Intelligens sci-fi, amely az ember esendőségén meditál

A forgatókönyvíróként már sokszor bizonyító Alex Garland második rendezése földöntúli színekben ragyogó vidékre visz.

Valahol Amerika déli partjainál található egy mocsaras partvidék, amellyel valami furcsa dolog történt. Az X Térségnek hívott rész kívülről nézve földöntúli színekben ragyog, és lassan ugyan, de egyre többet kebelez be a mocsárból. Azt pedig még a terület kutatására létrehozott ügynökség sem tudja, mi van bent, mivel egyetlen oda küldött expedíciós csapat sem tért még vissza. Ezúttal öt tudósnő vág neki a hátborzongató vadonnak, hogy kiderítsék, mi az X Térség titka. De nem csak a területnek, nekik is vannak titkaik.

Alex Garland nevét mostanra talán minden science fiction rajongó megtanulta. Már forgatókönyvíróként is emlékezetes fantasztikus filmeket jegyzett (28 nappal később, Napfény, Ne engedj el, Dredd); rendezőként pedig az egészen egyedi, robot és ember viszonyát megrázóan vizsgáló Ex Machinával debütált 2014-ben. Következő rendezéséhez különleges alapanyagot választott: Jeff VanderMeer 2014-es, Déli végek című trilógiájának díjnyertes nyitódarabját, az Expedíciót. A science fiction, a fantasy és a horror határán egyensúlyozó, new weirdnek nevezett irányzat egyik fontos alakjának pszichedelikus trilógiájában még a kérdésfeltevésekben sem lehettünk biztosak, válaszok pedig a történet végére is alig akadtak, így egyértelműen nehéznek tűnt a jó adaptáció. 

A rendező a filmben kissé lejjebb teker a könyvek paranoiás hangulatából, és jobban beengedi a nézőket a valószínűleg öngyilkos expedícióra induló nők életébe, ezen felül pedig minden képzelőerejét latba veti, hogy a lehető leghatásosabban felvázolja a VanderMeer által megálmodott X Térség minden furcsaságát. Az anomália területének ezer színben játszó flórája és faunája rémisztő és gyönyörű, a földi bioszférából építkező, de attól jelentősen eltérő, első pillantásra láthatóan idegen világ. Az ember alakú növények, a lehetetlen felépítésű, sudár állatok, a rémálmokból előlépett vérengző fenevadak határvidéke ez. Nagy kár, hogy az Egyesült Államokon kívül, így hazánkban sem mozivásznon, hanem a Netflixen keresztül csak kisebb képernyőkön élvezhetjük a látványt.

Az Expedíció története lassan építkezik, de egyáltalán nem riad vissza attól, hogy az adrenalin hirtelen felpörgetésével sokkolja a nézőt – hiszen az X Térségben egyáltalán nem vagyunk biztonságban. A történet egyszerre működik jól intelligens sci-fiként, horrorként és meditációként az ember esendőségén, valamint Garland legfőbb témáján, az önpusztítás különböző változatain és fokozatain. A film végére a könyvhöz hasonlóan itt is jórészt magunkra maradunk a kérdéseinkkel. Mi az X Térség? Idegen létforma? Ha az, akkor intelligens? Akar tőlünk valamit? Mi a célja? Ellenséges? Le lehet győzni? Bár a film talán több kérdésre felel meg, mint az alapjául szolgáló könyv, mégsem jutunk könnyen válaszokhoz.

Az Annihilation ennek megfelelően tipikusan megosztó lesz: egyesek már most klasszikusnak, kultfilmnek tartják – ide sorolom magamat is –, mások értetlenül állnak a történet vége után, megint mások egyenesen gyűlölik. Van egy olyan gyanúm, hogy a könyvvel együtt fogyasztva – vagy többedik nézésre – sokkal jobban fog működni ez a film mindenkinek: ha nem egy szokásos rejtvényként tekintünk rá, ha már nem az egyértelmű válaszokat várjuk el tőle, akkor sokkal jobban oda tudunk figyelni az apró részletekre és a vizualitásra. Alex Garland második filmje pedig egyértelműen megérdemli ezt az odafigyelést.