Amilyen szabadon bántak időnként a vasfüggöny mögött a nyugatról érkezett műalkotások szerzői jogaival, olyan szabadon vették az ezekkel kapcsolatos értelmezési lehetőségeket is – legalábbis ez az első benyomása az embernek, ha megnézi a BBC-n most közölt Csillagok háborúja-moziplakátokat.
A brit közszolgálati csatorna honlapján egyből egy magyar alkotást, Helényi Tibor munkáját láthatjuk, amelynek film- és plakáttörténeti érdekessége, hogy egy olyan hüllőszerű kreálmány is helyet kapott rajta, amelyhez még csak hasonló sem szerepel egyik epizódban sem. Mint a BBC szerzője, Christian Blauvelt megjegyzi, Helényi esetleg tisztában volt vele, hogy George Lucas Csubakka mellé valóban egy hüllőszerű szereplőt képzelt el eredetileg, de végül maradt a sokkal konvencionálisabb Han Solo.
Darth Vader légzőmaszkja inkább egy autó hűtőrácsára hasonlít, a Halálcsillag pedig láthatóan egy kívülről érkezett lövés nyomán semmisül meg. Az összes többi stimmel.
Felvidéki András plakátja Helényi Tiboréhoz képest kvázi realista is lehetne egyes elemeiben, az alkotó legalábbis igyekezett az egyes szereplőket többé-kevésbé pontosan megjeleníteni – na nem szegény Csubakkát, aki a kép jobb oldalán egészen durva módon lebegteti a nyelvét fogakkal teli szájában. R2-D2 egészen élethűre sikeredett, igaz C-3PO már inkább léphetett volna ki Óz meséjéből Bádogemberként. A kép központi alakját adó homoklakó pedig egy marginális mellékszereplő volt csupán a filmben, aki rá várt a plakát alapján, csalódnia kellett.
Hogyan készültek a Helényi-plakátok?
Maga a grafikus mesélte el az Origo kultblogjának, a Kunsztnak adott 2013-as interjúban, hogy nem tudott arról, milyen nagy karriert futottak be a Csillagok háborújához készült plakátjai. Mint mondta, látta a filmet, emellett standfotókat is megnézhetett, használta is őket, mielőtt egy hét alatt megfestette a plakátot. „Érdekes egyébként, hogy a mozik előtt annak idején voltak ezek a nagy panelek, amelyre ráfestettek részleteket a filmből vagy a plakátból. Na most pont ezt a filmben nem szereplő figurát festették fel, amikor a Csillagok háborúját bemutatták. Mindenki azt hitte, hogy látja majd a filmben. Nagyon jót szórakoztam ezen” – fogalmazott Helényi Tibor. Azzal kapcsolatban, hogy Felvidéki András is készített egy plakátot, ezt mesélte: „Annyi történt, hogy mindkettőnket behívták a vetítésre. Ez nagy marhaság volt, mert mi nagyon jóban voltunk egyébként is, nem értettük, miért kellett volna egymással küzdenünk. Végül az lett a vége, hogy úgy döntöttek, hogy mehet mindkét plakát.” A művész 2014-ben hunyt el. (Földi Bence)