1172. március 4-én hunyt el III. István magyar király

Az erős belső támogatással rendelkező király, akinek figyelmét uralkodása nagyobb részében a külpolitika kötötte le, igen fiatalon hunyt el.

III. István koronázásának ábrázolása a Képes Krónikában Forrás: Magyarságkutató Intézet

II. Géza magyar király (1141–1162) és Eufrozina kijevi hercegnő házasságából hét gyermek, négy fiú és három leány született. Közülük elsőként István látta meg a napvilágot valamikor 1147 nyarán. Elsőszülöttsége okán apja halálakor (1162. május 31.) méltán formált jogot az utódlásra, s ez II. Géza szándékával is egyezett. 1152 óta mintegy társuralkodóként vette maga mellé Istvánt, másodszülött fiának, a későbbi III. Bélának (1172–1196) pedig királyi hercegségként Horvátország és Dalmácia területét juttatta.

III. Istvánnak rögtön hatalomra jutása után jelentős ellentáborral kellett megküzdenie. Már apja, II. Géza uralmát is meg akarta dönteni annak öccse, István, aki a magyar királlyal akkoriban ellenséges politikát folytató Bizánccal igyekezett szövetségre lépni. I. Manuel bizánci császár (1143–1180) feleségül is adta Istvánhoz Mária nevű unokahúgát, de miután 1161-ben Gézával öt évre szóló békét kötött, a herceg támogatásáról rövid időre lemondott.

III. István koronázásának ábrázolása a Képes Krónikában
Fotó: Magyarságkutató Intézet

A bizánci befolyás Magyarországra történő kiterjesztésére Manuelnek II. Géza halála után nyílt újabb lehetősége. II. Géza fia, III. István még alig foglalta el apja örökét, amikor haddal indult Magyarország ellen, hogy a trónkövetelő Istvánt hatalomra segítse. A bizánci befolyástól félő magyar urak azonban István helyett annak testvérét, Lászlót emelték ellenkirályként Magyarország élére, de uralkodását sokat nem nézték jó szemmel. A II. László néven regnáló ellenkirályt 1163. január közepén megmérgezték. Ezután rövid időre István is hatalomhoz juthatott: nem ismerve el unokaöccse jogos uralmát, magát az uralkodók sorában III. Istvánnak nevezve foglalta el a trónt. 1163. június 19-én azonban az osztrák területen zsoldosokat fogadó III. Istvántól Székesfehérvár mellett döntő vereséget szenvedett, aki száműzte őt az országból.

III. István azonban maga is kompromisszumra kényszerült. Mivel Manuel továbbra is arra törekedett, hogy Magyarországot befolyása alá vonja, a száműzött István további támogatásáról 1163-ban azzal a feltétellel mondott le, hogy a Horvátországot és Dalmáciát kormányzó Béla herceget leánya, Mária jegyeseként udvarába viszi, a horvát és dalmát területek pedig bizánci fennhatóság alá kerülnek.

Béla herceg 1163 végén valóban Konstantinápolyba került, III. István és Manuel között azonban a horvát és dalmát területek fennhatóságáért egészen 1167-ig tovább folytatódott a háború. A váltakozó sikerű hadjáratok végül azt eredményezték, hogy Magyarország elveszítette Horvátország, Dalmácia, és Szerémség feletti fennhatóságát.

III. István portréja egy 17. századi, a magyar királyok történetét feldolgozó kötetben
Fotó: regiritka.oszk.hu

Külpolitikai értelemben III. István „apai örökségének” tekinthető a velencei-magyar szembenállás is. Zárát, amely már régóta igyekezett lerázni magáról a velencei igát, és a magyar király védelme alá kívánta magát helyezni, 1171-ben sikerült a magyar korona uralma alá vonni.

Az erős belső támogatással rendelkező III. István, akinek figyelmét uralkodása nagyobb részében a külpolitika kötötte le, igen fiatalon, 1172. március 4-én elhunyt. Utódot nem hagyott hátra. 1168-ban feleségül vett nejétől, Ágnes osztrák hercegnőtől született első gyermeke, Béla herceg elhunyt. 1172-ben a királyné ismét gyermeket várt, de III. István utószülött gyermekéről már semmilyen információval nem rendelkezünk. Mindenesetre III. István halála után – nem lévén más Árpád-házból származó férfisarj – valamelyik öccse, Béla vagy Géza herceg utódlása jöhetett csak szóba.

Szerző: Teiszler Éva, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának tudományos munkatársa

Az eredeti cikk a Magyarságkutató Intézet honlapján olvasható el.