A nép nevében a nép ellen
A baloldal sohasem változik, és ha teheti, a végkifejlet mindig a véres terror.
A baloldal sohasem változik, és ha teheti, a végkifejlet mindig a véres terror.
Az evangélikus püspök veje, Dedinszky Gyula lelkész 2008-ban mintegy húsz bekötött naplót adott át ifj. Zászkaliczky Pálnak.
A hazudozás és a gátlástalanság a bolsevik lélektan alapvető vonása a kezdetektől napjainkig.
A tarka festésű gépek berepülését a Kassa körüli légvédelmi figyelők is látták, de azokat sajátnak gondolták a rájuk festett sárga csíkok miatt.
Az elképzelés ideológiai hinterlandja az a régi bolsevik elv, mely szerint „a demokrácia ellenségeit nem illeti meg a demokrácia”.
Jeles konzervatív történelmi értelmiségiek részvételével indított vitát a kommunizmus mai továbbélése kapcsán az Erdély.ma portál.
A budapesti Lengyel Intézet főigazgatója hangsúlyozta: az ünnepnap lehetőséget ad a civil kezdeményezések kialakulására és ápolására.
Száz éve fojtotta vérbe Lenin és Trockij a kronstadti tanácsdemokráciát.
Ott tartunk, hogy a Momentum miniszterelnök-jelöltje politikai alapú koncepciós pereket ígér.
A világtörténelem ékesen bizonyította, hogy nem lehetséges emberséges rendszer, amely a marxizmus–leninizmuson alapszik – mondta Bognár Zalán történész.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az olasz sztárklub akár BL-történelmének első párharcát is elveszítheti egy holland klub ellen.
Rúgjuk ki az országból ezeket az idióta, aljas gazembereket!
Orbán Viktort az ésszerűség emberének tartom Európában – mondta Alice Weidel.
A szigorú magyar munkavédelmi szabályokat nemcsak az atomerőművi projektnél juttatja érvényre a hatóság.
A kormányzat további ígérete, mint például a gyermektámogatás reformja és a nyugdíjrendszer reformja is elmaradtak.
A baloldal brüsszeli nyomásra eltörölné a juttatást, de a társadalom mellette áll.
A királykategória legjobbja már 38 éves, mégis sokan ledöbbentek Uszik bejelentésén, hogy a pályafutásából mindössze két meccs van hátra.
A háborús helyzet enyhülésével újra a biztonság, a stabilitás és a fejlődés időszaka köszönthet ránk.
Szerte Európában gondot okoz a játékvezetők hiánya, Magyarországon öt vármegye szenved tőle.
Trump legnépszerűbb döntései a migrációval kapcsolatosak.
Lehetséges zsákutcára figyelmeztet a politológus.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.