Isten is szereti leleplezni magát ilyen rejtvényekkel

Tizenhárom év után készítette el új moziját Jeles András, A kis Valentinó és az Álombrigád rendezője.

– A filmkép az úgynevezett valóság fotografikus másolata. Én jó ideje már arra törekszem, hogy ebben a másolatban felidézzem a „valóság” démoni, kísérteties rétegeit, hogy a láthatót mintegy átjárja mindaz, ami „valóság”, de aktuálisan nem látható – magyarázza a rendező. Jeles szerint a kör alakú képkivágás, amiben végig látjuk az eseményeket, megfelel a Holbein-képen látható, anamorfikusan ábrázolt koponyának, egészen hasonló a funkciója. Az anamorfózis olyan rendkívüli mértékben torzító eljárást, illetve annak eredményét jelenti, amely által csak egy bizonyos nézőpontból, esetleg tükör segítségével vehető ki az ábra. Az egyik legismertebb példa erre A követek, ahol a két férfi figura alatt lebegő azonosíthatatlan tárgy megfelelő nézőpontból nézve egy koponyát ad ki. Ezzel pedig a mozgókép is felhívja a figyelmet arra, hogy ezúttal nem úgy, nem olyan naivitással kell nézni a filmképet, ahogy szoktuk – teszi hozzá Jeles.

A Holbein-képen a koponya árnyéka másfelé megy, mint az összes többi árnyék. – Ennek oka az, hogy a festményen az 1533 évvel korábban megfeszített galileai lázadó koponyáját látjuk. Tehát a hozzá tartozó árnyék nem most van, hanem akkor: a Koponyák hegyén, a nagy jelentőségű kereszthalál idején – jegyzi meg a rendező. A rossz árnyék című film egy pontján ezt halljuk: Isten is szereti magát leleplezni efféle rejtvényekkel. Ilyen rejtvény lesz aztán Jeles András filmje is, aminek megfejtése már a nézőre vár. Hogy az egész még tovább bonyolódjon, visszatérően láthatunk egészen megrázó bejátszásokat a szíriai háború poklából. – Háborús képeket, szörnyűségeket látunk, de ennél is többről van szó, hisz a bejátszásokon szereplő összes embernek megvan a maga rettenetes, ismeretlen sorsa – fejti ki lapunknak Jeles. Vagy ahogy a bemutató utáni beszélgetésen ennél is súlyosabban fogalmazott: „Auschwitz állandóan ismétlődik, most épp Aleppónak hívják, és mindez ezekben a percekben is zajlik.”

Jeles András és az Álombrigád

„Van, akinek hagyják, s akkor ő fontos műveket alkot, amelyek hatni tudnak. Van, akinek nem hagyják, s mégis fontos műveket alkot, amelyek ugyancsak hatni tudnak” – kezdte a Magyar Nemzet szerzője, Vértessy Péter az Álombrigádról szóló kritikáját a lap 1989. február 9-i számában. Mindezt hat évvel azután, hogy a film elkészült: a forgatás után Jeles András művét betiltották, és egészen a rendszerváltás hajnaláig nem is engedték bemutatni.

„A paradoxon azonban az: az Álombrigádot most is a maga korában látjuk; a mi kis közép-európai történelmünk és társadalomtörténetünk ma is pontosan – ha lehet: még pontosabban – arról szól, amiről az öt éve készült Álombrigád” – tette hozzá Vértessy. Jelesül arról, hogy valóság és az ígéretek, a propaganda között leküzdhetetlen távolság feszül. A brigádvezető Gelman Prémium című, „ellensematikus” darabját szeretné színre vinni, de aztán egyre nagyobb akadályokba ütközik. „Nincs persze baj, hiszen a „veszélyes\" kontrollálatlanságból nem lesz semmi. Folyik tovább a semmitmondás és a kommunikációképtelenség nagy, közmegegyezéses rítusa, a semmi-várás és a csoda-várás” – állapította meg a szerző.