A demokrácia elleni puccs terve

Hogy kimaxolt udvariassággal fogalmazzunk, kissé talán korán, de a baloldalon elkezdték tervezgetni, mit csinálnak majd, ha a jövő évi választásokon hatalomra kerülnek. Ez a „wishful thinking”, a vágyvezérelt gondolkodás nagyon jellegzetes esete, már az ókori görögöknek is megvolt erre a passzoló kifejezésük: hübrisz, azaz gőg, még inkább elbizakodottság. És tény, a túlzott elbizakodottság sokszor merész intellektuális ecsetvonásokba torkollik. Ilyen szerénytelen nagyzolásokra adták és adják a fejüket sokan a nemrég még „nácinak, fasisztának” tekintett Jobbiktól a kommunista utódpártig terjedő horrorkoalíció szellemi vonzáskörzetében, például annak kapcsán, hogyan lehetne a jogállamot kis időre „felfüggesztve” visszaállítani az „igazi jogállamot”. Hát „trükkök százaival” – ahogy azt Gyurcsány Ferenc éppen 15 évvel ezelőtt a mai napon egyszer már előadta.

Baloldali jogászok, „tudósok” – Bárándy Péter, Fleck Zoltán, Lengyel László, Vörös Imre – nemrég a Népszavában publikált trükkös tervének lényege, hogy ha ’22-ben a baloldal csak feles többséget szerez az Országgyűlésben, akkor is semmissé/érvénytelenné nyilváníthatja az alaptörvényt és más kétharmados törvényeket. A józan ész és egyébként a jog szerint teljesen lehetetlen „ötletet” egyébként még az ­SZDSZ-es Eörsi Mátyás vetette fel először 2011-ben, Vörös Imre – volt alkotmánybíró! – 2012 óta dolgozik a „fejlesztésén”, számtalan cikkben, publicisztikában, interjúban foglalkoztak vele az illetékesek. Fleck Zoltán jogszociológus, elvileg egyetemi tanár egyenesen odáig ment, hogy „egy ’22-es ellenzéki győzelem után időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről”, Elek István arról írt, hogy „az ellenzéki győztes nem lesz abban a helyzetben, hogy jogállami döntéseket hozzon. Majd akkor lesz, ha előbb helyreállította a jogállamot”, Kis János pedig arról, hogy „egy önkényuralmi rendszer szabályaitól való eltérés nem jár a jogállamiság sérelmével”. (Bár utóbbi másnap megijedt és elhatárolódott önmagától.) Mindezt foglalta keretbe a DK – valójában az egész baloldal – elnöke, amikor a minap arról beszélt, hogy „szét kell majd feszíteni az alkotmányos kereteket”, vagy mikor felesége, Dobrev Klára arról, hogy az alaptörvényt „egy csuklómozdulattal kell a kukába hajítani”.

Az elképzelés ideológiai hinterlandja az a régi bolsevik elv, mely szerint „a demokrácia ellenségeit nem illeti meg a demokrácia” – és hogy kik is „a demokrácia ellenségei”, azt ők határozzák meg.

De nézzük először magát a „nagyívű” jogi haditervet, melyet a szakértelmére mindig oly büszke baloldal kidolgozott! Feles többséggel történő „alkotmányozásra”, tehát a hatályos jogrend illegális megkerülésére szerintük az alaptörvény C) cikk (2) bekezdése ad lehetőséget: ennek értelmében ugyanis „a hatalom kizárólagos birtoklására irányuló törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni”. Azonban mivel a hatalom kizárólagos birtoklása az „orbáni diktatúrában” már kiépült, befejezett ténynek tekinthető, ezért az ellen törvényes eszközökkel nem lehet fellépni (hiszen azok a „diktatúra törvényei”), azokat nem lehet és nem szabad betartani – egy új, baloldali parlamenti többségnek sem. (Még egyszer mondom: hogy mi a „diktatúra” és mi a „demokrácia”, azt ők így érzésből mondják meg.) Minderre alapozva – jól figyeljünk! – az Országgyűlés a baloldal feles többségével „visszaveszi” az Alkotmánybíróságtól az alkotmánybírói jogköröket (tehát lényegé­ben megszüntetik az AB-t), egy országgyűlési határozattal „érvénytelennek” nyilvánítja az alaptörvényt és egyéb sarkalatos törvényeket, majd hatalmas „civil konzultációval” új alkotmányt szövegeznek, amit természetesen népszavazásra bocsátanak – és amit nyilvánvalóan elsöprő többséggel fognak támogatni az emberek (vagy nem, mert közben anarchiába fulladt az ország, felbomlott a jogrend és polgárháborús állapotok alakultak ki).

Lássuk azonban, hogy a marxista „forradalmi jogalkotásnak” milyen buktatókkal és ellentmondásokkal kell szembenéznie és beteljesülése esetén mihez vezetne.

