A szocialista időszak felszámolta a Horthy-korszak narratíváját, bár nem tagadta Hunyadi törökellenes harcainak eredményeit. Ugyanakkor a hős, keresztény, védőpajzs hívószavak szinte eltűntek. Két fő dilemma merült fel számukra, az egyik jól látszik egy 1953. évi tankönyvi kritikában: „A bővítések és javítások ellenére legújabb történelem tankönyveink még sok lényeges ponton javításra szorulnak. Az általános gimnáziumi és szakiskolai tankönyvek egyik legkiemelkedőbb hibája a személyiség történeti szerepének bemutatásával kapcsolatos. A tankönyvek fejezeteinek és alfejezeteinek címei, de a tankönyvek egész terminológiája is – több apróbb javítás ellenére – mintegy »elszemélyesítik« a magyar nép történelmét, s ezzel akarva-akaratlan eltussolják a néptömegek döntő történelmi szerepét. […] »A Hunyadiak kísérlete a központi állam megteremtésére és a török visszaszorítására« (Ált. Gim. I. k. 73. 1.). Ennek a. fejezetnek első alcíme »Hunyadi -János küzdelme az oligarchákkal. Harcai a törökök ellen« (u. o.). A második alcím »Hunyadi Mátyás kísérlete a központi monarchia megteremtésére« (Ált. Gim. I. k. 84.1.). […] »A következő évben Hunyadinak már magyar területről kellett kivernie zsákmányoló csapataikat« (Ált. Gim. I. k. 76. 1.). »Hunyadi […] átkelt a Kárpátokon és megtámadta a törököt« (Ált. Gim. I. k. 77. 1.). »Hunyadi háborúi […]« (Ált. Gim. I. k. 83. 1.) »Hunyadi harcai« (u.о.). A szakiskolák tankönyvében Hunyadi volt az, aki »három török sereget győzött le« (I. k. 146. 1.). Ő ment támadásba a török ellen (147. 1.) és ő nyomult be a Balkánra (u. o.). Az általános gimnáziumok számára készült tankönyv összefoglaló értékelése szerint kiderül, hogy a török hódítók elleni harcban a legragyogóbb győzelmeket Hunyadi aratta a parasztok »segítségével« (I. k. 83. 1.). Nemcsak Hunyadi János, de Mátyás is a tankönyv nyelvezete szerint – egymaga küzd (Ált. Gim. I. k. 86. 1.). Másutt is előbukkannak a tankönyvekben hasonló fogalmazások. […] A tankönyv ilyenfajta nyelvezete a burzsoá történetírás maradványa és akadályozza a néptömegek és a személyiség történelmi szerepének megértését.” A másik dilemma ebből következően éppen az volt, hogy miképpen lehet a honvédő Hunyadi szerepét összeegyeztetni azzal, hogy a feudális rendszer egy bárója volt. Erre Kosáry Domokos már 1945-ben megtalálta a megoldást tankönyvében egyrészt azáltal, hogy Hunyadi harca „a szultánok imperializmusa ellen folytatott nagy védelmi harc” volt. Másfelől pedig Hunyadi Jánosról kiemeli, hogy nagybirtokos, mégsem demitizálja, azzal „menti fel”, hogy vagyonát az ország javára fordította. Ebbe a később is megjelenő egységes szocialista narratívába egy – nemzeti narratív szempontból nézve – üdítő színfolt került Karácsonyi Béla tankönyvében: „[…] a török háborúk legnagyobb hőse, a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb, európai jelentőségű alakja.” A Kosárynál látható magyarázatot (miszerint Hunyadi János is oligarcha volt, de vagyonát legalább az ország érdekében használta) Karácsonyi kibővítette még egy elemmel: nem pusztán a birtokait védte, hanem univerzális célja volt, ki akarta űzni a törököket Európából. Nándorfehérvár ostromát pedig a nemzeti összefogás példájává teszi: „Hunyadi […] bebizonyította, hogy a haza megvédését a magyar nép legszélesebb tömegeinek a bekapcsolásával lehet csak biztosítani.” Az általam vizsgált szocialista tankönyvek zömében a déli harangszó, illetve Dugovits Titusz nem szerepelt.
