Küzdéstől, létharctól elszokott, vérbő életen és halálon jobbára távoli vidékekről közvetítő tévécsatornák tudósításait nézve korunk borzongó, kényelmes embere hajlamos megdöbbenni, amikor rendre leveti ideológiai tótágasokban fogant áltudományos társadalommérnöki álarcát a megtestesült lét politikai szférájában közönségesen baloldalként azonosítható sátáni alvilág, és megmutatja pszichopatologikus brutalitását szóval és tettel egyaránt. Közeli példákként elég az idegen érdekek zsoldoshadának választási győzelme esetére a jogállam felfüggesztését eltökélő, magyarul az 1945 utáni vérbosszúhoz hasonlatos lincseléseket kilátásba helyező, a jobboldali közszereplők holttesteit vasvillával teherautókra hányni vágyó operett-Szamuelyk démoni hörgését ideidézni, nem beszélve az e szellemtelen szellemiséget gyakorlatba ültető Antifa-terroristák februári budapesti gyilkossági kísérleteiről, amikor válogatás nélkül vertek felismerhetetlenre általuk prédának tekintett embereket a fővárosban.
Egészséges ember irtózik e kénkövesen fortyogó infernótól, ugyanakkor meglepődni nincs okunk. A baloldal az irigység, a bosszú, a gyűlölet bódulatában vergődik, amióta csak belépett a leírható, megtapasztalható történelembe, és ha tehette, a népre hivatkozva a nép akarata ellenére üldözte, pusztította, gyilkolta a népet.
Az osztályharcot hirdető vérszomjas baloldali diktatúrák kifejlett fázisukban végül mindig válogatás nélkül nyakaztak le, akasztottak fel arisztokratát és hétszilvafás nemest, polgárt és papot, földművest és munkást.
És miként Tamási Áron helyesen megállapította, azoknál sem más a helyzet, akik a baloldal szelídebb színeit hordják, legfeljebb a modor nem tragikus, hanem operettszerű.
Mert a baloldal nem adhat mást, csak mi lényege. Isten teremtett világát megtagadva felforgatni, szétzilálni, szétzúzni, elpusztítani a normalitás rendjét – ez e történelmi disztópia lényege.
A bolsevizmus lélektani gyökerei régmúlt, ismeretlen időkig nyúlnak vissza, de nem tévedünk nagyot, ha az ördög rabigájába ejtett emberek eltömegesedésében keressük a magyarázatot. Mindenesetre a baloldaliság megragadható történelmi megjelenése nagyjából a keresztény tanítást, az államot, a társadalmi hierarchiát feldúlni szándékozó, premarxista osztályharcos hisztériákkal is súlyosbított XV. századi huszita eretnekmozgalomban, később Cromwell puritánjainak XVII. századi tömeggyilkosságaiban azonosítható, a XVIII. századi jakobinus szekta pedig már a hamisítatlan, kifejlett bolsevizmus terrorját szabadította rá Franciaországra. Különösen
a festői Vendée megyére, melynek lakói fellázadtak a történelemhamisító szóhasználattal nagynak nevezett, valójában gyalázatos és véres franciaországi szabadkőműves forradalom és az abból kifejlődő jakobinus terror ellen.
Külön elemzést érdemelne, most azonban csak rögzítjük a tényt: maga a latin gyökerű terror szó francia eredetű, és a jakobinusokkal került be a politikatörténet szótárába.
Az események valójában ismerősek lehetnek későbbi időkből, mégis hasznos megismerni a történelem első nagy ellenforradalmának megrendítően hősies történetét. Nem, ez nem elírás. A mélyrétegek feltárását most mellőzve rögzítsük: a forradalom mindig valamely ideológiai alapon izgatott társadalmi kisebbség által manipulált, „csinált” felfordulás, amely szükségképpen terrorba fúl. Ezzel szemben az ellenforradalom az akció–reakció logikáját követő helyreállító, értékvédő, értékmentő fellépés.