A javaslat nemcsak valamiféle értelmiségi műmorál jegyében gyakorolt kreténizmus megtestesülése, hanem súlyos önellentmondásokkal is terhelt. Ugye azt mondják, hogy a rendszer – és az egész jogrendszert átható közjogi fundamentum, az alaptörvény is – illegitim, sőt legalitásával (jogszerűségével) is gondok vannak. Ennek ellenére valamennyi képviselő – a baloldaliak is – letette az esküt az alaptörvényre, amikor felvette parlamenti mandátumát. Sőt azon választási eljárás keretei között igyekeznek győzelmet aratni, melyet – az önkormányzatival együtt – se „szabadnak”, se „demokratikusnak” nem tartanak. Tehát ha diadalt aratna a baloldal, képviselőik győzelme az „orbáni diktatúra” szabályaiból fakadna választójogi értelemben és országgyűlési többségük csak úgy jöhetne létre, hogy – még mielőtt „érvénytelennek minősítenék azt” nyilvánvalóan minden létező tartalmi és eljárási szabályt felrúgva – (újra) leteszik az esküt az alaptörvényre.

Az egészet tekintve ez persze valóban csak „formalitás”. Ennél nyomósabb érv, hogy

a feles többséggel történő alkotmányozás a népfelség elvének – a választói akaratnak – a megcsúfolása, semmibe vétele: lényegé­ben egy dilettáns jogászkodással tervezgetett puccs a demokrácia ellen.

1990 óta arra épül a magyar politikai és közjogi-alkotmányos rend, hogy az alkotmányozáshoz, az alkotmányos rend alapjául fontos törvények meghozatalához társadalmi konszenzus szükséges – és ezt a parlamenti kétharmad fejezi ki. Ezen, akkor (is) hatályos előíráson alapulva, a legitimitás és a legalitás talaján állva fogadta el az Országgyűlés Magyarország alaptörvényét 2011-ben. (Leradírozandó az ismert, de valótlan ellenérveket: Orbán Viktor már 2009-ben bejelentette, hogy új alkotmányt szeretne; az alkotmányozási eljárás 2010 nyarától 2011 áprilisáig, kilenc hónapig tartott; a sokat emlegetett „négyötödös szabály” egyfelől nem az elfogadásra, hanem az eljárás megindítására vonatkozott, másfelől 1998-ban hatályát vesztette – azt egy alamuszi trükkel Gyurcsányék szerkesztették vissza a szöveg egy közlönyverziójába 2009-ben). Na most ezzel szemben a baloldal azt mondja, hogy kétharmados felhatalmazás, tehát kellő választói legitimáció nélkül is hozzá fog nyúlni az alkotmányhoz, melyhez kellő alapnak tartják azt, hogy ők ezt már most bejelentik, illetve azt, hogy a jelenlegi alkotmányos rend az általuk megszabott liberális kánon szerint „autoriter”.

A közjogi rendszer szükséges felhatalmazás nélküli „szétfeszítésére” irányuló törekvés nemcsak puccstervezgetés, hanem összeesküvés is a jogállam ellen – mind formális, mind tartalmi értelemben.

A hatályos, országgyűlési választásokon kétszer is megerősített, tehát elég erős legitimációval rendelkező alaptörvény szerint „az alaptörvény elfogadásához vagy az alaptörvény módosításához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges”. Sőt, az alkotmányos szabályok ráadásul szintén ’90 óta kizárják az alkotmányról, annak módosításáról történő népszavazást is. Ennek megváltoztatására természetesen van lehetőség jogállami keretek között – kétharmaddal.

Aki valamiféle „szubjektív igazságérzetre”, az „alkotmányosság szellemére” történő hivatkozással ezen túl – pontosabban vissza – lépne, éppen az igyekszik önkényesen (és kizárólagosan) hatalmat gyakorolni. Pontosan ezt nyilvánította ki még 19 évvel ezelőtt az Alkotmánybíróság (melynek akkor Vörös Imre is tagja volt), amikor az akkor egyébként valóban kívánt igazságtételi törvényt azzal dobta ki az ablakon, hogy „jogállamot nem lehet a jogállam ellenében megvalósítani”. Úgy látszik, ma már lehet.

Nagyon tanulságos az egész, már ha tiszta képet akarunk kapni a baloldal valódi – euro­péerkedő szépelgéstől megtisztított – demokrácia- és jogállamiság-felfogásáról. Az elgondolás kiindulópontja ugyanis az, hogy Magyarország már nem demokrácia és nem jogállam – „visszaépítésük” érdekében pedig túl lehet lépni formális szabályaikon is. Csakhogy Bárándyék, Vörösék, Gyurcsányék nem a demokráciát vagy a jogállamot siratják, hanem azt, hogy nem olyan „demokrácia” és olyan „jogállam” van ma Magyarországon, ahol korlátlanul vagy majdnem korlátlanul ők rendelkeznek a közigazgatás, a gazdaság, a média vagy a kultúra alrendszerei és erőforrásai felett. Hogy újra visszaálljon az, ami ’90 előtt – és még utána jó másfél-két évtizedig – létezett, nem restek meghekkelni az alkotmányos szabályokat, ideiglenesen „felfüggeszteni” a demokráciát.

Ha pedig a politika törvénytelen törvényhozásba kezd, annak anarchia, káosz és zűrzavar lesz a vége – ha a kormány nem érzi magára nézve kötelezőnek a jogszabályokat, az állampolgároknak miért kellene? Éppen ezért a jövő évi választás napján jól nézze majd meg mindenki a listát: soha többé kommunistát!

A szerző az Alapjogokért Központ igazgatója

(A borítóképen Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Magyar György ügyvéd az ellenzék XV. kerületi kampányzáró rendezvényén 2019. október 12-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)