Egy másmilyen indexes

Ma hetvenhat éve, 1945. január 5-én hunyt el Szabó Dezső, a XX. század egyik legvitatottabb írója.

Fotó: Katona_Vanda

Ma hetvenhat éve, 1945. január 5-én (más források szerint 13-án) hunyt el Szabó Dezső, a XX. század egyik legvitatottabb írója, akiről máig méltatlanul keveset tudunk. Holott – mint azt egyik neves kutatója, a nemrég elhunyt Szőcs Géza írta – „nagyobb lélek volt sok kortársánál”. Most, hogy már végképp lekerült az indexről (bár a baloldal változatlanul morogja), bátran kimondhatjuk, Szabó Dezsőnek főképp nyelvi ereje és műfaji sokszínűsége révén a magyar irodalom nagyjai közt a helye.

Az elsodort falu szerzőjét nemcsak művei, hanem az azokban megfogalmazott politikai állásfoglalásai emelték a két világháború közötti évtizedek markáns személyiségei közé. (Jelszavát – „Minden magyar felelős minden magyarért!” – ki ne ismerné.) A bolsevik demagógián éppúgy átlátott, mint az éledező nácizmus veszélyein. Az írót ma is előszeretettel antiszemitázók csak arról szoktak elfeledkezni, hogy Szabó Dezső „fajelmélete” nem egyéb, mint a magyarságért vívott küzdelem és aggodalom, a nemzetre törő idegen erők elutasítása, függetlenül attól, hogy honnan érkeznek.

A Lelkek az éjszakában című, gróf Teleki Pál miniszterelnökhöz címzett esszéjéből citálok ide egy ma is megszívlelendő mondatot: „Ahol nincsenek minden polgár öntudatába beépítve a nemzet életérdekei, céljai, ahol a polgároknak nincs összefogó ismeretük a nemzet külső és belső helyzetéről, veszélyeiről és lehetőségeiről, […] az a nemzet egy történelmi földrengés első lökésére mozaikra hull össze, s napok alatt könnyű zsákmánya lehet bármely céltudatos idegen étvágy uralmi szándékainak.”

Olvassuk el többször!