Ma is kerülnek elő elveszettnek hitt magyar filmek

Fél évvel a filmezés feltalálása után már Budapesten is forogtak a tekercsek. Kitalálja, mit rögzítettek először? Interjú Ráduly Györggyel.

– Miket újítottak fel az év eleje óta?
– Eddig mintegy 25 filmet. Szerepel köztük az idén hetvenéves Valahol Európában, Radványi Géza világsikert aratott filmje, amelynek a égésveszélyes nitroalapú negatívja nagyon rossz állapotban volt. Komoly nehézségek árán született újjá Fábri Zoltán Körhintája is. Az eredeti kameranegatív nagyon kiszáradt, sok helyen hiányos állapotban volt, s meg kellett küzdeni a rengeteg régi ragasztással, fizikai javítással is, amivel a kilencvenes évek elején próbálták a filmet megmenteni. Akkor ez volt az egyetlen létező megoldás, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a film negatívjának első mentése akkor történt. A negatívot digitalizálva képkockánként haladva újítjuk fel a filmeket, a hiányzó, régebben kiszakadt kép- és hangkockákat pedig a legjobb minőségben fennmaradt forgalmi kópiákról „emeljük be”. Ezzel a módszerrel többek között tizennégy Fábri Zoltán-alkotás restaurációja zárul le ebben a tesztévben, de a programba került pár újabb film is, mint Enyedi Ildikó Az én XX. századom, Török Ferenc Moszkva tér című alkotása és Dargay Attila Szaffija is. Jövőre indul a „nagyüzem”. Jó lenne persze a tervezett harmincnál is több mozit felújítani, ám ehhez új gépek szükségesek. Természetesen készítettünk egy átfogó tervet, a szükséges fejlesztésekre vonatkozóan. Gazdagabb országok archívumaiban ezt egyszeri nagy beruházásokkal oldották meg, erre vonatkozóan itthon is vannak remények. Fontos itt megjegyezni, hogy 2017-től a filmarchívum is jóval nagyobb éves költségvetéssel rendelkezik, mint korábban, és igyekszünk behozni a lemaradást más európai archívumokhoz képest.

– Került-e elő mostanában kallódó régi magyar film?

– Szerencsére, igen. Az amszterdami EYE Filmmuseum még az év elején jelezte, hogy találtak egy valószínűleg az első világháború előtt forgatott magyar alkotást. Munkatársaink segítségével sikerült azonosítani a filmet, ebben nagy szerepe volt Kurutz Márton kollégánknak és az archívum korábbi munkatársának, Balogh Gyöngyinek. A hosszú évtizedek óta lappangó, Bródy István rendezte 1914-es Munkászubbony került elő. A film azért is különleges, mert a főszereplője Hegedűs Gyula, a Vígszínház korabeli legendás színésze, akinek ez az egyetlen fennmaradt filmje. Jövőre már a nagyközönség is láthatja. Reméljük ezáltal visszahozhatjuk a köztudatba Hegedűs Gyula nevét. Az osztrák filmarchívumban is felbukkant egy elveszettnek hitt némafilmünk, Az összeesküvők, ez azonban csak töredékesen. Ám az elmúlt öt esztendő legnagyobb eseménye, hogy egy New York-i pincéből előkerült az 1914-es A tolonc. Ez a Casablanca rendezőjének egyik első filmje. Azért is örülünk különösen, mert a tízes évekből sajnos alig őrzünk hazai filmet, a magyar némafilm alkotásoknak mindössze 7 százaléka maradt fenn, a többi megsemmisült vagy kallódik. Persze a háború előtti hangosfilmek között is nagy pusztítást végzett a történelem. Hogy csak egy példát említsek a sok közül: hiányzik a második világháború alatt született, máig sokat emlegetett melodráma, a Muráti Lili és Páger Antal főszereplésével forgatott 1943-as Egy nap a világ is.

– Melyik a legrégebbi filmjük?
– Fél évvel a film feltalálásának párizsi bejelentését követően, 1896 májusában a Lumiére fivérek Budapesten jártak és felvételeket készítettek a millenniumi előkészületekről. Ezek az első Magyarországon forgatott mozgóképek. Ennek az eredeti kópiáit őrizzük a gyűjteményünkben. Épp most tárgyalunk a francia Lumiére-intézettel a felújításról.

– Két jelentős, népszerű fejlesztése volt korábban az archívumnak: a Gramofon Online és a Filmhíradók Online. Idővel mindkettőt elhanyagolták, a feltöltött anyagok egy része már nem is érhető el, a filmhíradó oldalát feltörték. Mi lesz a sorsa ezeknek a gyűjteményeknek?
– Folyamatosan érték az oldalakat hackertámadások, rövid időre meg is bénult a filmhíradókat történelmi sorrendben felsorakoztató online gyűjteményünk, de elhárítottuk a bajt. Sokkal nagyobb gondot okoz, hogy még bőven volna mit feltölteni. A filmhíradók csupán 1958 végéig elérhetők. Ráadásul a gyűjtemény nehézkesen használható, mivel digitálisan nem jelölhetők a részletek, snittek. Lassan tíz éve, hogy az első híradók felkerültek az oldalra. Azóta nemcsak a technológia, de az eredeti koncepció is elavult. Korszerűbb számítógépek nem is képesek lejátszani a felvételeket. Ez persze gyorsan kiküszöbölhető hiba, 2018 elejétől ismét zavartalanul lehet majd „híradózni”. Az oldalt pedig idővel átalakítjuk. A BBC Motion Gallery vagy a francia INA mintájára online filmes archívumi térré bővül, ahol nemcsak híradókat, de más dokumentumfilmeket is megnézhetnek majd az érdeklődők. Szeretnénk azt is lehetővé tenni, hogy a kutatók, a rendezők online jelölhessenek és rendelhessenek egy-egy kívánt részletet. Képzelje csak el: néhány esztendő múlva, ha valaki mondjuk dokumentumfilmet készít Londonban az ötvenhatos forradalomról és anyagot keres, akkor a saját irodájában egy csésze kávé mellett kiválaszthatja a kívánt archív felvételt, és azonnal meg is rendelheti. A kiszolgálás természetesen már itthonról zajlik. Nyugat-Európában ez már bevett gyakorlat. A filmrészlet-értékesítés jelentős bevételeket hoz az archívumoknak.

