– Mi a legszebb emléke?
– Több is van, főleg a gyerekkoromból. Szívesen emlékszem arra, amikor Nyírkarászon, apai nagymamáméknál céltalanul barangolok egy gyönyörű tüllszoknyában a vadvirágokkal benőtt, teljesen elhagyatott földvárban. Vagy arra, mikor Sátoraljaújhelyen, az anyai nagymamámék kertjében az almafa tetején gubbasztok és olvasok.
– Az ingatlant és az autót kivéve mi a legdrágább dolog, amit vásárolt?
– Egy könyvsorozat, A magyarság néprajza négy kötete, melyet a ’40-es években adtak ki, antikváriumban bukkantam rá. Illetve most jut eszembe: lakásfelújításnál a konyhabútorra és a fürdőszobára bizony sok pénzt adtam ki.
– Mi a legféltettebb tulajdona?
– A könyveim!
– Mit nem szeret a megjelenésén?
– A lábaim kivillantására viszonylag ritkán adok alkalmat...
– Mitől fél a legjobban?
– A totális szellemi sivárságtól, attól, hogy az emberekben végképp felülkerekedik az ostobaság és a műveletlenség.
– Ki játszaná az ön életéről szóló film főszerepét?
– Biztos nem lenne film, amíg élek, ugyanis nem járulnék hozzá ilyen nárcisztikus dologhoz. Így mindegy is a kérdés, hiszen ha már meghaltam, nem lesz rá válasz.
– Macska vagy kutya?
– Most inkább azt mondom, hogy macska, mert macskáink vannak. De mindkettővel jó tapasztalatom van, a gyerekkori kutyaharapások ellenére...
– Kit hívna meg álmai vacsorájára?
– A szeretteimet.
– Ha megváltoztathatná a múltját, min változtatna?
– Akiket megbántottam, azokat nem bántanám meg.
– Ha visszamehetne az időben, hova menne?
– Ezen rengeteget szoktam gondolkodni. Eredetileg történelem szakot végeztem, és voltak aktuálisan kedvenc korszakaim. Ilyenkor mindig azt gondoltam: de jó lenne oda visszamenni! Ilyen például Athén virágkora Periklész idejében. Vagy szívesen elmennék a híres alexandriai könyvtárba is, ami anno leégett. Vagy az egyiptomi újbirodalom korszaka is érdekel, de körbenéznék Mátyás király udvarában is. Lennék kertész Szemiramisz függőkertjében és tevegelnék Marco Polóval. Ezekre a helyekre bármikor ellátogatnék, persze kellő helyismerettel és nyelvtudással.
– Mikor sírt utoljára, és miért?
– Tavaly, nagymamám betegsége miatt.
– Hogyan kapcsol ki?
– Kertészkedek vagy olvasok, esetleg kézimunkázok, varrok, hímezek, legújabban bútort is restaurálok.
– Mi az, ami nélkül nem megy emberek közé?
– Ezen gondolkodnom kell. Gyakran sminkelek, de ha csak a faluba megyek, akkor nem, olyankor parfümfelhő sem kísér... Megvan: zsebkendő nélkül soha nem megyek sehova!
– Amikor gyerek voltam, szerettem volna lenni.
– Balerina.
– Kevesen tudják, de nagyon jó vagyok/nem vagyok jó abban, hogy...
– Jól főzök.
– Mit nem szeret a munkájában?
– Nem tudok ilyet mondani.
– Milyen híres (élő vagy fiktív) személyiséggel találkozna szívesen?
– A zeneszerzők közül szívesen találkoznék Bartók Bélával és Kodály Zoltánnal, de megismerném Basilides Mária opera-énekesnőt és találkoznék Eszterházy Péterrel is. Végül, nem annyira önös érdekből: Ózzal, a nagy varázslóval.
– Mire a legbüszkébb?
– Arra, hogy ma is ugyanazok a barátaim, akik 15 éves koromban.
– Kitől tanulta a legtöbbet?
– Itt kettéválasztanám az életet és a szakmát. Az életben az anyai nagymamámtól, szakmailag pedig sok embertől. Novák Ferenctől, a magyar táncművészet legendás alakjától, Szűcs Elemértől, aki a Honvéd Együttesnek volt tánckarvezetője, de említhetném Foltin Jolán koreográfust, Agócs Gergely népzenészt és népzenekutatót, Kelemen László zeneszerző- folkloristát, Nikola Parov zenész-zeneszerzőt.
– Ki vagy mi lenne a következő életében?
– Az jó válasz, hogy nem hiszek ilyesmiben? Nem hiszek abban, hogy lenne következő életem.
– Mely szavakat használja túlzottan gyakran?
– A zene biztosan köztük van, és a népzene is. De ez fogós kérdés, mert az ember önmagát nem vizsgálja ilyen szempontból. Vagy talán azt, hogy: „Koljo!”...? (A „Nikola” becézve bolgárul.)
– Hogyan szeretne meghalni?
– Két dolog jut eszembe. Egyrészt mindig irigykedve szoktunk azokról a zenészekről beszélni, akik muzsikálás közben, mondjuk egy buliban szívinfarktust kapnak, és leesnek a székről. Gyönyörű halál! Aközben kiszállni, amit a legjobban szeretsz csinálni! A másik az, ami néhány felmenőmnél történt: csendben, fájdalom nélkül, kórházaktól messze, otthon, olyan emberrel az oldalukon, akit nagyon szerettek, és aki viszontszerette őket.
Névjegy
Herczku Ágnes népdalénekes azok közé az előadók közé tartozik, akik „civilként” kerültek a színpadra: hétéves kora óta tanult zenét, majd jazzbalettet és néptáncot, mégsem készült hivatásos színpadi pályára. 1998-ban került a Honvéd Együttes tánckarába, itt kezdődött el a tánccal párhuzamosan hivatásos énekesi pályafutása is. Hihetetlen affinitása a különböző műfajok iránt rendkívül gyorsan a magyar kortárs ethno énekes mezőny csúcsára emelte. 1998-tól 8 évig a Fonó Zenekar tagja, 2006-tól 2008 őszéig a Szalonna és Bandája énekese. 2002-től a Magyar Állami Népi Együttes szólistája. Az autentikus népdaléneklés mellett több különböző műfaj zenészeivel dolgozott együtt, például Vasvári Pállal, Nikola Parovval, Bornai Tiborral, Borbély Mihállyal, Herbie Mann-nel, DJ Palotaival, Juhász Gáborral, Horváth Balázzsal, Bodrogi Évával.
###HIRDETES2###
