Előkerült a Hermes kisbolygó

Amerikai csillagászoknak 65 év után ismét sikerült azonosítaniuk a Hermes nevű, 800 méter átmérőjű óriás aszteroidát, amely 1937-ben kisebb pánikot keltve alig egymillió kilométer távolságban zúgott el a Föld mellett.

MTI
2003. 10. 17. 5:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzetközi Asztronómiai Szövetség párizsi központjában csütörtökön hozták nyilvánosságra a szakmai köröket felvillanyozó hírt. A közlemény szerint a cambridge-i Smithsonian csillagászati központ kisbolygókat figyelő részlege október 4-én jelentette be, hogy felfigyelt egy ragyogó fényű aszteroidára, amelynek pályasíkja „feltűnő hasonlóságot mutat” az 1937-ben UB jelzéssel, majd később Hermes néven bejegyzett kisbolygó pályájával. Utóbbi égitestet Karl Weimuth csillagász fedezte fel 1937 október 28-án, a fényes csillag azonban hamar eltűnt, azóta nem látták. Az amerikai központ mérései szerint a kisbolygó – amely első megfigyelésekor a 2002 SY50 megkülönböztető jelzést kapta – a Mars és a Jupiter közötti aszteroida övezetből való, s hozzávetőleg két év alatt kerüli meg a Napot. A Hermes újrafelfedezését a Nemzetközi Asztronómiai Szövetség csütörtökön erősítette meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.