Tőkés réce gyomrában utazik az ikra

Hazai kutatók adtak magyarázatot arra, hogy miként jelenhetnek meg halak emberi beavatkozás nélkül a más vizektől elszigetelt helyeken, például egy frissen kiásott kerti tóban. A magyar ökológusok szerint a vízimadarak által elfogyasztott halikrák egy része túléli a tápcsatornán át vezető utat, majd az ürülékkel távozva az eredetétől távoli vízben is kikelhet.

Mindenki hallott már arról a jelenségről, hogy a látszólag egyéb vizektől elszigetelt helyeken (kerti tó, frissen kiásott mesterséges tó, belvizek) rövid időn belül emberi beavatkozás nélkül is halak jelennek meg. Nyilvánvaló, hogy a halak terjedését valamilyen folyamat segíti. Ennek legvalószínűsíthetőbb természetes formája az olyan egyéb állatfajok általi terjesztés, amelyek gyakran mozognak különböző víztestek között és rövid időn belül nagy távolságokat tesznek meg. Érthetően a vízimadarak voltak a jelenség első számú „gyanúsítottjai”. Korábbi kutatások a madarak lábára tapadt ragacsos ikrák átszállítását tekintették a halak legvalószínűbb szállítási módjának, és bár több kutatás a madarak lábára ragadt sár és egyéb anyagok vizsgálatát végezte el, halikrákat mindössze egy-két alkalommal találtak. Ugyanakkor az utóbbi évtized kutatásai rávilágítottak arra, hogy a madarak nem csak a tollaikon és lábukon szállíthatnak élőlényeket. Azt már korábban sikerült kimutatni, hogy állatok és növények különösen ellenálló szaporodó anyagai (magok, peték) az elfogyasztás után nagy valószínűséggel és sokszor nagyon nagy számban életképesen ürülnek ki akár hosszú órákkal később, esetleg nagyobb távolságokra az elfogyasztás helyszínétől. Felmerül tehát a kérdés, hogy a halak puha, kocsonyás ikrái ­képesek-e túlélni a madarak tápcsatornáján keresztüli utazást.

Az ötlet logikus volt, hiszen a vízimadarak óriási mennyiségben fogyasztanak halikrát. Az Ökológiai Kutatóközpont Vizes élőhelyek funkcionális ökológiai kutatócsoportjának tagjai Lovas-Kiss Ádám és Lukács Balázs András vezetésével a PNAS folyóiratban megjelent cikkükben arról számoltak be, hogy megtermékenyített ponty- és ezüstkárász-ikrákat etettek fogságban nevelt tőkés récékkel. (A pontyot és az ezüstkárászt a világon sokfelé gyors ütemben terjedő, invazív fajként tartják számon, amelyek természetes terjedése gyakran megfigyelhető jelenség.) A kutatók minden kacsával ötszáz ezüstkárász- és ötszáz pontyikrát etettek meg. A nyolcból hat madár ürülékében találtak épségben átjutott ikrákat, viszont összességében az elfogyasztott ikrák csupán 0,2 százaléka jutott át sértetlenül a kacsákon. Az átjutott 18 ikra közül 12 tartalmazott életképes embriót, amikből egy ponty, valamint két ezüstkárász kelt ki a keltetés során. Az átjutott, de ki nem kelt ikrák gombafertőzés miatt pusztultak el.

– Pusztán egyetlen ezüstkárász is képes új populáció megalapítására egyéb pontyfélék jelenlétében, aszexuális szaporodási képességüknek, azaz a spontán ginogenezisnek köszönhetően. Egy pontyféle spermiumának jelenléte azért fontos, hogy az ezüstkárász ikraburkát áttörje, de a ponty-DNS-t az ezüstkárász nem használja fel. A burok áttörése indítja be a ginogenezist – magyarázta lapunknak a jelenség lényegét Lovas-Kiss Ádám. Az ökológustól megtudtuk: mindenképpen folytatódik a munka további halfajokkal. Újabb kérdések merülnek fel a témában, amelyeket mindenképpen szeretnének megválaszolni. A tanulmány eredményei ugyanis azt mutatják, hogy a madarak fontos szerepet játszhatnak a halak nagyobb távolságokra terjedésében.