A hazudozás és a gátlástalanság a bolsevik lélektan alapvető vonása a kezdetektől napjainkig. A hatalom megragadásért és bármi áron való megtartásáért válogatás nélkül minden eszközt bevetni kész, forradalmi etikának csúfolt totális erkölcsi nihil rémlik fel Gyurcsány Ferenc legutóbbi interjújából. Az elődök Lenintől Sztálinig, Kun Bélától Rákosi Mátyáson át Kádár Jánosig ugyanezt képviselték: a cél szentesíti az eszközt, a forradalmár nem bíbelődhet holmi skrupulusokkal, erkölcsi vagy éppen jogi aggályokkal.
A baloldal vezére most azzal fenyegetőzik, hogy a szakembereik már készítik a politikai, közbiztonsági és jogi forgatókönyvet arra az esetre, ha nem lesz békés a hatalomváltás.
A választások jövő áprilisban esedékesek, és pillanatnyilag a felmérések szerint nem áll győzelemre a baloldal, de Gyurcsányék már készülnek a hatalomgyakorlásra. Az eszközöket ismerjük, van tapasztalatunk bőven a „demokratikus baloldal” jogállamiság értelmezéséről és gyakorlatáról. Tüntetők véresre verése, szemkilövetés, statáriális ítéletek, börtön, ellenzéki politikusok elleni adatgyűjtés titkosszolgálati eszközökkel – hogy csak a legfajsúlyosabb „demokratikus jogállami” módszereket említsük.
A múltból kiindulva nincs okunk, hogy ne vegyük komolyan az Apró-villa lakójának fenyegetését, ami egyébként, ha figyelmen kívül hagyjuk Gyurcsány előéletét, akkor is botrányos egy magát demokratának nevező politikustól.
De nem hagyjuk figyelmen kívül a múltat, mert az végzetes hiba lenne! Már csak azért is, mert Gyurcsány a hataloméhségének erőfitogtatással is nyomatékot adó kijelentései mellett gátlástalanul hazudik megint. A DK és a baloldali holdudvar a sajtója segítségével évek óta folytatja az újmúlt-gyártást, a 2006-os történések átértelmezésével, tények letagadásával vagy éppen a rendőrterror bagatellizálásával. Amikor Dobrev Klára kijelenti, hogy a 2006 őszi utcai harcokban sokkal több rendőr sérült meg, mint tüntető, vagy a férje sértegeti, gúnyolja azt a tüntetőt, akinek a szemét kilőtték az ő jóváhagyásával, netán kifejezett utasítására – a pontos igazságot talán már soha nem fogjuk megtudni –, akkor észre kell vennünk, hogy az új múlt, vagyis a történelemhamisítás sajnos részben sikeres. Ugyanis ha nem lennének egyre többen olyanok, akik elhiszik mindezt, vagy legalábbis hajlamosak relativizálni a múlt ködébe vesző eseményeket, akkor nem állnának a nyilvánosság elé ilyen bicskanyitogató arcátlanságokkal. Sőt már odáig merészkednek a hazudozásban, hogy nem egyszerűen Gyurcsányból és társaiból kreálnak ma született bárányt, akik senkihez egy újjal sem nyúltak, hanem a Fideszt és az akkor utcára vonuló tömegeket vádolják alkotmányos puccskísérlettel, felforgatással.
