idezojelek

Egy brüsszeli tudósító

Elnézve Ujhelyi újabban egyre pirosabb fejét, inkább ő szédülhetett meg.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

„A magyar miniszterelnök tényleg elment a falig, de ott nem fordult meg ölelkezni, hanem jól beleverték a kobakját a brüsszeli betonba, meg is szédült tőle, azóta pedig csak árnyékbokszolva próbál pozíciót fogni” – írja Ujhelyi István független EP-képviselő a vasárnapi nyílt levelében. Szerinte a kormányfő elvesztette nagyjátékos-jellegét, és az uniótól kapott pofonok után elkezdett valahogy sodródni.

Elnézve Ujhelyi újabban egyre pirosabb fejét, inkább ő szédülhetett meg. Lélegeztetőgépre lenne szüksége meg ápolóra. Egyre kétségbeejtőbb szegény.

 (A tavalyi választási zakó után meg akarta újítani az MSZP-t: „Elhervadt a szegfű, új földet kell hozni, megöntözni és egy új virágot elültetni.” Névjavaslattal is előállt a brüsszeli Micsurin: legyen az új közösség neve Esély. Mintha a sezlonokat kellene lecserélni, ha deficites az örömtanya…) Ám ahelyett, hogy mielőbb felkeresné orvosát, gyógyszerészét, rőt fejű Pisti Orbán Viktor brüsszeli mérkőzéséről tudósít:

„Alábecsülte az uniót, amikor azt gondolta: a szokásos lerohanással, vétó­blöffel és szórakétákkal meghátrálásra kényszeríti majd a forrást befagyasztókat, de jött a fal, és hiába ment neki, az maradt is a helyén.”

Engem már akkor aggasztott Pityu állapota, amikor jó múltkor a Klikk TV Tíz műsorában épületes marhaságokat hordott össze az őt faggató Bolgár Györgynek: „Kétmillió ember Orbán ellen szavazott. Háború ellenére, osztogatás ellenére. A kettőből bármikor lehet három. A hárommillióból bármikor lehet kettő. A mi felelősségünk, hogy a kettőből tudunk-e hármat és a háromból kettőt csinálni.” Erre még az elvtársi ökörségeken edződött Drágabolgárúr sem tudta a választ.

Borítókép: Ujhelyi István (Fotó: MTI/Kovács Attila)

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Gyurcsány egyszerűen észbontó

Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

J. K. Rowling ismét megálljt parancsolt az őrületnek

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Nem minden rossz, ami amerikai

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Hódolat Őfelségének

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.