(A sors fintora, hogy éppen egy francia politikus, Théo­phile Delcassé fogalmazta meg talán legpontosabban, hogyan kell értelmezni a magyar tragédiát: „Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték vagy hogy aláírt – késsel a torkán – egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.”) 

„Tíz óra után egy-két perccel megérkezett a végső megerősítés […] – tudósít a szemtanú-krónikás Padányi Viktor –, megkondultak a templomi harangok, először Budapesten, majd minden városban és faluban, a lesújtott országon végig. Két órán át, egészen délig, egyfolytában zúgtak, mintha azt mondanák: a magyarok temetik múltjukat – és jövőjüket […] Az utcán idegenek ölelték át egymást gyászukban […] A Nemzeti Múzeum előtt összegyűlt tömeg a Himnuszt énekelte.”

Maga a rettenetes okirat, a szerződésnek hazudott diktátum másnap fekete keretben jelent meg a magyar törvénycikkek között. Gyászjelentés a trianoni vesztőhelyről.

Nagy-Magyarország kereszthalálának a napja is péntekre esett.

Azt mondja a törvényalkotó, Trianont ne kapcsoljuk össze a gyásszal. A könnyek sehová sem vezetnek. A magyar Országgyűlés 2010 tavaszán kimondta: június negyedike legyen a nemzeti összetartozás napja! Gyertyát gyújtani ezen az estén annyi, mint lélekben összekapaszkodni. Magyar a magyarral, bárhol éljen is a nagyvilágban. Az összetartozás tudatát hívjuk elő a lángokból, azt a semmivel sem helyettesíthető érzést, mely segít túlélni a ránk szakadt bánatot.

Mifelénk, a péceli dombok egyikén áll egy Trianon-emlékmű: kettős kereszt, harangláb, szikladarabokból megformált Nagy-Magyarország, benne a körberajzolt, csonka haza, mellette a márványba vésett örök sikoly: „Nem, nem, soha!” Szemközt, a dombtető buckájáról fából faragott, hatalmas Krisztus-szobor néz az emlékhelyre, a mögötte hullámzó lankákra. A Megváltóhoz lépcső vezet. Gyakran jövünk föl a dombra – igazodási ponttá lett az idők során a péceli Jézus.

Milyen különös, a magyarságot ma Trianon köti össze – utolsó közös emléke ez a nemzetnek.

Vajon érvényes-e még Babits Mihály verssora? „Zsibbad a szabadság, de titkon bizsereg, / és jön az igazság, közelebb, közelebb…”