Az Expedíció története lassan építkezik, de egyáltalán nem riad vissza attól, hogy az adrenalin hirtelen felpörgetésével sokkolja a nézőt – hiszen az X Térségben egyáltalán nem vagyunk biztonságban. A történet egyszerre működik jól intelligens sci-fiként, horrorként és meditációként az ember esendőségén, valamint Garland legfőbb témáján, az önpusztítás különböző változatain és fokozatain. A film végére a könyvhöz hasonlóan itt is jórészt magunkra maradunk a kérdéseinkkel. Mi az X Térség? Idegen létforma? Ha az, akkor intelligens? Akar tőlünk valamit? Mi a célja? Ellenséges? Le lehet győzni? Bár a film talán több kérdésre felel meg, mint az alapjául szolgáló könyv, mégsem jutunk könnyen válaszokhoz.
Az Annihilation ennek megfelelően tipikusan megosztó lesz: egyesek már most klasszikusnak, kultfilmnek tartják – ide sorolom magamat is –, mások értetlenül állnak a történet vége után, megint mások egyenesen gyűlölik. Van egy olyan gyanúm, hogy a könyvvel együtt fogyasztva – vagy többedik nézésre – sokkal jobban fog működni ez a film mindenkinek: ha nem egy szokásos rejtvényként tekintünk rá, ha már nem az egyértelmű válaszokat várjuk el tőle, akkor sokkal jobban oda tudunk figyelni az apró részletekre és a vizualitásra. Alex Garland második filmje pedig egyértelműen megérdemli ezt az odafigyelést.
