A legalább 2 fős csapattal induló 50 egyetem között az ELTE csapatának lett a legmagasabb átlagpontszáma, megelőzve a Fehérorosz Állami Egyetemet és a Princetoni Egyetemet.
Az ELTE diákjai közül Harangi Viktor kiemelt I. díjat (Grand First Prize); Rácz Béla András, Csikvári Péter és Pach Péter Pál pedig I. díjat nyert. A legtöbb pontot elérő magyar diák a szintén kiemelt I. díjas Varjú Péter lett a Szegedi Tudományegyetemről. A szegediek emellett egy I. díjat és két III. díjat szereztek. A Budapesti Műszaki Egyetem diákjai egy I. díjat, két II. díjat, három III. díjat és egy dicséretet kaptak – tájékoztatott Keleti Tamás egyetemi docens, az ELTE csapatának vezetője.
Magyar egyetemisták sikerei nemzetközi matematikaversenyen
Idén 12. alkalommal rendezték meg az Egyetemi Hallgatók Nemzetközi Matematikaversenyét, melynek ezúttal Blagojevgrád (Bulgária) adott otthont július 22 és 28 között. A versenyen három kontinens több mint 30 országából 71 egyetem összesen 227 diákja vett részt.
2005. 07. 30. 12:42
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!