Miért nézzük, ha borzalmat kelt, és miért vonz, ha mégis rettegünk tőle? A horror ellentmondását nem könnyű feloldani, a rémségek azonban a magyarázatoktól és értelmezésektől függetlenül is ott lapulnak a sötétben, arra várva, hogy lecsapjanak ránk. Bár a kilencvenes éveken kifulladni látszott, a műfaj az elmúlt évtizedben új erőre kapott, kilépett a korábbi skatulyákból, és egyre nagyobb területet hódít meg, a független művészfilmek világától a mainstream produkciókig. Hosszú idő után ismét szerepel horrorfilm az Oscar-jelöltek között, Jordan Peele Tűnj el! című alkotása ráadásul a legfontosabb elismerésekért (legjobb film, legjobb rendező) versenyez. Itt az idő hát, hogy a horror mestere, Stephen King tanácsát követve elinduljunk a lelkünk „mélyén rejtőző, félelmekkel körülbástyázott kísértetkastélyok” felfedezésére.
Bár a horrort gyakran a filmművészet megvetett, eltitkolt és a művészi szentélyek pincéjében láncra vert gyermekeként emlegetik, a mozgóképes rémisztgetés igen nagy hagyományhoz kapcsolódott: az ismeretlentől való félelem, és annak ábrázolása végigvonul az emberi kultúrtörténeten. Apuleius Az aranyszamár című alkotásától Dante és Hieronymus Bosch pokolábrázolásain át a gótikus regényekig a horror elemei számos alkalommal bukkantak fel a művészetekben. Önálló műfajról a XVIII. század végén született rémregényektől kezdve beszélhetünk, szépirodalmi magasságokba pedig a következő században ért fel a zsáner, köszönhetően Edgar Allan Poe, Mary Shelley, Nathaniel Hawthorne, Ambrose Bierce, Victor Hugo, Oscar Wilde, Robert Louis Stevenson és Bram Stoker munkáinak.
Mire azonban a legutóbbi szerző Drakula című regénye 1897-ben megjelent, már a vásznon is feltűnt a gonosz. George Mélies Az ördög kastélya című alig háromperces alkotása minden horrorfilmek őse, az 1896-os etűdöt követően sorra láttak napvilágot a legendás rémalakokat megidéző mozik: Dr. Jekyll és Mr. Hyde, Frankenstein, Drakula. Miközben a német expresszionisták – Robert Wiene (Dr. Caligari) és Friedrich Wilhelm Murnau (Nosferatu) művészi kifejezésmóddá alakították a félelmet, az Egyesült Államokban a horror betört a populáris műfajok közé. Ekkor tűnt fel a vásznon Lugosi Béla Drakula, Boris Karloff pedig Frankenstein szörnyének szerepében.