„Ahol a gonoszság emelt magának oltárt”

A császári csapatok 1764. január 7-én véres leszámolás rendeztek Székelyföldön az erőszakos toborzás ellen tiltakozó székelyek között. Mintegy négyszáz embert gyilkoltak le Mádéfalván. Az éppen 242 évvel ezelőtti tragikus eseményre Siculicidium, azaz „a székelyek legyilkolása” néven emlékezünk.

A SICVLICIDIVM latin szóban egyébként a betűk római számként olvasva a mádéfalvi veszedelem évszámát adják ki.

A Rákóczi-szabadságharcig (1703-1711) leverése után a székely harcosok sem kerülhették el a Habsburgok megtorlását. Az uralkodó parancsára a székely katonákat lefegyverezték, régi kiváltságaikat eltörölték, és adófizetésre kötelezték őket. Az osztrák örökösödési háború (1740-1748) és a hétéves háború (1756-1763) kudarcai azonban arra ösztönözték a császári hatalmat, hogy hadseregét fejlesztessze. Ennek keretében az évszázados határőrizeti hagyományokkal rendelkező székelységet újra fel akarták fegyverezni, és kornakl megfelelő „ modern” kiképzésben részesíteni.

Mária Terézia 1762 tavaszán el is fogadta az erdélyi határőrség megszervezéséről szóló tervet,s így a határőrség szervezésének feladatával biztosok indultak Csíkba és Gyergyóba. A székelyek azonban ragaszkodtak régi jogauik visszaállításához, illetve ahhoz, hogy tisztjeik saját nemzetükből kerüljenek ki, egyébként nem voltak hajlandóak katonai szolgálatba állni.

Ezt az osztrákok nem akarták teljesíteni: súlyos büntetésekkel és javaik elvesztésével fenyegették meg a székelyeket. A verések és a kínzások sem jártak sikerrel, sőt, a székelyek 1763. január 11-én Csíksomlyón és Háromszéken nyílt lázadásban robbantottak ki.

Az erőszakos sorozás elől a mádéfalvi férfiak a tél közepén kivonultak az erdőbe. Példájukat több székely település is követte, ezernél is több ember bujdosott el, majd gyűlt össze Mádéfalván.

A hatalom lovas- és gyalogoskatonákat indított útnak ellenük.

A mádéfalvi veszedelem

1764. január 7-én hajnalban mintegy 1300 főnyi katonaság hamar bekerítette a békésen alvó falut. A fegyveresek tűzparancsot kaptak, mivel előző nap a székelyek meghallgatni sem akarták a császári rendeletet.

A császáriak beleágyúztak a faluba,amely ettől kigyulladt. Az Udvarhely felé menekülőket a gyalogság puskatüze fogadta. Az Olt jegén átjutni akarók alatt beszakadt a jég, sokan a folyóba fulladtak. A katonaság minden oldalról behatolt a faluba, a menekülőket lelőtték vagy lekaszabolták. A halottak számát a helyi hatóság 177-re, Michael Conrad von Heydendorf, a „lázadás” elfojtását követően kiküldött „bűnfenyítő” bizottság elnöke 400-ra becsülte. Több mint 400 embert tartóztattak le.

A vérfürdőt a császári parancsnokok azzal indokolták, hogy fegyveresen álltak ellen aszékelyek, ennek azonban ellentmond, hogy egyetlen császári katona sem halt meg, vagy sebesült meg súlyosan.

A brutális fellépés megtörte a székelyek ellenállását, a határőrség szervezése két és fél hónap alatt befejeződött. A mészárlást követően ezrek (mintegy 5 falunyi népesség) menekült Moldvába. A mádéfalvi menekültek a gyimesi és moldvai csángók sorait gyarapították, és ők alapították később az öt bukovinai székely falut (Hadikfalva, Andrásfalva, Istensegíts, Fogadjisten, Józseffalva). Ezeknek lakói a 19-20. században több hullámban visszatelepültek a Kárpát-medencébe, s ma Dévától az Al-Dunáig, Tolna-Baranyától Buda környékéig szétszóródva élnek. A moldvai csángóságba olvadt székelyek viszont véglegesen ottmaradtak a Kárpátok külső oldalán.

A tragikus történelmi esemény emlékére állított mádéfalvi emlékműnél minden évben szentmisét mondanak a szabadságukért küzdő székely hősök lelki üdvösségéért január 7-én.

(Forrás: mult-kor.hu,mek.oszk.hu, mediatica.ro)