A Valami Amerika 3. szinte művészi magasságokba emeli a totális idiotizmust

Herendi Gábor ízléstelenségre épített reflexiója önálló életre kel, és hajszálpontos társadalomrajzzá áll össze.

A Bázeli Vörös – így hívják az apró kincset, amiért Bala és riválisa, Toni (László Zsolt) versengenek. A bűnözők nevének feloldása csupán egy gyöngyszem a sok közül. „Az enyém a Balaton másik fele” – mondja Toni, és a fergeteges humorba göngyölt közéleti reflexió (mert ugyan ki a valódi Bala-Toni?) nem áll meg ezen a dicsőséges ponton. Várnaiék börtönbe kerülnek, a cellába lépve a vécén Stohl Andrást találják, aki diszkrét szellentéssel üdvözli a testvéreket. Majd bemutatkozik, a neve Kokó, a híres színész, akinek dobozszám küldik be a kokaint a kóterbe. De ez még semmi: Toni a luxuscellájában a Vízipók-csodapókot nézi, a képernyőn feltűnik a félelmetesen öntelt orrszarvúbogár, és világgá kiáltja: én vagyok a rettenthetetlen Orrszarvú Orbán!

A rendező még saját magán is képes nevetni. Az első epizódból ismerős Bűnös város című (bukott) művészfilmet rendező Tamásnak a rabokkal kell színpadra állítania a második részben előkerült East-West című musicalt. Kiemelt szerep jut még egy Oscar-díjnak is, teljessé téve a rendező önmagáról, művészetéről és a világról alkotott képét.

A zenés-táncos műfaj óhatatlanul a szereplők közé vonzza Rezsót (Nagy Ervin), a börtön neccpólóban vonagló vezérbikáját, akiről nem győzik hangsúlyozni, hogy az intézmény legmelegebb alakja. Felbukkanása átszakítja a gátakat, csak úgy áradnak a kifinomult homoszexuális viccek (épp mint az iménti). A tetőponton egy rakás meztelen férfi fetreng a zuhanyzóban, mire az embereivel belépő Rezsó csak annyit mond: innen átvesszük.

Ekkor már csak egy kérdés motoszkál bennünk: mi motiválja a színészeket, hogy mindezt végigcsinálják? A szakmai alázat? Csak a pénz? Vagy számukra ez csupán a reflektálatlanul jó móka, amibe kár belelátni bármit is? Talán ez utóbbi a megoldás. Mindenesetre míg a Várnai-fivéreket alakító trióról néha nehéz elhinni, hogy nem egy diákszínjátszó kör tagjait látjuk, és sajnos néhány jelenet erejéig még Ónodi Esztert is sikerült magukkal rántaniuk (Oroszlán Szonjáról már nem is beszélve), addig Csuja Imre, Scherer Péter, Kovács Lehel és László Zsolt a legkínosabb szituációkban is profin hozzák az idiótát. A legnagyszerűbb alakítás azonban (természetesen az egyik jelenetben a fejébe áramot vezető Ganxsta Zolin kívül) Thuróczy Szabolcsé. A filmet látva nehéz elképzelni, hogy van olyan formája a celluloid megszentségtelenítésének, amiben ne játszana kifogástalanul.

Ha valaki látta az első két részt, meglepve veheti tudomásul, hogy mára elfogyott a szeretet az alkotók táskájából. A Valami Amerika első nekifutásra sem váltotta meg a világot, de bugyután bájos karakterein érezhető volt, a rendező sajátjának érzi ezt a világot. A második részben már sikerült kilúgozni valamennyit ebből az érzelemből, de még így is jutott egy kis szív a produkcióba. Mostanra azonban az alkotók és a mű viszonya a megvalósítás gyakorlati részére korlátozódott. Mintha csak az számított volna, hogy legyen még egy epizód, hadd örüljön Andy Vajna és a filmalap egy újabb kasszasikernek.   

Herendi ettől függetlenül profin kézben tartja a produkciót, a totális idiotizmust szinte művészi magasságokba emelve. Csupán azt nem veszi észre, hogy az ízléstelenségre épített reflexiója önálló életre kel, és hajszálpontos társadalomrajzzá áll össze. A Valami Amerika 3. kíméletlenül tárja elénk a szomorú igazságot, hogy az első rész óta eltelt tizenhat évben hová jutottunk. Egy bájosan bárgyú komédiától a gátlástalan fetrengésig. És ha ennyi elég is nekünk, ha beérjük a film humorával, akkor a közönségről mondott kemény kritika egyértelműen kiemeli a vígjátékok sorából, és realista drámává avatja az alkotást.

A másik választásunk az, hogy követjük a filmbeli nyomozót játszó Scherer Péter egy kihallgatáson elhangzó szavait: akkor játsszuk így, nézzük hülyének egymást! Akármelyiket választjuk, az eredmény lesújtó lesz.

De ne csüggedjünk egy pillanatra sem. A már említett csecsemős tréfában az ízléstelenség kifejezhetetlen fokát elérő finálé ugyanis nyitva hagyja a folytatás kérdését. Vagyis ne legyünk nagyon meglepve, ha belátható időn belül befut a negyedik epizód. És akkor nosztalgiával tekintve majd ismét a tükörbe, felsóhajthatunk, hogy 2018-ban még mennyivel visszafogottabb és tisztességesebb volt Magyarország.