségbeli változást is hozhat a szinkron. És sokan vannak, akik egyébként sem választhatják a feliratot. Ismerek egy lassan harmincéves nőt, aki nem lát, és elmondása szerint gyerekkora óta az én hangomon nevelkedett. De annyira, hogy követi minden munkám, ismeri a több ezer szinkronszereplésemet. Amikor ezzel szembesül az ember, rájön, milyen fontos tud lenni, amit csinál.
– Visszatérő szinkronhangja is számos amerikai színésznek: Tom Hanksnak, Samuel L. Jacksonnak, Colin Firthnek. Okozhat ez nehézséget is? Például meghallják egy teljesen más karakter hangjaként, de nem tudnak elvonatkoztatni Bridget Jones karót nyelt brit udvarlójától.
– Volt olyan film, amiben három színész is játszott, akiknek a hangját én szoktam adni. Ott nehéz dolga volt a rendezőnek, hogy épp melyik legyek én. De nem privilégium, hogy valakinek a hangját kölcsönözzem, még ha persze a nézők elvárják is, hogy a megszokott orgánumot hallják. Szerepirigy sem vagyok, így azzal sincs gondom, ha Colin Firthöt épp más szólaltatja meg.
– És azzal lehet, hogy valakit ön szinkronizáljon? Kevin Spacey hangját több filmben (Tuti seft, Hold, Krízispont) adta. A zaklatási botrány után felmerült önben, hogy ha újra lenne lehetőség, visszaadná?
– Valóban érdekes kérdés. Borzasztóan megdöbbentett ez a zaklatási hullám mind külföldön, mind Magyarországon. Az ember inkább tolná is el magától a kérdést, annyira zavarja, hogy az ő szeretett szakmáját ilyen emberek bizonyos fokig uralták és művelték. Borzasztó, hogy ilyen foltot hagytak rajtunk. Így belegondolva, ha most kérnének fel arra, hogy Kevin Spaceyt szinkronizáljam, elutasítanám.
– A színházi életben ezek az ügyek hogy maradhattak annyi évig rejtve?
– Nagyon bonyolult kérdés. A színház hierarchikus intézmény, mindenki függ a rendezőtől, az igazgatótól. Különböző helyzetek determinálják a színészt, akinek az egzisztenciája kerülhet könnyen veszélybe. Pontosan tudjuk, mit jelent, ha valaki elveszíti állását ebben a szakmában. Suttogtak persze bizonyos dolgokról, de bizonyíték nem volt a kezünkben, hogy ezekről beszélni tudjunk. Talán ez is az oka, hogy mindez ilyen sokáig titokban maradhatott. Engem nagyon elszomorított az egész mind színházi, mind filmes téren. Napokig depressziós voltam, alig kaptam levegőt az egésztől.
– A Munkaügyek oldalvágásaként indult idén a Tóth János sorozat, amiben ön is fontos szerepet kapott. Mennyiben tartja másnak, mint a korábbi szériát?
– Láttam pár epizódot a Munkaügyekből, de nem voltam annyira képben. A humort, a színészi alakításokat élveztem belőle, de azért felemás érzéseim maradtak. Aztán kiderült, hogy terveznek egy spin-off szériát, és az egyik karakter kapcsán rögtön rám gondoltak. Volt egy averzióm a sorozatokkal szemben, féltem mindig tőle, hogy kicsit felszínes lesz az egész. A Tóth Jánosnál viszont azt láthattam, hogy nemcsak a színészek és rendezők, de a teljes stáb elképesztő szakmai alázattal és szakértelemmel vitte végig a munkát. Az első két évadot tíz hónapon keresztül forgattuk, napokig két-három órát tudtam én is csak aludni. Mégis akármilyen intenzív volt, mindenki nagyon odatette magát. Az ősszel indult új évadban jelentősen kevesebb dolgom van és lesz, de a továbbiakban is látható vagyok.
– A Tóth János sikeréhez sokat tett a jó forgatókönyv is, amit olyan humoristák írnak, mint Litkai Gergely, Kovács András Péter vagy Kormos Anett. Az a fajta tabumentes humor jellemző a szériára, ami nem fél viccet csinálni olyan kérdésekből sem, mint a közmunka, az EU-s pénzekkel való ügyeskedés vagy az idegenellenesség.
– Épp azért is szeretem ezt a sorozatot, mert nagyon a magyar valóságból táplálkozik. Szerencsére nincs benne semmi szemérmesség. A humor a lételeme ennek a népnek, és humorral mindent ki lehet mondani. Egy-egy jól eltalált jelenet pedig nagyon sok mindent tud hordozni pluszban: a néző már rögtön képes a saját életéhez kötni az egészet. Ettől is lett több ez a sorozat, mert nagyon magyarnak mondható.
– Attól nem kell tartani, hogy akadhatnak, akik nem nézik jó szemmel a köztévén az ilyen tabumentes humort?
– Művészi alkotásra megsértődni vagy politikai okból pufogni miatta? Nem lenne semmi értelme, és nem is hiszem, hogy bárkiben így merülne fel a kérdés.
– Böcskei doktor karakterét, a vígjátéki szerepet mennyire érzi közel magához?
– Rendkívüli módon örülök, amikor egy vígjátékibb figurát alakíthatok. Egy-egy mélyebb darabba is próbálok azért mindig némi humort csempészni. Szerencsére sok vígjátékban játszhattam már, Böcskeit is ezekből a figurákból táplálkozva gyúrtam egybe. És azt veszem észre, hogy van is rá fogadókészség: egyre többen állítanak meg, hogy mennyire tetszik nekik ez a sorozat és Böcskei figurája.
– Közben kijött az új Csillagok háborúja film is, ismét pörög a Star Wars-láz. Mace Windu (Samuel L. Jackson) szinkronhangja volt korábban. Követi az újabb történeteket is?
– Még van mit pótolnom, a hetedik rész is előttem áll egyelőre. Gyerekkoromban persze imádtam, ájultan néztem az első részeket. Nagy öröm volt, hogy bekerülhettem az új trilógiába. Élmények is jöttek vele bőven: még egy Star Wars-gyűlésre is meghívtak, amin különböző figuráknak öltöztek be a rajongók. Hogy hova kanyarodik a történet, azt majd meglátjuk. Ha újra feltűnne Mace Windu karaktere és Samuel L. Jackson, persze örömmel vállalnám.
