A Filmhétről letiltott Kojot rendezője: A magyar ember mindig lefelé néz

Kostyál Márk a félelemről, a büszkeségről, a pofonokról és a huszárvérről. Interjú.

– A magyar filmkritikusok Mátray Lászlót választották a tavalyi év legjobb epizódszereplőjévé, de több színésze is szokatlan természetességgel formálta meg a karakterét. Saját magukat adták, vagy dolgoztak ezeken a figurákon?
– Sokan azt hiszik, hogy a filmezés magától értetődő dolog, holott ezekben az alakításokban rengeteg munka van, mindent pontosan kitaláltunk és felépítettünk. Igaz, a kiválasztott színészek már eleve olyan értéket hordoztak magukban, amire a filmnek szüksége volt, nekünk csak fel kellett erősítenünk a belső hangjukat. Ehhez rengeteg próbára, lelki munkára volt szükség. Itthon nem divat a method acting, a színészeknek nincs ideje rá, hogy eltöltsenek egy évet a szereppel a teljes átlényegülés kedvéért. Meg kell élniük, nem tudnak kizárólag egy dologra koncentrálni. A Kojot főszereplőjétől, Mészáros Andrástól én mégis azt kértem, hogy semmi mást ne csináljon ezen kívül. Olyan fizikai és lelki transzformációkon ment keresztül, hogy a forgatás végeztével hónapokig kereste a visszautat a saját életébe.

– A nyitójelenet egy magyar filmen talán még sosem látott erőszak orgia. Mennyi ideig készültek rá, és mennyi időbe tellett felvenni?
– A film elejét több mint tíz éve írtam, egy bankrablós sztori része lett volna. Minden kockája megvolt a fejemben, lerajzoltam pontosan és jó barátommal, Farkas Balázs kaszkadőrkoordinátorral az összes részletet alaposan kidolgoztuk. Tudtuk, hogy mindennek tökéletesen kell működnie, hiszen összesen két napunk lesz rá, hogy felvegyük. Ez abnormálisan kevés, legalább négyszer ennyire lett volna szükség. Magyarországon nem nagyon szoktak akciójeleneteket forgatni, nincs kellő szakmai tapasztalat, de én világ életemben ezt szerettem volna csinálni, és a komoly előkészületeknek köszönhetően a megfeszített tempó ellenére is sikerült elkészítenünk.

– Pálfi Györgynek többek között az akciójelenetekben való járatlanságára hivatkozva nem engedélyezték a Toldi megfilmesítését. Az ön esetében nem aggódtak a Filmalapnál a szokatlanul brutális akciók miatt?
– Hatalmas bizalmat éreztem a forgatókönyv-fejlesztéstől kezdve egészen a forgatás végéig. A Filmalap egy prominens képviselője azt mondta, hogy a személyes fellépésem miatt nagyon bíznak ebben a filmben. Én pedig próbáltam azt hozni, amit ígértem, bár csinálhattam volna sokkal jobban, van még hová fejlődnöm.

– Mihály, a főhős egy hamisítatlan kiskirállyal, a törvényeket a saját érdeke szerint értelmező oligarchával száll szembe a filmben. Minden szinten megjelenik az opportunizmus, a korrupció és a hatalommal való visszaélés. Az egyértelmű aktuálpolitikai áthallásokat sem kifogásolta a Filmalap?
– A Kojot a létező Magyarországon játszódik, a film kulisszája az, amiben élünk. Ebből a szempontból az áthallások nyilván jogosak. De mi emberi történeteket akartunk mesélni, arról, hogy miként válik férfivé egy megalázott, rengeteg hibát vétő srác. Hogy milyen a viszonya az apjával, ez a kapcsolat az egyik legfontosabb rétege a filmnek. A történet lényege egyértelmű: nem kenhetjük el a dolgokat, nem félhetünk semmitől.

– Bár végül felülkerekedik az ellenfelein, nagyapja örökségét mégis elveszíti. A győzelmet csak súlyos vereségek árán szerezhetjük meg?
– Ez egy magyar népmese, azok pedig sokszor szomorúak. A Kojot története nem végződhet úgy, hogy a főhős a párjával boldogan elautózik a naplementébe. Misi megharcolt önmagáért, de egy ponton túl, amikor elfogytak az eszközök, már nem küzdhet tovább, mert azzal nem csak a saját, de mások életét is romba döntheti, és a családnál nincs fontosabb. De ez nem meghátrálást jelent, a Kojot üzenete éppen az, hogy állandóan menni kell előre, sosem adhatjuk meg magunkat.

– Amikor a film tavaly alig néhány hét után lekerült a mozik műsoráról, voltak önben kételyek, hogy valamit rosszul csinált, hogy a kudarc a filmet értékeli?
– Nagyon mélyre kerültem. Tudtam, hogy azért nézték meg ilyen kevesen, mert senki sem tudott róla semmit, egyáltalán nem jött szembe a film sehol, és amikor mégis elkezdett futni, egyből levetették a műsorról. Mégis voltak pillanatok, amikor kétségeim támadtak magammal kapcsolatban, de abban mindvégig biztos voltam, hogy igenis van létjogosultsága annak, amit csináltunk. Akkoriban mutatták be például A préri urai (Hell or High Water) című amerikai filmet, ami nagyon hasonló témát dolgozott fel. De nem is kellett ilyen messzire menni, a környező országok alkotásai alapján is egyértelmű volt, hogy erre a fajta mozira szükség van.

– Hogyan dolgozta fel, hogy a Kojotot az elmúlt egy évben szinte elrejtették a közönség elől?
– Rettenetesen nehéz időszak volt. De most minden az ellenkezőjébe fordult át, még fel sem fogom, ami történik. Nem értek a social médiához, a saját telefonomat is nehezen kezelem, most mégis nézők ezreivel kommunikálok, mert folyamatosan írnak, biztatnak, támogatnak. Hogy a film végül eljut, és reméljük tényleg eljut a mozikba, az egy szűkebb szakmai összefogás eredménye. A hangomat felerősítette néhány filmes, akiből még nem veszett ki a huszárvér. De mögöttünk szorosan ott áll a közönség, amely megharcolt a Kojotért, és ezért sosem lehetek elég hálás. Eddig, néhány nap alatt százharmincezren nézték végig a YouTube-on. Annyira megható a szeretetük és a támogatásuk, hogy azon gondolkozom, a következő filmemről kikérem a véleményüket. Válassza ki a közönség, hogy a filmterveim közül mit akarnak legközelebb látni tőlem.

– Milyen tervekből választhatnak?
– Jeli Andrással közel egy éve dolgozunk két tervünkön, melyekben számítunk Lengyel Balázsra és Lovas Balázsra, a Kojot forgatókönyvíróira is. Mind a kettő, ha más műfajban is, de a Kojottal megkezdett utat folytatja, és mind a kettő előrehaladott állapotban van, túl vagyunk már a szinopszison. Az egyik címe az, hogy Bátrak, a másikat még nem árulhatom el, de nagyon bizsereg. Bízom benne, hogy meg tudjuk csinálni, mert mind a kettő nagyon kikívánkozik már.