Intelligens sci-fi, amely az ember esendőségén meditál

A forgatókönyvíróként már sokszor bizonyító Alex Garland második rendezése földöntúli színekben ragyogó vidékre visz.

Pintér Bence
2018. 03. 30. 8:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valahol Amerika déli partjainál található egy mocsaras partvidék, amellyel valami furcsa dolog történt. Az X Térségnek hívott rész kívülről nézve földöntúli színekben ragyog, és lassan ugyan, de egyre többet kebelez be a mocsárból. Azt pedig még a terület kutatására létrehozott ügynökség sem tudja, mi van bent, mivel egyetlen oda küldött expedíciós csapat sem tért még vissza. Ezúttal öt tudósnő vág neki a hátborzongató vadonnak, hogy kiderítsék, mi az X Térség titka. De nem csak a területnek, nekik is vannak titkaik.

Alex Garland nevét mostanra talán minden science fiction rajongó megtanulta. Már forgatókönyvíróként is emlékezetes fantasztikus filmeket jegyzett (28 nappal később, Napfény, Ne engedj el, Dredd); rendezőként pedig az egészen egyedi, robot és ember viszonyát megrázóan vizsgáló Ex Machinával debütált 2014-ben. Következő rendezéséhez különleges alapanyagot választott: Jeff VanderMeer 2014-es, Déli végek című trilógiájának díjnyertes nyitódarabját, az Expedíciót. A science fiction, a fantasy és a horror határán egyensúlyozó, new weirdnek nevezett irányzat egyik fontos alakjának pszichedelikus trilógiájában még a kérdésfeltevésekben sem lehettünk biztosak, válaszok pedig a történet végére is alig akadtak, így egyértelműen nehéznek tűnt a jó adaptáció. 

A rendező a filmben kissé lejjebb teker a könyvek paranoiás hangulatából, és jobban beengedi a nézőket a valószínűleg öngyilkos expedícióra induló nők életébe, ezen felül pedig minden képzelőerejét latba veti, hogy a lehető leghatásosabban felvázolja a VanderMeer által megálmodott X Térség minden furcsaságát. Az anomália területének ezer színben játszó flórája és faunája rémisztő és gyönyörű, a földi bioszférából építkező, de attól jelentősen eltérő, első pillantásra láthatóan idegen világ. Az ember alakú növények, a lehetetlen felépítésű, sudár állatok, a rémálmokból előlépett vérengző fenevadak határvidéke ez. Nagy kár, hogy az Egyesült Államokon kívül, így hazánkban sem mozivásznon, hanem a Netflixen keresztül csak kisebb képernyőkön élvezhetjük a látványt.

Az Expedíció története lassan építkezik, de egyáltalán nem riad vissza attól, hogy az adrenalin hirtelen felpörgetésével sokkolja a nézőt – hiszen az X Térségben egyáltalán nem vagyunk biztonságban. A történet egyszerre működik jól intelligens sci-fiként, horrorként és meditációként az ember esendőségén, valamint Garland legfőbb témáján, az önpusztítás különböző változatain és fokozatain. A film végére a könyvhöz hasonlóan itt is jórészt magunkra maradunk a kérdéseinkkel. Mi az X Térség? Idegen létforma? Ha az, akkor intelligens? Akar tőlünk valamit? Mi a célja? Ellenséges? Le lehet győzni? Bár a film talán több kérdésre felel meg, mint az alapjául szolgáló könyv, mégsem jutunk könnyen válaszokhoz.

Az Annihilation ennek megfelelően tipikusan megosztó lesz: egyesek már most klasszikusnak, kultfilmnek tartják – ide sorolom magamat is –, mások értetlenül állnak a történet vége után, megint mások egyenesen gyűlölik. Van egy olyan gyanúm, hogy a könyvvel együtt fogyasztva – vagy többedik nézésre – sokkal jobban fog működni ez a film mindenkinek: ha nem egy szokásos rejtvényként tekintünk rá, ha már nem az egyértelmű válaszokat várjuk el tőle, akkor sokkal jobban oda tudunk figyelni az apró részletekre és a vizualitásra. Alex Garland második filmje pedig egyértelműen megérdemli ezt az odafigyelést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.