– Az ünnepekre ingyenesen elérhetővé tettek 60 magyar nagyjátékfilmet egy videomegosztón. A játékfilmek esetében nem terveznek a híradókhoz hasonló állandó „házimozit”?
– De igen. 2018 első felében indítjuk el azt az új felületet, ahol nemcsak a most digitalizált alkotások tekinthetők meg közönségbarát havi előfizetési díj ellenében, hanem elfogadható HD-minőségben feltölthető egyéb játékfilmek is. A kínálat folyamatosan bővül majd. Ez azonban ellentétben a gramofon- és a híradóoldallal ingyen sajnos nem működtethető, hiszen nekünk is kell jogdíjat fizetnünk minden vetítés után. Továbbra is forgalmazunk DVD-ket, melyekre még mindig nagy a kereslet, de szeretnénk egy külön mozit, egyfajta filmtörténeti központot létrehozni, az európai cinématheque-ek mintájára, ahol a vetítőtermek mellett kiállító- és oktatóhelyiségek várják a közönséget. Ezeknek az intézményeknek Európa-szerte bizonyítottan nagy szerepük van a közönség moziba való visszaszoktatásában, és erős turisztikai vonzerőt jelentenek.

– Szó esett már a digitalizálásról, de felmerülhet a kérdés: mi lesz az eredeti, nem csak virtuálisan létező analóg tekercsekkel?
– A digitális technológia mellett természetesen nagy figyelmet kell fordítani az eredeti anyagok megőrzésére és a digitálisan felújított filmek fizikai hordozóra való mentésére is. A digitális technológia áldásos mindaddig, amíg nem történik valami olyan, rajtunk kívül álló esemény, ami hozzáférhetetlenné teszi a „biteket és bájtokat”. Ezért a fizikai hordozók jelentik az egyetlen garanciát arra, hogy mozgóképes örökségünk nem vész el. Minden hagyományos analóg adathordozót, minden celluloidszalagot meg akarunk őrizni a film korának legvégső határáig. A romboló kémiai folyamatok (zsugorodás, ecetesedés) gondos kezeléssel, szeparált tárolással lassíthatók. A legjobb az lenne, ha gyenge állapotú filmekből, felújítás után új, 35 milliméteres, levilágított negatívokat készíthetnénk, de ez rendkívül költséges. A jelenlegi költségvetésünk évente 5 felújított film celluloidra való visszaírását teszi lehetővé. Ennél jóval többre lenne szükség persze, de már ez is jelentős eredmény a korábbi időszakokhoz képest, amikor semmi sem került vissza filmre.

– Magyarország sajnos mostohán bánt a környezettel, ahol a filmek készültek. A Magyar Filmiroda, a későbbi Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyár stúdióit ledózerolták, helyükre buszpályaudvart húztak fel az ezredforduló után. Nagyrészt megsemmisült a volt pasaréti filmgyár is. Vannak-e terveik az egyedüliként megmaradt zuglói Hunnia-gyár telepének megmentésére?
– Kétségtelen, hogy Nyugat-Európában találkozhatunk a „feleslegessé vált” filmgyárakat ismeretterjesztő közösségi térré átalakító megoldásokkal, de ezzel ellentétes példákkal is. Róma mellett a Cinecitta nagy része ma már interaktív múzeum, de grandiózus mozimúzeum működik a berlini Potsdamer Platzon is, a Deutsche Kinemathek, miközben a régi babelsbergi gyár tovább üzemel. Rossz példák is akadnak persze mindenhol, mint a Korda Sándor által alapított angliai Denham filmstúdió, amely helyén ma már irodaházak állnak. Viszont reményt ad a nizzai polgármester múlt heti bejelentése, miszerint az évek óta tartó ingatlanlobbi ellenére a dél-francia városban újra megnyitja kapuit a legendás Victorine filmstúdió. A történelmi létesítménynek ráadásul magyar vonatkozása is van, hiszen a Magyarországon született, Oscar-díjas díszlettervező Alexander Trauner (eredeti nevén Trau Sándor) rengeteg nagy sikerű film díszletét építette meg itt, köztük Marcel Carné A Paradicsom gyermekei című filmjét is. Nálunk a rómaihoz vagy a berlinihez hasonló, grandiózus interaktív múzeum létesítése egyelőre még csak álom, azonban szerencsésnek tartom, hogy a zuglói és a fóti Mafilm-telepen napjainkban is aktív filmgyártás folyik, hiszen ez a legjobb dolog, ami egy filmstúdióval történhet.